Téma: Rising Star

zgabor121 2014 nov. 10. - 01:57:13
(43/243)
Figyelemmel követem a mûsort, illetve az itteni hozzászólásokat.

A 70% lényege:
Akik bejelentkeztek az adott produkció elõtt, azok szavaznak a dal alatti 2-3 percben. E szavazók legalább 70%-a igennel (kékkel) szavaz, akkor emelik fel a falat.
A zsûritagok egy-egy igen szavazata egyenlõ 7 százalékkal. Azaz, ha mind a 4-en szavaznak, 28%-ot kap az énekes.

Egyszerû példa:
Letöltötték kb. 200 ezren az alkalmazást.
Ebbõl kb.120 ezren bejelentkeznek az adott produkció elõtt.
120 ezerbõl 84 ezer szavazatot kell elérni, hogy felemelkedhessen a fal.
Viszont a mai élõadást figyelembe véve legalább két zsûri szavata (7%-a, ami jelen példánál 8400 szavazat) is kellett a fal felemelkedéséhez.

Szerintem jó is meg nem is.
A zsûri csak az utolsó fél percben szavazhatna igennel, akkor kicsit izgalmasabb lenne. Ha megmentik és meglesz a 70%, felemelkedik a fal. Ha nem, úgy maradt.
teardrops 2014 nov. 09. - 23:32:31
(42/243)
Hááát, nem tudom, hol hallottad, de szerintem nem mondták ki, hogy nem látható a versenyzõ, amíg énekel.
Mondjuk én sem mentem rá annyira a témára, de nekem pont ezek voltak a kérdéseim, hogy látjuk-e a versenyzõt, minek a 70 %-át kell elérni, van-e a zsûrinek további szerepe. Én is csak utólag, most találtam a sorozatjunkie-n egy nyári cikket, amelyikben minderre pontos válasz van, de végülis ezek már múltkor ki is derültek a próbaadáson. Egyedül arra nem kaptam akkor választ, hogy mihez képest kell 70 %-ot elérni, de lehet, hogy csak azért, mert csak végigpörgettem az adást.
No mindegy, a lényeg, hogy fals infó alapján mást várni egy dolog, de emiatt elmarasztalni nem fair.

A nézõk nagy része pedig soha nem a teljesítmény alapján szavaz, ebben nincs semmi újdonság, itt miért lenne másképp?:-) Csak, mert mondták? Max. azt, hogy a nézõk döntenek, de azt tuti nem, hogy majd a teljesítményt veszik figyelembe.:-)
olahmiki1959 2014 nov. 09. - 22:35:16
(41/243)
Most már egészen biztos...
Eddig próbáltam hárítani, eltolni magamtól a problémát, de nincs mese be kell látnom, hogy nem halogathatom tovább a beismerést...
Én vagyok az értetlen....
Én vagyok a mindig, mindenbe belekötõ... A nyughatatlan... A félreértõ, a nehéz felfogású, a lassan reagáló... A saját magát folyamatosan nevetségessé tevõ...:)

Nekem ugyanis azt mondták, azt hirdették, azzal kecsegtettek, azzal keltették fel az érdeklõdésemet, azzal kedveltették meg magukat a mûsor készítõi, hogy ez a tehetségkutató mûsor más lesz.
Hogy gyökeresen különbözni fog minden eddig ismert énekes tehetségkutató mûsortól.
Mert itt NEM A KÜLSÕ MEGJELENÉS FOG SZÁMÍTANI, HANEM CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A HANG, ÉS AZ ELÕADÁS!

És ezt meg is fogják oldani technikailag.
Ugyanis az énekes elõtt magasodó ledfalnak pontosan az lesz a szerepe, hogy minden zavaró körülményt kizárva, a nézõk csak a fülükre hagyatkozzanak egy-egy versenyzõ megítélésénél, - talán úgy valahogy, mint amikor a rádióban hallunk egy zeneszámot, és eldöntjük magunkban, hogy tetszik-e, vagy sem, - és ha elég szavazat érkezik a produkcióra, akkor felemelkedik a ledfal, és a nézõk, a szavazók végre megláthatják, hogy ki állt a fal mögött.
És a mûsornak pontosan ez - lett volna - a lényege, hogy a nézõk csak ekkor szembesültek volna azzal, hogy akire a szavazatukat küldték, az hogy is néz ki valójában, milyen a külseje, lehettek volna hatalmas, kellemes, vagy akár kellemetlen meglepetések is.
Ez akár lehetett volna egy kedves játék is, egy izgalom, egy drukk, egy várakozás, hogy akibe a bizalmunkat helyeztük, az megfelel-e annak a képnek, amit kialakítottunk róla, miközben hallgattuk az éneklését.

