A szikla (1996)

Az összeesküvés elméletek gyártói szerint a volt brit ügynök, John Patrick Mason, az egyetlen ember, aki valaha is megszökött az Alcatrazról, nem más, mint az idős James Bond. Ami persze hülység, de szórakoztató hülyeség, és maga A szikla is egy Pazar 90-es évekbeli akciófilm a 90-es évek legviccesebb akciósztárjával, Nicolas Cage-dzsel, és bár tényleg nem kell komolyan venni, nagyon is működik akcióban, látványban és színészi játékban, hiszen Sir Sean Connery és Cage mellett ott van Ed Harris is, mint bekattant kommandóstiszt, aki elfoglalja a börtönszigetet és vegyi támadással fenyegeti San Franciscót. Jó kis móka ez, Connery pedig mindenkit leiskoláz.

Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989)

Sir Sean Connery mint szemüveges könyvkukac? Connery, mint indiana Jones apja, az eredeti Jones professzor? Mindez igaz, és egyáltalán nem lóg ki a lóláb – pedig hősünk nem az a régészprof alkat. Ekkor még úgy volt, ez lesz az utolsó régészkaland és Steven Spielberg nagyot akart dobni, sokat is fizettek Connerynek, aki megdolgozott a pénzéért. Ő és Harrison Ford remek nácibosszantó párost alakítanak, és az öreg skót még geekbe is hajlandó lemenni, ha től kell járni az ellenség eszén vagy bosszantani kell a saját fiát. A szemüveg pedig nagyon jól áll neki.

Aki legyőzte Al Caponét (1987)

Ezért a filmért és ezért a szerepért kapta meg Connery első és utolsó Oscarját, és tegyük hozzá, hogy a főszereplő Kevin Costner mellett könnyű dolga volt nagyot alakítani Malone, a minden hájjal megkent veterán ír zsaru bőrében. Pedig Costner ekkor volt a csúcson, és nem is rossz az Al Capone elkapásáról szóló Brian De Palma filmben, amely ugyan sok nagy klasszikusból idéz – lásd a lépcsős jelenet a Patyomkin páncélosból -, de megvan a saját nyelvezete, képi világa és hangulata, amit a Capone-vadász rendőralakulat bajtársiassága biztosít. Ugyanezt a sztorit megpróbálták elmondani a Gengszterosztag (2012) című Ryan Gosling filmben, nagyon kevés sikerrel.

A rózsa neve (1986)

Umberto Eco fantasztikus regényét a francia Jean-Jacques Annaud vitte vászonra összeurópai produkcióban, ami elképesztő siker lett nálunk is annak idején. Hőse tulajdonképpen Sherlock Holmes koraközépkori előképe, Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes, aki fiatal kísérőjével (Christian Slater) egy, a világtól elzárt észak-itáliai kolostorban próbál megoldani egy gyilkássorozatot és egy setét titok végére járni. És lehet, hogy csak én gondolom így, de ez a film lehetett David Fincher Hetedikjének (1995) ötletadója, hiszen mindkettőben a kulcs a 7 főbűn.

Aki király akart lenni (1975)

Íme, a személyes kedvencem Connerytől, és ennek az is az oka, hogy a mások főszereplőt, Michael Caine-t is imádom. És Rudyard Kiplinget is szeretem, akinek a regényéből készült a film, John Huston pedig korának egyik legjobb rendezője volt, szóval sok mindenért lehet szeretni ezt a furcsa kalandmesét, ami 4 Oscar-jelölést is összeszedett. Amelynek hőse két obsitos angol katona, akik a fejükbe veszik, hogy meghódítanak egy apró hegyi királyságot, Kafirisztánt. Mármint ők ketten, minden segítség nélkül, és őrült tervük sikerrel jár, mivel a helyiek egyiküket – naná, hogy Conneryt, ki mást? – istenségnek nézik, mint 3PO-t az ewokok. Csakhogy ezen a furcsa vidéken még az istenségek sorsa sincs előre megírva…

A domb (1965)

Ez volt Sidney Lumet és Connery első és egyben legsikeresebb közös filmje – jött még Az Anderson-magnószalagok, Az igazság ereje (A támadás), a Gyilkosság az Orient expresszen, illetve a Családi ügy -, amely teljes egészében egy brit katonai büntetőtáborban játszódik valahol a líbiai sivatagban. Hőse az újonnan érkezett lefokozott őrmester, aki négy társával együtt minden nap a tábor közepén épített dombra kénytelen felmászni, le-fel, hogy „tisztességet tanuljanak”. Csakhogy az egyik fogoly belehal az ezzel járó értelmetlen kínzásba, és ez felbolygatja a tábor életét is. A hatalom és értelmetlen brutalitás ellen lázadó katona alakja a létező legideálisabb szerep volt Connery számára, aki ekkor már nagyon vágyott valamilyen komoly színészi kihívásra, és itt volt elég kihívás. „Nem csak lelkileg, fizikailag is ez volt a legkeményebb filmem. A végére teljesen kimerültem."  - írta később A dombról a rendezője.

James Bond: Goldfinger (1964)

Sokak szerint ez a valaha készült legjobb Bond-film, de az biztos, hogy ez Connery legjobb, legélvezetesebb 007-es alakítása, ahol először alakult ki a klasszikus modell. Ami ugyanolyan részben épített a főhős sármjára, a titkos kémkütyükre, a nagyívű főgonoszra és a rettentő algonoszra – jelen esetben a keménykalapos Oddjobra, aki nagyon szórakozta -, és persze arra, hogy legalább két csini Bond-lány legyen. A Goldfinger tette sztárrá Bondot, elképesztően sok pénzt hozott, egy valag rekordot megdöntött és még Oscar-díjat is hozott. Arról nem is beszélve, hogy ennek a filmnek a paródiája nagyrészt az Austin Powers - Aranyszerszám (2002), és ez is sokat jelent.  

James Bond: Dr. No (1962)

A legesleges legelső Bond-film megérdemel egy külön említést, ami ugyan még nem vette fel a szuperkém formulát és inkább thrillerként működik, de a nőfaló, biztos kézzel ölő, hidegen gondolkodó 007-es ügynök már teljes pompájában lépett a közönség elé, hogy Jamaicán egy őrült tudóssal számoljon le a bikinibe öltözött Ursula Andress oldalán. Pedig a producerek eredetileg a sótlan, de már nagy sztárnak számító Gary Grantet akarták a szerepre, aki ráadásul amerikai volt, és ez sok stúdiónál jó pont lett volna, de Grant csak egy filmre lett volna hajlandó aláírni, a készítők viszont már akkor minimum 5 darabban gondolkodtak – most jön a 25. rész, ha találnak hozzá rendezőt -, majd egy sor más név került elő. Csakhogy van túl jóképűek, de rossz színészek voltak, vagy túl öregek, esetleg túl fiatalok, és így került a választás az akkor 30 éves Conneryre, aki mindent hozott, amit csak kellett, csak kicsit „csiszolni” kellett rajta.