Sándor Pál csodás filmje, a Szerencsés Dániel (1983) nem csak azt vizsgálja az 1956-os forradalom fényében, hogy menni vagy maradni érdemes, hanem azt is, milyen áldozatot kell hozni ezért.
Furcsa, vagy talán nem is olyan furcsa módon legalább annyi film szól az 1956-os forradalom utóéletéről, mint magáról a forradalomról, annak kirobbanásáról, a harcokról. Az olyan remek filmek, mint a Szamárköhögés (1987), sőt, bizonyos szempontból még a Megáll az idő (1982 ) is azt mutatják meg, milyen volt a letört lázadás, a rövid ideig tartó, brutálisan eltiport szabadság után itt maradni, vagy éppen elmenni. Erről a szívbe és húsba markoló dilemmáról szól Sándor Pál munkája, a Szerencsés Dániel (1983) is.
1956 decemberében a tizenhat éves Szerencsés Dániel (Rudolf Péter) Amerikába készülő szerelme után indul Nyugatra. Vele tart a házukból Angeli Gyuri (Zsótér Sándor), akit a fegyveres harcban való részvétel késztet menekülésre – sorkatonaként átállt a felkelőkhöz. Már a vonatút is rizikós, hiszen szinte minden utas ugyanúgy a határ felé tart, mint ők, nyíltan beszélnek terveikről, miközben rendszeresek az igazoltatások, aki gyanús, azt magyarázat nélkül elviszik, egy gyanús alak (Kern András) pedig mindenre és mindenkire figyel. A határ menti kisváros szállodájában várnak vezetőre az országból távozni akarók, köztük Dani szerelme (Szerb Katalin) és szülei (Törőcsik Mari és Garas Dezső.) Az összegyűltek pedig utolsó este úgy döntenek, mulatnak egyet, mielőtt megjönnének a csempészek teherautói.
Sándor Pált, aki Mezei András írását dolgozta fel, nem is önmagában a „menni vagy maradni” izgatja, az pusztán érvek és ellenérvek listája lenne, hanem az az ár, amit hőseinknek meg kell fizetnie azért, hogy elmehessenek. A neve ellenére többnyire egyáltalán nem szerencsés Dániel például a Holokauszt túlélő nagyapjától (Major Tamás) ellopott ékszerek árából fizetné az útját, míg Gyuri kijutását rég látott volt belügyes, de azóta kegyvesztett kommunista apja (Bodrogi Gyula) állja, aki vele együtt disszidálna. Nem mellesleg a rendezőtől zseniális húzás volt két olyan közkedvelt, rendszerint vígjátékokban szereplő színészt negatív karakterként behozni, mint Kern és Bodrogi. És ha már a színészekről beszélünk, valami elképesztő szereplőgárda jött itt össze meg a legeslegkisebb szerepekre is, olyan nevek, mint Epres Attila, Gáti Oszkár, Margitai Ági, Végvári Tamás, Ujlaki Dénes, Sőth Sándor vagy Voith Ági, javarészt ők keltik életre azt a vegyes, mindenféle társadalmi hátterű társaságot, akik még utoljára sírva vigadnak, mielőtt elindulnak a nagy útra, afféle magyar Dekameronként.
És bár a címszereplő Dániel, ez valójában Angeli Gyuri filmje.
Dániel minden csetlés-botlása ellenére született túlélő, ha el is ront valamit, jön valaki, aki segít rajta. Gyuri tragikus hős, ha elindul, akkor számára nincs visszaút, ő nem hajlik, hanem törik a viharban, de felvállalja konfliktusait, még akkor is, ha tudja, mi az ára.