Na, ebbõl nem jött be semmi a világon.
Megint, és újból, és századszor is hülyének lettünk nézve, kedves Fórumozó barátaim, nincs meglepetés, nincs játékosság, drukk, izgalom, nincs semmi, a mûsor szépen belesüllyed a többi hasonló tehetségkutató mûsor végeláthatatlan sorába, hiába a felhajtás, a konfetti, a tûzijáték, a fényorgia, minden versenyzõt ELÕRE megmutatnak nekünk, mindenkivel ELÕRE kis riportfilmet készítenek, nehéz sorsokról, szociális problémákról, göröngyös életutakról, megélhetési gondokról - csakúgy, mint az összes eddigi verseny alkalmával, legyen az az X Faktor, Megasztár, Csillag születik, és a sor még folytatható.:D

Akkor azért valóban dobtam egy hátast - mert erre a pofátlanságra még én sem számítottam, - amikor azt láttam, hogy nem elég, hogy az egész ország látja a versenyzõt, de az énekes még ki is van vetítve a ledfal innensõ oldalára kétszeres életnagyságban, hogy a zsûri is minden másodpercet lásson a produkcióból.

---

Magától a produkcióktól egyáltalán nem voltam elájulva, szinte senkit sem tudok mondani, aki igazán nagyot énekelt volna - talán az egyetlen kivétel az "utcáról beesõ" kék inges srác volt, na, õ tényleg úgy énekelt, ahogy kell.
Mindenkinek az éneklése tele volt hamis hangokkal, az elsõ, temperamentumos lány Dolly számát jól, de erõtlenül énekelte, a két kubai srác nagyon ügyesen és gógyisan egy vérpezsdítõ ritmusú dalt adott elõ, ami elfedte az éneklési hiányosságaikat, Takács Tamás fia tehetséges, de a mély hangok nem jöttek ki neki, hamis volt, a "zuhanyozó srác" kellemesen és tisztán énekel, de egyelõre még a külsejébõl próbál megélni, kérdés, hogy ez meddig lesz elég.
A 18 éves kis roma srác nagyon tehetséges, nagyon jól énekel és muzikális is, az általa választott Kökény Attila dal azonban kész katasztrófa, - ezt természetesen senki nem meri Attilának megmondani! - hemzseg a prozódiai (szöveg)hibáktól, és ami a lényeg, a dal egy az egyben DEMJÉN FERENC: "A SZABADSÁG VÁNDORAI" CÍMÛ SZÁMÁBÓL LETT ELLOPVA!!!
A kis takarítócsaj, akinek hatalmas hangterjedelme van, és aki Whitney Houston számát adta elõ, a nagy lelkesedésben rengeteg hamis hangot énekelt, mégis továbbjutott...

Nagyjából ennyi, ha valakit kihagytam, az talán nem véletlen, a többiek nem maradtak meg bennem...

