A mérgező kapcsolatok alaposan kiaknázható területe mindig is kedvelt témája volt a filmeseknek, a negyvenes évektől napjainkig. A legjobban sikerült, mára klasszikussá vált alkotásokból válogattunk.
79 éve született a magyar és a nemzetközi filmgyártás egyik meghatározó alakja, Andrew G. Vajna filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Producerként 59 film fűződik a nevéhez.
1979 óta március 24. a miniszoknya világnapja. Ennek örömére kiválogattunk néhány mozzanatot olyan filmekből, amelyek sokat tettek ennek a praktikus és vonzó ruhadarabnak a népszerűsítéséért.
1987. szeptember 18-án, azaz 35 éve mutatták be az észak-amerikai mozik a Végzetes vonzerő című erotikus thrillert. A jeles évforduló alkalmából összegyűjtöttünk további kilenc alkotást, amin egyszerre kétféleképpen is lehet borzongani.
1992. március 20-án mutatták be az amerikai mozik Paul Verhoeven Sharon Stone-nal és Michael Douglasszel forgatott legendás filmjét – amivel kapcsolatban nem mindenki csak a szépre emlékezik.
A Murderville első előzetese olyan hírességeket vonultat fel az Elemi ösztön 1-2 sztárja mellett, mint Conan O’Brien, Ken Jeong és Kumail Nanjiani.
Sylvester Stallone és Sharon Stone külön-külön is is megtestesítik az évtizedet, A specialistában pedig összeborulnak, aztán ott vannak a ruhák, a pocsék párbeszédek és a túlméretezett robbanások. Mit lehet ezen nem szeretni?
Rossz forgatókönyv, kétballábas nap, bunkó kollégák, hajkitépés – íme néhány mulatságos vagy épp elszomorító eset, amikor egy-egy önérzetes sztár megtagadta a munkát az őt ért sérelmek miatt.
Verhoeven szerint a színésznő pontosan tudta, hogy mit csinál, amikor bemutatta a ma már legendás villantását.
Szerinte számos ugyanolyan tehetséges színésznő van, mint Streep, csak ő úgy lett kitalálva, hogy az abszolút legyen, egy megkerülhetetlen és mindenki közül kimagasló ikon.
Az Elemi ösztön létrehozta és ki is végezte az erotikus thriller műfaját. De mitől ilyen különleges Verhoeven filmje?
Legalábbis a kamerák előtt, filmbeli partnereik szerint. Hiszen attól, hogy munka, miért ne lehetne élvezni? Sharon Stone-tól kezdve Amanda Seyfrieden át Hugh Grantig legalábbis sokan vélik így.
Sharon Stone az Elemi ösztön 2-vel, Dolph Lundgren az Ovizsaru 2-vel, Mila Kunis az Amerikai pszichó 2-vel, Travolta és Stallone a Szombat esti láz folytatásával járult hozzá a botrányosan rossz második részek listájához.
A színésznő a most megjelenő könyvében részletesen beszámol arról is, hogy az 1992-es thriller forgatása előtt egy producer arra kérte, létesítsen szexuális kapcsolatot a főszereplőjelölttel, hogy „működjön köztük a kémia a mozivásznon”.
Azt mindenki tudja, hogy Kevin Bacon vagy Johnny Depp horrorfilmmel tört be a film világába – de több színész náluk sokkal kevésbé vállalható produkcióval tette le a névjegyét. Vicces és meglepő példák a „fiatal voltam, és kellett a pénz” tétel igazolására.