Az Egy kapcsolat vége méltó módon adaptálta Graham Greene regényét. Tévéajánló!
Ha egy regényből két adaptáció is készül, köztük 44 év különbséggel, plusz több színpadi verzió, egy opera, és egy audiókönyv (Colin Firth narrálásával), azt nyugodtan nevezhetjük klasszikusnak. Graham Greene 1951-es műve, az Egy kapcsolat vége ilyen, és mivel olyan témákkal foglalkozik, mint a szerelem, a hűtlenség, a bűntudat vagy a hit, elavulni sem tud.
A legismertebb verzió természetesen Neil Jordan 1999-es rendezése, főszerepben a pályájuk csúcsán járó Julianne Moore-ral és Ralph Fiennesszal. A történet a második világháború idején játszódik, amikor is Maurice Bendrix regényíró újra találkozik volt kedvese férjével. Ami közös bennük: mindketten szeretik Sarah-t, mindketten féltékenyek rá, és egyikük sem érti őt. A nő évekkel azelőtt egy árva szó nélkül faképnél hagyta a férfit, akit addig szeretett, és visszatért férjéhez, aki mindig is szerette őt. Az egykori szeretőben újraéled a vágy, és nyomozni kezd a nő után, sőt detektívet fogad, hogy kifürkéssze Sarah titkait.
Neil Jordant, aki már korábban is készített sötétebb, érzelmileg rétegzett történetekkel operáló filmeket (lásd: A csoda, Interjú a vámpírral), Greene regényének komplex, morális dilemmái vonzották a leginkább. Részletesen kutatta a történelmi hátteret, hogy a háború sújtotta London hitelesen jelenjen meg a filmben, de a regény eredeti végét kissé átalakította, hogy a film zárlata még inkább kihangsúlyozza a karakterek belső küzdelmeit, amit Roger Pratt operatőr különleges, szűrt fényű képei is aláhúznak.
A film ugyan csak egy komolyabb díjat nyert (a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában a BAFTA-n), de Julianne Moore Oscar-jelölést kapott a legjobb női főszereplő kategóriában, és Roger Pratt operatőrt is jelölték.
A kritika mérsékelten volt csak lelkes. Elsősorban a színészi játék és Jordan érzékeny rendezése miatt méltatták a filmet, kiemelve a két főszereplő közötti erős kémiát, illetve azt, ahogy Pratt operatőri munkája hatásosan fokozta a történet melankolikus, időnként misztikus hangulatát. A regény rajongói közül néhányan azt is felrótták, hogy a film nem tudta teljes mértékben visszaadni Graham Greene művének filozófiai mélységeit és morális dilemmáit.
Érdekesség: egy előkelő kosztümös drámához képest a film meglepő módon 18-as besorolást kapott az Egyesült Királyságban (és nálunk is). Ennek oka elsősorban az volt, hogy a korhatárbizottság kifogásolta Ralph Fiennes meztelen fenekének túlságosan explicit látványát a szexjelenetekben.
Via: IMDb / Wikipedia