Még egy utolsó utáni kérdés, - tudom, nem kell ennyit nyüzsögni, de ezt még mindenképpen meg szeretném kérdezni, - akik egyszer már továbbjutottak a fal felemelkedésével, azok legközelebb szintén a fal segítségével fognak továbbjutni, vagy ott már okafogyottá válik ez az eszköz?...:)
Vagy minden fordulóban, egészen a verseny végéig újból és újból elsütik ezt a poént?
Mert az nagyon gáz - legalábbis szerintem...:)
Rebbeka 2014 nov. 09. - 21:09:21
(40/243)
Belelestem, nekem az jott le, hogy szocialis alapon es pofara mukodik. Szerintem mar tudjak, hogy ki fogja megnyerni. A szavazast igen is lehet befolyasolni, barki, barmit mond. Hihetetlen mennyire hulyenek neznek mindenkit. Ezert nem ismerem az ilyen kornyikalo musorokban szereplok nevet es nyerteseket, mert nem erdemes nezni. Ennek a fiatal apukanak akinek 18 evesen van egy egyeves kislanya, nagyon jo a hangja, de rengeteg hamis hangocska is volt az eloadasaban. Pont akkor lestem bele amikor o szerepelt, es ha jol tudom a valogaton kidesett olyan aki szinten nagyon jo hangu volt, de becsuszott neki par hamis hang es azt mondtak neki, hogy nem tud enekelni. Mibol fog megelni ennyi enekes? Minek ennyi azonos tipusu verseny tobb csatornan? Tudom, hogy munkat akarnak biztositani a csatornanal dolgozoknak ezert gyartanak ennyi sz@rt. Nyugodtan kotelezni kellene oket a reklam ado megfizetesere. Akkor nem tudnanak ennyi, ilyen dolgot gyartani es lenyomni a torkunkon.
robicsek2 2014 nov. 09. - 20:49:16
(39/243)
Gratulálok a TV2-nek ! Ez ugyanolyan gánya mint a többi, a fal csak látványelem.
1. Bemutatták õket elõtte, és most is, aztán még LCD-n kikürtöl is mutatják aki épp énekel, Semmi értelme nem volt !! Ássák el magukat de jó mélyre , hogy megpróbálták elhitetni hogy ez más lesz !!
Rebbeka 2014 nov. 09. - 18:51:32
(38/243)
En ezt nem nezem, de erdemes volt varni az idojaras jelentesre es latni Ordog Nora bejelentkezeset. Elmondta, )a nevre mar nem emlekszem, mert azt sem tudom kicsoda) fia is indul ma, valamint, szo szerint probalom idezni, a 19 eves fiatal apuka, "multkor tehetseges volt, biztos ma is az lesz"! Ezek szerint a tehetseg adasonkent valtozhat! Senki nem tehetseges, csak alkalmankent! lol
Bob19 2014 nov. 06. - 14:43:45
(37/243)
Egyébként az is érdekes, hogy a zsûri elé is csak azok kerülhettek akiket egy másik zsûri már lezsûrizett és tovább engedte.
Ezt onnan tudom, hogy a tv2 honlapján kérdezte valaki, hogy õt miért nem engedték a zsûri színe elé, miért nem adtak neki egy lehetõséget... (gondolom még kamerán kívül sem)
Ez már csak azért is roppant érdekes és felháborító, mert a tehetségtelen bunkó embereket meg a kamera elé engedték, gondolván, hogy az majd vicces lesz.
Ekkora pénzéhes kö****öket mint a tv2 és társai...
nordfan 2014 nov. 06. - 12:39:04
(36/243)
Számomra egyértelmû,mikor volt élõ az adás,mikor nem,mi volt megrendezett,mi nem.A zsûri szerepére vagyok én is kíváncsi,mert ha csak díszletként ülnek ott,rosszakat választottak.
Bob19 2014 nov. 06. - 09:29:49 Előzmény olahmiki1959
(35/243)
Ha eddig más mûsorokban a zsûri volt elfogult, akkor most mi leszünk azok. Tudod, a nézõk bosszúja... :D
Egyébként nem hiszem, hogy nem emelkedne fel a fal mindegyik versenyzõnél. Szóval manipulálni fogják az tuti. Lefogadom, hogy a legtöbb esetben akkor fog felemelkedni a fal ha a zsûritagok közül legalább ketten igennel szavaznak.

Amúgy a családlátogatás az szerintem is kamu volt, vagy a reklám alatt felvették a beszélgetést és úgy tettek mintha élõ lenne. Én egyébként azt vártam, hogy mikor felér Majka azt mondják majd, hogy bocs de nincs okos telefonunk, vagy hogy rohadtul nem akarunk elmenni este 9-kor az élõ adásotokba.:D De nyilván lefizették a családot, hogy bemenjenek.

Amúgy a falemelõteszten látta magát valaki a falon aki szavazott? Mert ha igen, akkor lehetett élõ adás.
olahmiki1959 2014 nov. 04. - 23:28:56
(34/243)
Hú, de sok mondanivalóm lenne!...
Ahogy olvaslak titeket, egyre több gondolat támad bennem, jók, rosszak, meghökkentõek, szkeptikusak...

