Szerencsekerék: végigfeszengték a műsort a Kincsvadászok kereskedői

Kasza Tibi is kényelmetlenül érezte magát a három szakember körében.

A TV2 vetélkedőjében ezúttal ismét egy saját gyártású műsor, a Kincsvadászok régiségkereskedői mérettettek meg, de Molnár Viktornak, Nagyházi Lőrincnek és Fertőszögi Péternek nem okozott gondot a játék, inkább az érződött rajtuk, hogy nem is értik, mit keresnek itt. Valószínűleg azt, hogy zajlanak a Kincsvadászok második szezonjának előkészületei, és ezzel akarták promózni. De a műsorvezető, Kasza Tibi se szurkálódott most úgy a játékosokkal, mint szokott – érezte a súlycsoportbeli különbséget.

 

A fődíj-játékba Molnár Viktor jutott: a témakör

Fenséges fogás

volt, és a 16 betűből 6 meg is volt.

Viktor először elbizonytalanodott, még egy „Úristen, gyerekek!” is elhagyta a száját, majd szinte azonnal a helyes megfejtés is:

KORONÁZÁSI ÉKSZER

 

A borítékban pedig még fél millió forint lapult, így az össznyeremény:

6 millió 340 ezer forint,

amit a régiségkereskedők a Zóna Alapítványnak ajánlottak fel, ami árvákat és félárva családokat támogat.

Ez is érdekelhet

Kulisszatitkok a Kincsvadászokról - A műsor két szakértőjével beszélgettünk

A Kincsvadászok szakértői elárulták, hogy mit éreztek akkor, amikor megkeresték őket ezzel a szereplési lehetőséggel, hogy milyen félelmeik voltak, hogy milyen volt Fejes Tomival dolgozni, és még sok más dologról is meséltek a műsorral kapcsolatban.

Tovább

 

(via TV2)