A szórakoztatóipar kemény tud lenni, így nem túl meglepő módon nem mindenkinek jön be a hollywoodi pörgés, és további próbálkozások helyett inkább azonnal dobbant. Alábbi összeállításunkban annak is utánajártunk, mi történt azóta ezekkel az „egyslágeres” sztárokkal.
A Balfékek, A Goldberg család és a Direkt terápia alkotói által jegyzett életrajzi moziból megismerhetjük a dadogós rapper bántalmazással és zaklatással súlyosbított gyerekkorát, és azt is, hogyan vált világszenzációvá már az ötvenes éveiben, nagyjából egy nap alatt.
Volt, aki rettegett a bíborszíntől, másnak a meztelenségtől lett fóbiája, és akadt olyan is, aki őrült diétát követett évtizedeken át.
Párolt hal és dinnye, vénába lőtt meleg víz, egy oktávval mélyebb hang, fürdőkádban fogyasztott tequila - megannyi módszer, amely segítségével színészek képesek voltak reprodukálni egy drogos viselkedését.
Július 7-én ünnepelte 52. születésnapját az egyik legnépszerűbb magyar színész, aki végzett grafikusból lett énekes egy együttesben, majd színpadi színész, végül mozisztár. Összeszedtük, miket szeretünk a legjobban tőle.
A Jóbarátok sztárját a jóisten is vígjátékokhoz teremtette, ez áll neki igazán jól, ami nem jelenti azt, hogy ne próbálhatná ki magát más műfajokban. A Boldogság bármi áron erre a legjobb bizonyíték.
Kétszeresen is vesztett az alaposan megtépázott renoméjú sztár. A júliusban három héten át tartó bírósági tárgyalásnak csúfolt sárdobálás után immár nemcsak méltóságának megmaradt darabjait, de magát a pert is elveszítette.
Danny Boyle második, legismertebb nagyjátékfilmje átütő erővel robbant be a köztudatba a kilencvenes évek közepén: egy csapásra lett kultuszfilm, hivatkozási pont és agyonidézett aranyköpés-gyűjtemény.
Új nagy kedvencünk, Timothée Chalamet újra önmagát kereső értelmiségi srácot alakít, aki elveszik a drogok világában. Garantáltan megtörtént esemény, garantált aggodalom a szülők részéről!
Hivatalosan is megkezdődtek az elhunyt énekesnőről szóló életrajzi film munkálatai – a családja részvételével.
Oscar-gyanús alakítások Steve Carell és Timothée Chalamet közös filmjében. Itt a Beautiful Boy új előzetese!
A nagy költségvetésű látványfilmek világába tett kirándulás után Benedict Cumberbatch visszatért oda, ahonnan karrierje világhódító útra indult: a kisképernyőre. Új minisorozatában egy Sherlockhoz hasonlóan zakkant figurát alakít – az egész mégis teljesen más.