Például: ha mindenki - csak azért, hogy a képe megjelenjen a ledfalon - mint az õrült, az összes elõadónál nyomogatni fogja a mobilja gombjait, hol marad a szakmaiság, az objektív(nek hitt) döntés, a csak a fülre, a hallásra, az összbenyomásra épülõ ítélkezés?...:)
Aztán:
ha a közönség dönti el az élõ adásokban a továbbjutást, akkor A ZSÛRI SZEREPE EZENTÚL MEGSZÛNIK, MERT CSAK A VÁLOGATÁSOKNÁL VOLT ÉRDEKES A DÖNTÉSÜK??? (direkt eljátszom a naivat!...:)
Akkor mit keresnek ezután egyáltalán a mûsorban? Vagy végül mégis csak õk fogják eldönteni, hogy ki nyerjen?
Vagy csak véleményt mondanak, és azzal próbálják majd befolyásolni a versenyt?
És ha a közönség - poénból, vagy csak azért, mert "rákap az ízére" a dolognak, - szinte mindenkinél felemeli a ledfalat, és - elméletileg - akár többszáz versenyzõ is továbbjut, azok közül ki dönti el, hogy ki jusson még tovább?
Közjegyzõ jelenlétében megszámlálják a szavazatokat, és aki a legkevesebbet kapja, kiesik?

A legutóbbi adásról, ami - állítólag - ÉLÕ volt!!!...
Majka kiment a pesti éjszakába, és felcsengetett néhány lakásba, hogy kipróbálják az ingyenes applikációt, amellyel majd szavazni lehet a mûsorban.
Hangosan elnevettem magam, amikor bemutatkozott - Jó estét, Majoros Péter vagyok! - és mindenki visszakérdezett, hogy - Kicsoda???
Majka a sorozatos pofáraesések után sem jött rá, - bocs - hogy Majoros Péter néven a kutya sem ismeri õt az országban, és Majkaként kellett volna bemutatkoznia, akkor azonnal ráismernek...
Aztán:
Amikor végre a kaputelefonnal beengedték, és elindult felfelé, akkor jött egy kb. 7 perces reklám, és amikor annak vége lett, akkor mutatták, hogy felér az emeletre, és becsönget.

Mi van???

A család, amelyik várta a lakásban, 7 percig nem türelmetlenkedett, nem nézett ki a lépcsõházba, hogy hol marad már Majka, nem gondolták, hogy valaki csak át akarja verni õket, és amikor ajtót nyitottak, nem az volt az elsõ kérdésük, - természetes, emberi módon, - hogy mi tartott ilyen sokáig?
Nincs itt valami manipuláció?
Nem volt ez a "spontán" látogatás elõre megrendezve, és nem felvételrõl játszották be ezt az egészet???

Hát, nagyjából ezek a kérdések jutottak eszembe, - meg még rengeteg más, - amíg olvasgattam az élvezetes hozzászólásaitokat...:DDD
Meklód fia 2014 nov. 04. - 19:15:38
(33/243)
"Szerintem sok ember már csak azért is kékkel fog szavazni, hogy lássa a profilképét a falon"
ha ez tényleg így van, akkor én is csak kékkel fogok szavazni, és ráadásul minden egyes elõadónál. Ha ezzel benne lehetek a mûsorban, akkor nekem ezeket az érdekeket kell a szem elõtt tartanom.
Meklód fia 2014 nov. 04. - 19:12:27
(32/243)
már nagyon vártam valami újra, de már az elején elcsesztek mindent. Csak tudnám, honnan van ennyi tehetséges énekes Magyarországon? Vagy nem is annyira tehetségesek? Mert nekem Zoli atya, aki amúgy gitározik is, mondott valami olyasmit régebben, hogy a jó ének nem feltétlenül csak a jó hangon, hanem sokkal inkább a jó hangsúlyozáson múlik.
Szóval szerinte mindenki tud valamennyire elfogadhatóan énekelni, ha van egy kis hangja (példa erre a szinkronszínészek), ha sikerül felvennie azt a hangnemet.
Bob19 2014 nov. 04. - 12:34:12 Előzmény Meklód fia
(31/243)
Szerintem ha nem lesznek olyan hülyék, hogy a fal mögött mutatni fogják, hogy ki énekel, akkor szerintem annyira ez még nem gáz, mert hang alapján nem sok ember tudná beazonosítani a fellépõket, hogy "na ez tudom ki ez". De tény, hogy jobb lett volna, ha már azt is a közönség dönti el, hogy ki jut egyáltalán tovább az élõ show-ba. De gondolom ki kellett szûrni elõtte az esetleges agresszív embereket, nehogy legyen olyan aki a falat rugdossa majd, ha esetleg nem emelkedik fel.:)

Ami viszont felháborító minden ilyen kereskedelmi mûsorban az a zsûri alpárisága! Szinte minden olyan embert aki az elõválogatón nem tudott énekelni azt keményen megalázták, megríkatták! Sokszor volt olyan, hogy elhitette a zsûri a versenyzõvel, hogy tovább jut és mikor a legboldogabb a versenyzõ, akkor mondanak neki egy piros ajtót. Aztán csodálkoznak, hogy a versenyzõ el kezd finoman szólva anyázni.
Nem tudom, hogy miért nem lehet szépen megmondani nekik, hogy "köszönjük, de sajnos most nem jutottál tovább". De úgy látszik a tv2 szerint ez a trendi és vicces, ha megalázzuk a versenyzõt...

