A komikustól kezdve a bűbájoson át a vérforralóig – íme 10 olyan csók, ami valamilyen szempontból első helyet foglal el a filmtörténelemben!
Az Európai Filmakadémia (EFA) életműdíjával tüntetik ki Tarr Béla magyar filmrendezőt – számolt be róla szerdán a The Hollywood Reporter.
Ha az alkotók ezt választották volna végleges címnek, rettegés helyett valószínűleg mindenki szétröhögte volna magát, és persze el sem mentek volna a moziba.
Michael Mann hivatalosan is bejelentette, hogy leforgatja 1995-ös kultfilmje folytatását – és állítólag már egy sztárt is kinézett hozzá.
Szaftos részletekről rántja le a leplet a Variety oknyomozó riportja, ami részben a Johnny Depp által Amber Heard ellen indított tavalyi bulvárper eddig elzárt iratanyagán alapul.
Világszerte október 10-én tartják a lelki egészség napját. Azt javasoljuk, mindenki figyeljen oda saját magára és a körülötte lévőkre – és persze néhány filmet is ajánlunk a téma kapcsán.
A legnagyobb sztárok foglalnak állást a váratlan palesztin milicista agressziót követően a szombat óta zajló konfliktus kapcsán a közösségi médiában.
A sztár a Jackie-t és a Spencert jegyző chilei Pablo Larraín új életrajzi filmjében játssza a néhai opera-énekesnőt.
Van, hogy gyanúsan optimista egy történelmi vagy életrajzi film vége – na, akkor gyanakodhatunk, hogy valamit kihagytak az alkotók.
A rendező tényleg dolgozott a filmen, aminek középpontjában Jabba, a hutt állt, de úgy néz ki, mégsem lesz az egészből semmi.
Meglepően sok esetben nyújtottak inspirációt állatok egy-egy ikonikus gazember megformálásához, de volt, aki a hangjára támaszkodott, és olyan is volt, aki visszautasításból merített erőt!
A 80-as, 90-es évek egyik legnépszerűbb komikusa érdekes jellem: sokakat megnevettet, de elég kellemetlen figura is tud lenni.
Az olyan klasszikusok, mint a M.A.S.H., a Trópusi vihar vagy a Sivatagi cápák mellett akadnak bőven kevésbé ismert, de attól még nagyon szórakoztató filmek. Ezekből szemezgettünk.
A sztár is csak ember, ugyanúgy szeret vagy nem szeret dolgokat, köztük filmeket, mint mi, földi halandók. Ennek örömére összegyűjtöttük egy tucatnyi színész és rendező kedvenc filmjeit.