Cseke Péter

színész, rendező
Született: 1953. október 3. (71 éves) (Románia, Nagyvárad)
Film: 40 db
Színház: 95 db
Cikkek: 1 db


Nagyváradon született 1953-ban, szülei színészek voltak. Családjával kamaszkorában költözött Magyarországra, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályában végzett 1976-ban. Tagja volt a debreceni Csokonai Színháznak, a Madách Színháznak és a Nemzeti Színháznak is. Tanított a Színművészeti Főiskolán, a Magyar Táncművészeti Főiskolán és a Kaposvári Egyetemen. 2008 óta a kecskeméti Katona József Színház igazgatója. Prózai karaktereken túl énekesi és táncosi szerepekben is otthonosan mozog, emellett sokszor szinkronizál. 1990-ben Jászai Mari-díjban részesült. 1982-ben vette feleségül Sára Bernadette színésznőt, két gyermekük született.

Hozzászólások

Petterson 2016 márc. 20. - 17:35:57
Megvan a sorozat címe: Gyalogbéka :)
Petterson 2016 márc. 20. - 17:33:52
Volt egy gyerekfilm sorozat, amiben Cseke Péter volt a fõszereplõ, sajnos a címére nem emlékszem. Egy katonát játszott (ha minden igaz, akkortájt volt a valóságban is katona) és nyári táborozó gyerekekre kellett felügyelnie és a táborban szó szerint katonás rendet tartott. Aztán a gyerekek fellázadtak és elhagyták a tárbort.
Johann 2013 jan. 06. - 18:27:02 Előzmény crazyforyou
Kiváló színmûvésznek tartom.
Ha a tévé képernyõjén mostanában ritkábban tûnik is fel (szerencsére én azért láttam vele egy hosszabb interjút az egyik csatornán tavaly), színházakban továbbra is látható - és érdemes is megnézni.

És rendez is. Korábban a Turay Ida Színház fõrendezõje volt, 2008 óta pedig a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója. Ezeket talán érdemes még tudni róla, az alább felsoroltakon kívül.
Továbbra is szerepel fõvárosi színházak produkcióiban is (a Madách Színházban éppúgy, mint a Karinthy Színházban).

Legutóbb a Vacsora négyesben c. darabban láttam. Ezt nem õ rendezte (hanem a másik férfi fõszereplõt is alakító Szerednyey Béla), de meglátásom szerint Cseke Péter nyújtotta a legkiemelkedõbbet a színpadon.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt az elgondolkodtató elõadást, amiben szerintem Cseke Péter formálja meg a darab igazi kulcsszereplõjét, és nem is akárhogyan.
crazyforyou 2009 dec. 15. - 22:54:33
Mostanában nem sokat hallani felõle,pedig egy idõben sokat szerepelt a tévében,különbözõ vígjátékokban és kabarékban.

Játszott (fõszerepet) a Gyalogbéka címû ifjúsági sorozatban is.

Most nyáron ismételte az m1.

Volt egy mûsora is a 90-es években,ami gyerekeknek szólt és a feleségével,Sára Bernadettel vezették,az volt a címe hogy Kacagóra.

Madách Színházban játszott pl a Páratlan párosban és a kezdetekben még a Macskákban is,az 1983-as bemutatón õ volt Elvisz Trén.