8 felejthetetlen pillanat a születésnapos Halász Judittól

Helikoffer, Boldog születésnapot!, színpadi szerepek, Szerelmesfilm, A Pendragon legenda, Mirr-Murr – már azzal megtelne egy cikk, ha csak felsorolnánk, mi mindenben láthattuk és hallhattuk az elmúlt évtizedekben a Kossuth-díjas színész-énekesnőt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Mosoly-rend Lovagját.

80 évvel ezelőtt, 1942. október 7-én született Budapesten Halász Judit Kossuth-, Jászai Mari- Fonogram-, Erzsébet- és Prima Primissima-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Mosoly-rend Lovagja, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje Polgári Tagozatának birtokosa, Budapest díszpolgára. Életművéből a teljesség igénye nélkül ragadtunk most ki 8 felejthetetlen pillanatot.

 

1. Színpadi szerepek (1965-napjainkig)

Halász Judit 1960-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, ahol tagja volt az ifjúsági díjugrató válogatottnak. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1964-ben végezte el (Pártos Géza volt az osztályfőnöke), ezután rögtön a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött el. Ám alig töltött ott el fél évet, a korszak sztárrendezője, Várkonyi Zoltán már meg is hívta vendégművésznek a budapesti Vígszínházba, majd a következő évadtól leszerződtette – azóta is a Vígszínház tagja. Játszott Arthur Miller, Tennessee Williams, Csehov, Molière, G. B. Shaw, Goldoni, Krúdy Gyula, Örkény István, Szakonyi Károly, Woody Allen, Neil Simon és sok más neves szerző darabjaiban. Partnerei voltak többek között olyan színháztörténeti nagyságok, mint Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Páger Antal és Bulla Elma.

 

Halász Judit 1965-ben (forrás: Fortepan / Kotnyek Antal)

 

Halász Judit a mai napig a Vígszínház tagja: játszik itt is és a Pesti Színházban (a Vígszínház kamaraszínpadán) is. Saját bevallása szerint egyszer azonban majdnem máshová szerződött, még Várkonyi Zoltán idejében. Erről így mesélt a Revizor.hunak 2019-ben adott interjújában:

Amikor Básti Lajos átkerült a Vígszínházba a Nemzetiből, ahol éppen Marton Endre volt az igazgató, üzent nekem Bástival, hogy szívesen leszerződtetne. Várkonyi Zoltán volt akkor a Vígszínház vezetője, fantasztikus szerepeket kaptam, remek dolgom volt, eszem ágában sem volt elmenni. Viszont valahol olvastam, hogy Várkonyi azt nyilatkozta, hogy minden színésznek öt évente színházat kellene váltania, hogy megújuljon. Mondtam neki, hogy hívott a Marton. Várkonyi vérvörös lett, áthozatta a munkakönyvemet a titkárságról, és azt üvöltötte, hogy amíg ez le nem jár, addig nem mehetek sehova. Abban a pillanatban felhívta Marton Endrét, és azt mondta neki, hogy „ide hallgass, te ne csalogasd az én színészeimet, mert odaállok a Nemzeti elé, füttyentek egyet, és kiürül a színházad!”

Az Origónak adott 2012-es interjújában Halász Judit elmesélte, hogy Várkonyi a kezdeti időszakban még véletlenül sem adott neki végzet asszonya-szerepet:

Rettenetesen fájt nekem, hogy az első 3-4 évben csak vígjátékokban kaptam szerepet, és fogalmam sem volt róla, milyen jót tett velem a Várkonyi. Mert a vígjátékot szereti a közönség, és aki jó benne, azt megjegyzi magának, és legközelebb is látni akarja. Másrészt a szakmát is nagyon meg lehet tanulni a vígjátékon - ott a közönség reakciója mindig hangos, tehát pontosan érzékelhető.
Sinkó László és Halász Judit a Magyar Rádió 20-as stúdiójában, 1970-ben (forrás: Fortepan / Szalay Zoltán)

 

2. Kárpáthy Zoltán (1966)

Várkonyi Zoltán a Kárpáthy Zoltán című kosztümös szuperprodukcióban is szerepet adott Halász Juditnak: egy tüdőbajos lányt alakított, akit maga a hős címszereplő (Kovács István) mentett meg a nagy pesti árvíz idején, amikor Wesselényi báróval csónakkal járta az elöntött utcákat. Íme:

 

 

A színésznő az Origónak 10 évvel ezelőtt adott interjújában el is mesélt egy vicces forgatási érdekességet:  

Már túl voltunk a film forgatásának felén, amikor az árvízi jelenetre került sor. Kérdeztem Várkonyit: »Miért nem menekül ez a lány lovon? Hiszen én díjugrató bajnok voltam!« »Hű« – mondta. – »Miért nem szóltál előbb?! Elfelejtettem.« Érdekes, a lovaglótudásomra sosem volt szükség.

 

3. Szerelmesfilm (1970)

Halász Juditot valóban csak egyszer lehetett látni lovagolni a mozivásznon: Szabó István 1970-es Szerelmesfilmjében, ahol a rendező direkt neki írta bele a történetbe ezt a jelenetet. A filmben Halász Judit alakítja Katát, aki 1956-ban emigrált Magyarországról, és most arra készül, hogy több mint tíz év után ismét találkozzon gyermek- és ifjúkori nagy szerelmével, a hosszú vonatútra vállalkozó Jancsival (Bálint András). A francia kisvárosban együtt töltött feledhetetlen napok dacára azonban mindketten rádöbbennek, hogy mindketten megváltoztak, így a közösen átélt félelmek és szép emlékek végérvényesen az édes-fájdalmas múlt részévé váltak...

 

 

4. A Pendragon legenda (1974)

Halász Judit negyven filmben, valamint számtalan rádió- és tévéjátékban szerepelt az elmúlt évtizedekben. Az egyik legemlékezetesebb alakítását kétség kívül Révész György 1974-es kalandfilmjében, A Pendragon legendában nyújtotta a vásznon karakán angol úriasszonyként.

 

 

A forgatókönyvet maga a rendező írta Szerb Antal azonos című regényéből. A történetet alighanem mindenki ismeri: a fiatal, nagy műveltségű Dr. Bátky János (Latinovits Zoltán) meghívást kap a Pendragon-ház fejétől, Earl of Gwyneddtől (Darvas Iván) a llanwygani kastélyába. A kúria és a környék varázslatokkal, ősi rejtélyekkel teli világában kell Bátkynak megfejtenie a Pendragon legenda titkát segítőtársaival, Osborne (Timár Béla) és Cynthia Pendragonnal (Halász Judit). A nyomozás azonban teli van kalandokkal, meglepetésekkel, mert Earl of Gwynedd egykori szerelme, Eileen St. Claire (Tordai Teri) ármányos fondorlatokkal igyekszik ugyancsak megnehezíteni, hogy a titok napvilágot lásson. A kísértethistóriában szerepet kap egy lord rejtélyes halála és hatalmas öröksége, valamint egy titokzatos ír világutazó, George Maloney (Bujtor István) is... A Pendragon legenda ma már kétség kívül kultfilm, de  a maga korában is kimondottan népszerű alkotás volt: a bemutatóját követően több mint 400 ezren látták a hazai mozikban.

 

Halász Judit, Illés György operatőr és Révész György rendező a Pendragon legenda című film forgatásán (forrás: Fortepan / Révész György)

 

5. Mirr-Murr, a kandúr (1972-1975)

 

 

Csukás István egyik legismertebb mesehőse, Mirr-Murr, a kandúr nemcsak könyvben, de a Magyar Televízió bábfilmsorozatának jellegzetes kinézető főhőseként is meghódította a gyerekek szívét. A sorozatot a Pannónia Filmstúdió készítette el, 1972 és 1975 között összesen 52 epizód született meg Foky Ottó rendezésében. Az egyes epizódok forgatókönyvét Csukás István írta, a mesélő pedig Halász Judit volt, aki maga kölcsönözte az összes szereplő hangját.

