Fontos programot szervezett Az Én kutyám magazin a kutyasétáltatás nemzeti napjára.
Február 22-én tartják meg a DOGZ Farsangi Falkasétát Budapesten, a Városligetben. A szervezők sok izgalmas programmal készülnek, köztük idegenvezetéssel egybekötött sétával, mancskirakó flashmobbal és még az ajándékfánkok sem maradnak el.
Az Én Kutyám magazin a felelős kutyatartás jegyében szervez újra tematikus találkozót: „Legutóbb decemberben, Mikulás-nap alkalmából gyűltünk össze sok száz gazdával. A visszajelzések szerint remek program- és szocializációs lehetőség ez a kutyák számára, a gazdik szempontjából pedig a közösséghez való tartozás élménye, illetve az ismerkedés lehetősége bizonyult az esemény egyik legfőbb értékének”
– nyilatkozta Reiber Gabriella ügyvezető.
A program egyébként ingyenes, de a beöltözés ajánlott – írta meg a MediaFuture.
Amerikában már 2017 óta tartják meg a „a kutyasétáltatás nemzeti napját”. Az eseményen helyi szerveződésű csoportok közös falkasétákra, túrákra indulnak. A cél a gazdák bátorítása arra, hogy új utakat és ösvényeket fedezzenek fel, valamint a szokásosnál kicsit több időt töltsenek a kutyáikkal a szabadban.
Hazánkban február 22-én lesz az első ilyen esemény. A gyülekező 13 órától lesz a Vajdahunyad várának főbejáratánál, ahová farsangi fánkozással és networking játékkal várják az érdeklődőket.
Egy izgalmas flashmobot is láthatnak majd a kutyasétáltatók, amelyben a résztvevők mancsot formáznak meg, és egy drón felvételt készít majd róluk.
A program ingyenes, regisztrálni ITT lehet rá.
(via MediaFuture)