Szóval ajánlom, hogy vegyenek inkább példát a Virtuózok c. tehetségkutató mûsorról! Látszik a port.hu értékelésbõl is a különbség!

Mellesleg olyan megbundázott lesz ez a show, hogy annak a rendje. Szerintem sok ember már csak azért is kékkel fog szavazni, hogy lássa a profilképét a falon. És nem hiszem, hogy a falemelõ teszt alatt olyan lassan jöttek volna a szavazatok, mint ahogy mutatták. Ha több mint 100 ezren letöltötték az app-ot, akkor biztosra veszem, hogy már az elsõ másodpercekben legalább 80 ezren szavaztak pozitívval, tehát egybõl fel kellett volna, hogy emelkedjen a fal. Mellesleg mi sem láttuk viszont magunkat a falon, tehát addig fogjuk nyomogatni a telefont míg meg nem jelenünk. Kit érdekel, hogy jól vagy rosszul énekel valaki.:D Az ilyen mûsorokban úgy sem ez számít.:D
Meklód fia 2014 nov. 03. - 20:26:27 Előzmény olahmiki1959
(30/243)
tényleg úgy reklámozták, hogy itt nem a kinézet számít, hanem csak a hang. És a versenyzõt akkor ismerjük meg, ha elég szavazatot kap, hogy felhúzzák a falat elõtte.
Én meg nagyban vártam a mûsort, pont ez miatt. Na ennyit errõl TV2... Ez volt az utolsó, hogy elhittem nekik valamit.
Volt már velem olyan régebben, hogy telefont rendeltem és téglát küldtek helyette, de még akkor sem éreztem magam annyira átverve mint most. Nagyon dühös vagyok, mert így ez csak egy sablonos tehetségkutató, mint a többi.
popeszku 2014 nov. 03. - 19:29:28 Előzmény Semprini
(29/243)
Helyesbítsünk:Nórika már üvölt.
wowow 2014 nov. 03. - 08:36:05
(28/243)
A tegnapi mitõl volt élõ show?
Egy árva énekest sem véltem felfedezni a porondon.
Rebbeka 2014 nov. 02. - 21:23:31 Előzmény olahmiki1959
(27/243)
ne legyel ennyire naiv, mar el van dontve ki fog nyerni! Mindig igy volt, igy is lesz, de remelhetoleg egyszer majd megvaltozik. Ez Magyarorszag es barmit amit meghirdetnek, ugymond versenynek, ott mindig a "kivalasztott" gyoz! Olyan mint amikor meghirdetnek egy allast, mert kotelezo meghirdetni... nem erdemes mergelodni! Szamomra ezek nem celebek, ezek hirhedtek es a tobbseg szellemi ......, minden tudas nelkul!
1/10
southwind 2014 nov. 02. - 21:19:01 1/10
(26/243)
nem tudtam, de attol, hogy igazgato,meg viselkedhet normalisan....
Rebbeka 2014 nov. 02. - 21:11:05
(25/243)
Vegig kinlodtam, mert azt hittem ez jobb lesz. Ugy mint a tobbit ezt sem fogom nezni. Nem ertem, hogy nemelyik hamisan eneklot miert engedtek be, masokat meg nem. Aki hamisan enekel, annak nincs helye sehol addig, amig meg nem tanul tisztan enekelni. A tobbi ilyen starcsinalot is azert nem neztem, mert sok ugymond "iskolai karenekes" jutott be 12 egy tucat hamiskas hanggal es a mai napig nem tanult meg enekelni. Ennek allenere sztaroljak, a bot fulukkel zsuriznek es soha nem lesz olyan hangja ami elvarhato! Van nehany jo hangu, de ez is attol fog fuggeni, hogy kinek mennyi baratja, ismerose van okostelefonnal. Szoval errol ennyit. Ezeknek sem fogom megtanulni a nevet.
robicsek2 2014 nov. 02. - 21:02:24
(24/243)
A TV2 úgy látom nem értette meg a mûsor lényegét.