 

Halász Judit és Fülöp Zsigmond Magyar Rádió stúdiójában Rádi Judit Fekete szarvacska - Fekete patácska című mesejátékának 1974-es felvételekor (forrás: Fortepan / Szalay Zoltán)

 

6. A Helikoffer-dal (1983)

Halász Juditnak 1973 óta több lemeze is megjelent, melyeken nemcsak énekel, hanem olykor mesét vagy verset mond. A legnagyobb sikert azzal aratta, hogy műfajt teremtett: magyar költők (József Attila, Stabó Lőrinc, Weöres Sándor,Nemes Nagy Ágnes és mások) verseit énekli a hazai könnyűzene legjobbjainak (Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László és mások) megzenésítésében gyerekeknek. A Helikoffer című nóta mókás szövegét és dallamos zenéjét például  Bródy János írta, a

dal pedig akkora nemzedéki sláger lett a korszak gyerekzsúrjainak köszönhetően, hogy még egy '90-es években kiadott Pókember-füzetben is ezt énekelte Peter Parker

(ennek pontos hátteréről maga a Kandi Lapok kiadójának, a Semicnek dolgozó fordító mesélt ebben a PORT.hu-cikkben).

 

 

Halász Judit a dalaival sok ezer koncertet adott már az elmúlt évtizedekben, kicsik és nagyok legnagyobb örömére. De vajon ő magát színésznőnek vagy énekesnőnek tartja inkább? Erről is mesélt a 2019-es Revizor-interjúban:

Nem vagyok énekesnő, nem is tartom magam annak, az előadói készségemmel, színészi tudásommal pótolom azt, amit más a varázslatos énektudásával ér el. Tudom, hogy jó a hangszínem, a szövegeket pedig mindig úgy válogattam, hogy legyenek bennük olyan sorok, amiket előadóként, színészként kell megoldani. Ez a „másik színpad” régen alakult ki, amikor sok olyan felkérésem volt, amit nem szívesen vállaltam volna. Nem tetszett sem a szerep, sem a rendező, sem a forgatókönyv, inkább magam teremtettem meg a lehetőségeket.

 

7. A Boldog születésnapot!-dal (1986)

 

Talán nincs is olyan gyerek és felnőtt ma Magyarországon, aki ne ismerné Halász Judit fülbemászó dalait.

Ha mást nem is, a Boldog születésnapot! című nótát biztosan elénekelte már vagy végighallgatta párszor mindenki, legyen bármennyi idős is az illető. 

 

Halász Juditot egyébként a Hungaroton Records 2000-ben

gyémántlemezzel jutalmazta meg, mert a gyerekek számára készített felvételeiből 17 év alatt 1,5 milliónál is többet értékesítettek.

Az énekesnő így emlékezett vissza jó 9 évvel ezelőtt a Life.hunak adott interjúban a saját ifjúkorára, és arra, mennyire fontos egy gyerek boldogsága:

(...) a kis lakásban, amiben hatéves koromig éltem, ahol olyan nagyszerűen éreztem magam, nem volt semmilyen komfort, de volt egy barackfa az ajtó előtt, mellette egy szilvafa, szemben egy rózsalugas, a tyúkoknak egy kis udvar, és mindig volt valaki otthon. Sosem unatkoztam! Szóval, én úgy gondolom, hogy nagy dolog a gyerekkor, és minden onnan indul.

 

8. Az Apa figyelj rám című album (2011)

Mivel sok apuka hiányolta az apákról szóló dalokat a Halász Judit-albumokról, az énekesnő 2011-ben beadta a derekát, és külön nekik szentelt egy albumot Apa figyelj rám címmel. A lemez érdekessége, hogy nemcsak Bródy János dolgozott a dalokon, hanem a Republic egykori frontembere, Cipő, azaz Bódi László is jegyez rajta egy mókás nótát. Halász Judit egyébként az album megjelenésekor a Dívány.hunak adott interjújában részletekbe menően beszélt a szerinte helyes anya- és apaszerepekről:

Úgy gondolom, hogy akkor legyen az embernek gyereke, amikor képes olyan biztonságot, szeretetet és hátteret nyújtani, amire egy gyereknek szüksége van. Ha nem tud hol lakni, aludni a gyerek, ha nem biztos, hogy ki az apukája, vagy kérdéses, hogy az apa tud-e akár egy napot is vele foglalkozni, esetleg a szülők nem maradnak együtt, az mind a gyerek kárára megy. Erről persze ez a lemez nem szól, inkább mulatságos, sok, jókedvet sugárzó, jó humorú dallal és verssel.