A kis Gus a szemünk láttára nő fel és komolyodik meg, hogy egy Katniss Everdeenbe oltott Rambóként vezesse a kis csipet-csapatát a zsarnok ellen.
VIGYÁZAT, ENYHE SPOILERVESZÉLY!!!
2021-ben, a világméretű koronavírus-járvány kellős közepén hirtelen felbukkant a semmiből Robert Downey Jr.-tól, mint producertől (valamint a társproducer feleségétől, Susan Downey-tól) egy egészen elképesztő Netflix-sorozat, a Sweeth Tooth: Az agancsos fiú – és azonnal kultikus státuszba emelkedett. A kirobbanó népszerűségén persze nincs miért csodálkozni (mi már akkor is áradoztunk róla itt a PORT.hun), hiszen a készítők semmi mást nem tettek, csak
fogtak egy maroknyi Mad Max-klisét, és beledobták Bambit is az apokalipszis utáni világba.
Na jó, azért ennél kicsit több kellett ahhoz, hogy Az agancsos fiú világsiker legyen:
- Már az alapjául szolgáló DC/Vertigo-képregény is egy különleges mestermű volt a maga nemében Jeff Lemire tollából.
- A sorozat már a történetével és a díszleteivel is kimagaslott a divatos posztapokaliptikus filmek és sorozatok tengeréből. A Mad Max elsivatagosodott világát ugyanis buja növénytengerrel benőtt városi környezetre cserélte le. A Walking Dead gyilkos zombivírusa és tántorgó élőholt serege helyett pedig behozta a félig ember, félig állat hibrideket – de nem úgy állította be őket, mint a gyilkos kór terjesztői, hanem mint az emberiséget megroppantó kataklizma után következő evolúciós lépcső gyermekei, akiket nem levadászni kell, hanem megvédeni.
- A főbb szerepeket, vagyis a címbéli szarvasagancsos fiú, valamint az őt tűzön-vízen át megvédelmező, mogorva harcos karakterét két olyan karizmatikus színészre bízta, mint az egyre több blockbusterben látható Christian Convery és a Trónok harca sztárja, Nonso Anozie.
Egy vagány tinédzser és egy mogorva harcos hosszú vándorútra indul, miközben szembe kell szállniuk a kataklizma utáni világ összes kegyetlenségével... Várjunk már, hát ez nem a Last of Us?!?
Kétségtelen tény, hogy van némi hasonlóság a két tévésorozat között. Talán azért is tűnt el kicsit a radar alatt Az agancsos fiú áprilisban debütáló második évada, mert az idei év első felében minden figyelem az HBO gombafertőzéses szériájára irányult (nem véletlenül, itt részletesen is megírtuk, mitől volt bitang jó).
Ugyanakkor a Netflixnek semmi oka sem lehet a panaszra. Az Az agancsos fiú készítői tisztességesen építkeztek tovább a 2020-ban lefektetett, betonbiztos alapokra, és bár a 2. évad végén beharangozott újabb nagy utazás láttán utólag könnyen érezhetjük úgy, hogy ez csak egy gyenge filler évad volt, mégis minden pillanata miatt megérte megnézni.
Az új évad sajnos nem bővelkedik annyi lélegzetelállítóan szép tájképben, mint az első, de cserébe karakterépítésben rátesz még egy lapáttal az előzőre. A történet java része ugyanis egyetlen városban, azon belül is egy erődítménnyé átépített állatkertben játszódik, ami korábban Aimee (Dania Ramirez) vezetésével a hibrid gyerekek menedéke volt, mostanra azonban a kegyetlen diktátor, Abbot tábornok erődítménye, és a kedves kis állat-emberek börtöne lett.
Igazi forgatókönyvírói bravúr, hogy a korábban megszeretett régi szereplők, valamint az újonnan behozott karakterek közül mindenki megveszekedetten be akar jutni a városba, vagy épp ellenkezőleg, bármi áron ki akar jutni onnan – a néző pedig velük együtt izgul, hogy vajon pont elkerülik-e egymást, vagy még időben tudnak találkozni félúton.
Gus, a szertelen agancsos kisfiú pedig a szemünk láttára nő fel és komolyodik meg, hogy egy Katniss Everdeenbe oltott Rambóként, vérbeli szabadságharcos módjára vezesse szó szerint árkon-bokron át a kis csipet-csapatát a zsarnokság ellen.
Miközben a jól adagolt, izgalmas flashbackek és párhuzamos sztoriszálak mentén fokozatosan feltárul a hibridek megszületésének titka és a G.U.S. szó valódi jelentése is...
A sorozat nagyon okosan (értsd: nem szájbarágósan, tolakodóan és idegesítően) lovagolja meg azt a trendet, hogy az utóbbi években a divat- és a szépségipar mellett már más szektorok is elkezdtek nyitni az állatkísérlet-mentes (cruelty-free) termékek felé. Sőt, európai irányelv is szigorította már az állatkísérleteket (emberszabású majmokon például 10 éves tilos laboratóriumi kísérleteket végezni). A sorozat alkotói tehát kedves kis félállat lurkók egész csapatával pendítik meg azt az etikai kérdést, hogy te, mint a kanapén kényelmesen heverésző néző, kérnéd-e az életmentő gyógyszert, ha tudod, hogy az elkészítéséhez meg kellett halnia pár cuki állatnak.
Sőt, tovább is mennek a szívszorító dilemmában: kérnéd-e az életmentő gyógyszert akkor is, ha egy agancsos fiúnak, egy két lábon járó, szuperokos kismalacnak vagy egy jelbeszéddel kommunikáló borznak kellett meghalnia miatta a műtőasztalon?
A cuki felszín alatt az első epizódtól az utolsóig végig ott van ebben a sorozatban is az a lételméleti dilemma, amely már nagyon régóta foglalkoztatja a sci-fi írókat és a filmrendezőket. Ember-e még egyáltalán az elállatiasodott, először lövő, aztán semmit sem kérdező, ösztönei által vezérelt, erőszakos neo-barbár? Alacsonyabb rendű teremtmény-e az embernél a mesterséges ember, aki kívülről nézve ugyan homunkulusz vagy robot (gondoljunk csak a Frankensteinre, a Szárnyas fejvadászra vagy a Westworld sorozatra), most pedig épp szőrös-agancsos hibrid, de belül mindegyik ugyanolyan értelmes, érző lény, mint mi, ráadásul sok esetben tiszta szívűbb, bölcsebb és megértőbb is?
Ám azt, hogy a készítők szerint az emberségét elveszített ember vagy a mesterséges ember hivatott-e túlélni az új világ kihívásait, majd csak a 3., befejező évadban tudhatjuk meg.
Végítélet: 8/10
Kiknek ajánljuk? Bambi- és Mad Max-rajongóknak, és mindenkinek, aki kíváncsi, mit tud kihozni a Netflix sokadik nekifutásra a posztapokaliptikus zsánerből.