Ha valami sikeres lesz, azt bizony másolják – és folytatást készítenek hozzá -, ez már csak egy ilyen szakma. Kevés dolog volt annyira sikeres a mozgókép világában, mint a Squid Game, amelynek második évadát nemrég mutatta be a Netflix. Az a Netflix, amely gyorsan készített egy szintén dél-koreai sorozatot, amelyben

ugyanúgy, anyagi gondokkal küszködő, egyforma ruhába öltözött névtelen emberkék versenyeznek egy zárt játéktérben egy hatalmas pénznyereményért. Véletlen? Aligha!

A nyolcas műsor kitalálója és forgatókönyvírója, egy bizonyos Bae Jin Soo érdekében gyorsan tegyük hozzá, hogy a Money Game című webtoon, vagyis netes képregény, amely alapján a 8 részes sorozat elkészült, már a Squid Game bemutatása előtt létezett, de annak sikere nélkül aligha filmesítették volna meg. Ám mielőtt eltemetnénk szegény sorozatot, nézzük meg, miről is van szó. Adott egy fiatal srác, aki (Ryu Jun-yeol) uzsorások elől menekül. Akkora adósságba csalták bele, hogy már azon van, beugrik a folyóba, amikor megjelenik előtte egy limuzin, amely elszállítja a játék helyszínére. Itt egy üres szobába kerül, történetesen a harmadik emeleten,

Van persze csavar: csak napi egy étkezés és egy üveg víz biztosított, minden mást meg kell vennie, ráadásul a kintinek ezerszeres áráért. Viszont BÁRMIT vehet, ha van rá pénze. Aztán az is kiderül, hogy nincs egyedül, összesen nyolcan vannak nyolc szinten, és bár a játékosok véletlenszerűen választottak maguknak számot, az adott emelet nagyjából reprezentálja társadalmi státuszukat.

A 8. emeletre egy elkényeztetett liba került, a hetedikre egy művelt, nagyon okos srác, a hatodikra egy nagydarab gengszter és így tovább – az elsőre pedig egy mozgássérült. Lassan a játékosok számára világossá válik, hogy minél magasabban lakik valaki, annál több pénzt kap percenként, de kiderülnek más játékszabályok is, akárcsak az, hogy akik őket nézik, szórakozni akarnak.

kőkemény, szadista zsarnokság alakul ki, ami ellen az elnyomottak egy idő után fellázadnak. És igen, itt van minden, ami megvolt a Squid Game-ben is, a látszólagos demokrácia, a kapitalizmus bírálata, a társadalmi hierarchiák, görbe tükör a szórakoztatás előtt, és van szenvedés és vér. Mondjuk itt az utóbbiból jóval kevesebb, mert a szabályok kimondják, ha egy játékos meghal, vége a játéknak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne erőszak is kegyetlenkedés, hiszen ez a cél, egymás ellen uszítani a résztvevőket, mindig valami más ürüggyel.

Ez a fajta, egyszerre rafinált és rendkívül zsigeri erőszak persze a koreai filmek és sorozatok sajátja, akárcsak a társadalmi igazságtalanság leképezése, ezzel még egyik sorozat sem találta fel a spanyolviaszt. Ahogy egyébként a Squid Game sem volt az első olyan történet, ahol névtelen ismeretlenek egy „véres játékot” űznek, amiben az életük a tét - viszont az első volt, amely hihetetlen stílusérzékkel nyúlt a témához, amely köré egy rendkívül látványos, aprólékosan kidolgozott világot épített fel.

És ne vegyük el az érdemet, mert A nyolcas műsor is felépített egy világot, ha jóval kisebbet, szürkébbet is, ami nyilván a szerényebb költségvetésnek tudható be. Kitaláltak hozzá egy csavaros szabályrendszert, egy elfogadható csoportdinamikát, csak

a stílussal, a hangulattal állnak sokkal gyengébben.

Ez a világ nem fog meg – talán akkor sem fogna meg, ha nem ismernénk a jóval híresebb „rokont” – miközben azért ott mocorog a gyanú bennünk, hogy az épület belső udvarán, a „stúdióban” elhelyezett, feltűnő, de amúgy senki által nem használt gyerekjátékok, hinták, libikókák nem számítanak-e direkt koppintásnak. A nyolcas műsor esztétikája nem működik igazán jól, pedig van benne munka, vannak nagyon jó részletei – mint a 8. emelet „lakása”, de nem alkot egy olyan azonnal felismerhető, magával ragadó világot, mint amit elődje felépített.

de a kreativitás nem mindig szól a pénztárcáról. A másik tényező, amiben ez a sorozat alulteljesít, az a karakterek felépítése. Akik nem lesznek többek egy-egy típusnál, soha nem lépik át saját árnyékukat. Ez különösen igaz a főhősre (Ryu Jun-yeol, akinek csak annyi a dolga, hogy mindenre rácsodálkozzon). Akit csak a 3-asként emlegetnek itt, és aki messze nem olyan jól megrajzolt karakter, mint az 456-os játékos (az önmagában is zseniális Jung-Jae Lee) a Squid Game-ben, sőt, hiába ő a főszereplő, tulajdonképpen pont ő az, aki a legpasszívabb játékos, aki a legkevesebb hatással van a játékra – és akiről így a legkevesebbet tudunk meg.

Vannak persze saját, eredeti ötletek is, például az, hogy az épületben nincs vécé, a versenyzőknek ezt a kis problémát maguknak kell megoldaniuk, amire különböző megoldások születnek. A felhalmozott ürülékes zsákok tetején folytatott verekedés így lesz a sorozat egyik "fénypontja", de még így is - vagy pont ezért - úgy érzi magát a néző, mintha nagyon olcsón rendelt volna egy Squid Game-re hasonlító szériát, és olyat is kapott, mint amennyit fizetett.

Értékelés: 6/10