Pi (Darren Aronofsky, 1998)

A matematikus zseni Max Cohen (Sean Gullette szuggesztív alakítása) egy új felfedezés küszöbén és az őrület határán áll. Körülöttünk minden rendszerekből áll össze, és Max az egyik legnagyobbat akarja megfejteni: a tőzsde rendszerezett káoszát. Egy hatalmas számítógép, az Euclid segítségével megpróbál rendszert találni a másodpercenként gazdát cserélő részvények forgalmában. Miután a főhős a számítógépbe táplálja a héber ábécét, az Euclid kiad egy kétszáztizenhat számjegyű összeget.

Ez a számsor a Tóra szerint Isten neve lehet. Maxot eközben folyamatosan üldözi egy cég, ami bármit megtenne, hogy megszerezze a kapott eredményt. Ez az elviselhetetlen helyzet pedig (továbbá állandó migrénjei) szinte élet és halál közé sodorják a matematikust.

Melankólia (Lars von Trier, 2011)

Justine és Michael egy nagyszabású összejövetel keretében tartják az esküvőjüket Justine nővére, Claire és annak férje, John hatalmas házában. Annak ellenére, hogy Claire mindent megtesz, ami csak az erejéből telik, az esküvői parti kudarcba fullad: felszínre törnek az elfojtott családi feszültségek, a kapcsolatok megbomlani látszanak, és elindulnak a végzetes szakadások felé. Mindeközben pedig egy Melankólia nevű kisbolygó halad egyenesen a Föld felé. A dán botrányfilmes, Lars von Trier sosem félt a nehéz témáktól, ebben a filmjében pedig

saját súlyos depresszióját fogalmazta meg

– amely nemcsak Kirsten Dunst karakterének érzéseiben jelenik meg, de a Földet megsemmisítő kisbolygó is ennek az elképesztően pusztító állapotnak felel meg.

Perfect Blue (Satoshi Kon, 1997)

Ügynöke legnagyobb megdöbbenésére Mima nem csupán közepesen sikeres tinizenekarából lép ki, de ártatlanságot tükröző imázsát is hátrahagyja, hogy egy fülledt hangulatú tévésorozatban vállaljon szerepet. A karrierváltást nem minden rajongója veszi jó néven. Mimát hamarosan üldözni kezdi egy rettenetes figura, ráadásul valaki intim részleteket közöl róla az interneten. Később új arculatának két legfőbb alakítóját, egy forgatókönyvírót és egy fényképészt brutálisan meggyilkolnak, Mimát pedig régi énjének víziói kísértik.

A lányon egyre jobban eluralkodik az a szörnyű érzés, hogy talán köze lehet a halálesetekhez…

Ebben az animében a Píhez hasonlóan elmosódik a határ valóság és fantázia között, miközben a főhősnő tényleg veszélyesen közel kerül hozzá, hogy elveszítse a józan eszét.

Persona (Ingmar Bergman, 1966)

Elizabeth Vogler, az ünnepelt színésznő egyik előadása után elnémul, és nem hajlandó senkivel kommunikálni. Idegklinikán ápolják, majd Almát rendelik mellé ápolónak. A két nő közel kerül egymáshoz, és Elizabeth olyannyira elfogadja az életvidám, fiatal nővért, hogy a terápia folytatásaként egy tengerparti nyaralóba költöznek. Békés napokat töltenek teljes elszigeteltségben, de Elizabeth továbbra sem hajlandó megszólalni. Egy nap Alma elolvassa Elizabeth kezelőorvosához írt levelét… A svéd mester 1966-os alkotása az egyik első film, ami közelebbről vizsgálta a mentális egészség megroppanását, miközben egészen a mélyére hatol a személyiség, az identitás és az őrület témájának

– és azóta is a világ egyik legjobb vizuális pszichológiai tanulmánya.

Szöszi (Andrew Dominik, 2022)

Andrew Dominik új-zélandi rendező Joyce Carol Oates amerikai írónő nagyregénye alapján rendezte ezt a fiktív életrajzi filmje. Az eredeti, közel 800 oldalas könyv egy szuggesztív, felzaklató utazás Marilyn Monroe, azaz Norma Jeane Baker koponyája körül, pontosabban a legmélyére, mindennél hitelesebben ábrázolva, milyen érzés lehetett Norma Jeane bőrében lenni, az ő agyával gondolkodni, az ő szemével látni a dolgokat. A Szöszi 6 éves korától kezdve 36 éves korában bekövetkezett haláláig követi a főhősnő életét, de a teljes történet a visszatekintések, visszaemlékezések miatt egészen Monroe születéséig nyúlik vissza. Dominik filmváltozata pedig adekvát módon ülteti át a film nyelvére ezt a gyakran lázálomszerű utazást, sokszor egészen bizarr megoldásokkal mutatva be, hogy

Bővebben a Szösziről

Marilyn Monroe életének 5 legnagyobb tragédiája

Megnéztük a Netflix Szöszi című fiktív életrajzi filmjét minden idők legikonikusabb szexszimbólumáról, és kigyűjtöttük belőle a sztár pályáját meghatározó traumákat – majd kiderítettük, hogy viszonyul mindez a valósághoz. SPOILEResek leszünk!

Tovább

Harcosok klubja (David Fincher, 1999)

Valószínűleg nincs a világon olyan felnőtt, aki ne ismerné a Harcosok klubja sztoriját a két jó barátról, akik rájönnek, hogy nincs jobb stresszoldó annál, ha alaposan megverik egymást; majd erre a tevékenységükre egy egész hálózatot építenek. Fincher egyik legjobb, Chuck Palahniuk azonos című regénye nyomán született filmje kiválóan prezentálja az ezredforduló idején a világ nagy részén eluralkodott sötét hangulatot, így a névtelen Narrátor kalauzolásával

mi magunk is elmerülünk az elidegenedés, a túlfogyasztás és a felfokozott elvárások dominálta őrületbe.

A mű csattanója pedig mindennél érzékletesebben illusztrálja, hova vezethet, ha valakire túl nagy nyomás nehezedik.

Taxisofőr (Martin Scorsese, 1976)

Travis Bickle, a Vietnámot megjárt veterán nem leli a helyét New Yorkban. Éjszakai taxisként dolgozik, s míg napközben álmatlanságtól gyötörve a tévét bámulja, éjjel furábbnál furább figurákat fuvaroz. Nőttön nő benne a vágy, hogy ne csak dühöngjön a világ mocskosságán, hanem változtasson is rajta… Scorsese kultklasszikusa minden bizonnyal minden idők legikonikusabb filmje a mentális egészségről és problémáiról, hiszen

(via Far Out Magazine)