Balekok és banditák

Qi mou miao ji: Wu fu xing
hongkongi akció-vígjáték, 108 perc, 1983

Értékelés:

29 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

29 szavazatból
Szerinted?
Öt barát egyszerre szabadul a börtönből, és közösen elhatározzák, hogy mindent elkövetnek, nehogy még egyszer bajba kerüljenek. Megpróbálnak visszatalálni a civil életbe, sikeres üzletemberekként akarnak megöregedni, ezért megalapítanak egy takarítóvállalatot, ám számításukba hiba csúszik, mert egy ádáz bandaháború kellős közepébe csöppennek.

Stáblista

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
5/10
sawyerx 2023 jan. 06. - 13:11:48 5/10
Én a Vigyázat, nyomozunk! c. filmet ismerem gyerekkoromból, amit a folytatásával együtt megnéztem, közben tudtam meg, hogy ez egy trilógia és ez az első része. Így furcsa volt, hogy a 2-3. után folytatom az elsővel, de közben arra is rájöttem, hogy bár ugyanaz majdnem a gárda, semmi közük sztoriban egymáshoz.
A hong kongi filmekre jellemző, hogy egyben aranyos, gyerekesen vicces, ötletes és jópofa, de egyben váratlanul brutális és logikátlan - ez itt is így van. A csajozós részek elég bugyuták, a sztori össze-vissza mozog, nagyjából a második felére rajzolódik ki egy normális cselekmény. Jackie Chan görkoris autós üldözése a film mélypontja, de sok jelenetet lehúz, hogy a szereplők életszerűtlen módon reagálnak egy helyzetre. A harcos részek viszont brutál jók, sokszor pörgettem vissza jeleneteket, le a kalappal nem csak a főszereplők, de a tucat ellenség előtt is.
Ha a filmet nem is nézem újra, a bolond bajszos "láthatatlanná válását" mindenképp, az hatalmas jelenet :D

5/10
8/10
breeder 2015 júl. 03. - 00:16:00 8/10
Tegnap végre valahára (hót fáradtan) végre meg tudtam nézni ezt a filmet teljes egészében!
Nekem nagyon tetszett!

Rengeteg szórakoztató momentum van benne.
Igazából elég sûrû "a program", az egyik követi a másikat. :)

Chan viszont elég keveset szerepel benne. Inkább csak mellékszereplõként van jelen.
Azokban a jelenetekben viszont hozza a kötelezõt, ami miatt szeretjük Õtet! :)

Samo filmbeli nevén is jót nevettem.
Most töprengtem egy darabig (írás közben), hogy hogy is hívták. Kályha vagy Kifli? Ja nem, Kanna! :))))

Hát, hogy megmondjam õszintén, rég nevettem ennyit egy filmen.
Szerintem egy 8/10-et simán megér ez a Hong Kongi klasszikus.
Talán egyetlen hibája van, hogy egy kicsit sok benne a gyerekes viccelõdés.
Aki viszont egy laza kis akcióvígjátékra vágyik, annak erõsen ajánlott megtekintésre.

Részemrõl: 8/10 :)
AvatáR Gil Maerth 2014 ápr. 12. - 08:33:35
én ezt inkább Sammo-s filmnek tartom. a cselekmény 70-80 százalékában õt látjuk.
Amúgy mind az öten azért' konyítanak valamit a kung-fuhoz :) :D

10/ 7 ! Simán ! A görkoris eksön tényleg nem rossz, de a jutalma nem annyira :)