Bruce Willis saját ötlete volt a film, de a TriStar stúdióvezetője sokat idegeskedett miatta, a rendező pedig félúton ki akart szállni a produkcióból.
Bruce Willis 1988-ban mindenkit meglepett azzal, hogy sikerre vitte az első Die Hard-filmet egy olyan világban, ahol addig a Sylvester Stallone- és Arnold Schwarzenegger-típusú izompacsirták uralták a mozikat. Az 1990-ben elkészült folytatás, a Die Hard 2. - Még drágább az életed aztán az első résznél is jobban teljesített a jegypénztáraknál, és bár az ugyanebben az évben bemutatott Hiúságok máglyája közel sem aratott ekkora sikert, Willis már megengedhette magának azt a luxust, hogy lényegében bármilyen filmes projektet felkaroljon – így aztán gondolt egyet, és leporolta egy saját régi ötletét.
Willis ugyanis a '80-as évek elején, amikor még New Yorkban dolgozott csaposként, kitalálta a zenész haverjával, Robert Krafttal közösen a ravasz betörő, Hudson Hawk figuráját. Ezt az ötletet vitte végül be a TriStar stúdióhoz, és megmutatta a Die Hard-filmek producerének, Joel Silvernek, aki a Gyilkos játékok című vígjáték rendezőjének, Michael Lehmann-nak adta át a filmet, forgatókönyvírónak pedig a veterán Steven E. de Souzát igazolta le, akinek a 48 óra, a Kommandó, a Menekülő ember és a Die Hard-filmek sztoriját is köszönhetjük.
A Hudson Hawk egyszerre idézte meg a Fogjunk tolvajt! című Hitchcock-klasszikust és Az elnök agyturkászát (ami tényleg arról szólt, hogy egy pszichiáter, akire a CIA és az FBI is fújt, egy titkos alagúton mindig bement a Fehér Házba, hogy meghallgassa az elnök aktuális búját-baját). Az abszurd jelenetekkel teli történetben a címbéli tolvajkirály (akit természetesen maga Bruce Willis alakít) a 10 éves börtönbüntetése letöltése után úgy dönt, végleg szakít a múltjával. Egy milliárdos házaspár azonban felfogadja, hogy szerezzen meg három páratlan műkincset, és amikor hősünk nem akar kötélnek állni, megfenyegetik, hogy ha nemet mond, meggyilkolják a legjobb barátját. Elindul tehát a nagy kaland, a helyzetet pedig csak tovább bonyolítja, amikor Hawk találkozik a szépséges Annával (Andie McDowell).
Rémálomba illő volt a forgatás
A stáb például öt napig lezárta New Yorkban a Brooklyn hidat, hogy ott egy akciójelenetet vegyenek fel, de ez annyira felbőszítette a Manhattan-sziget és Brooklyn között ingázókat, hogy a rendező visszaemlékezése szerint egy felpaprikázott brooklyni lakos távcsöves puskával kezdett el lövöldözni rájuk, de szerencsére senkit sem talált el.
Mivel az eredetileg 42 millió dolláros költségvetés már az 50 milliót is túllépte, a TriStar árgus szemekkel kezdte figyelni a produkciót. A stúdió főnöke, Mike Medavoy személyesen figyelmeztette Lehmannt, hogy ha a Hudson Hawk megbukik a kasszáknál, akkor tesz róla, hogy soha többé ne rendezhessen filmet. Lehmann viszont rájött, hogy a Hudson Hawk semmiképpen sem lesz bombasiker, ezért félúton fel akarta adni:
Megkérdeztem az ügynökömet: »Kit kell megb*sznom ahhoz, hogy kiszállhassak ebből a filmből?« De ő azt mondta, hogy a kilépésnek nincs túl pozitív kicsengése, inkább tartsak ki. Egy barátom azt javasolta, beszéljek Jim McBride-dal, aki évekkel korábban kilépett egy filmből, de megbánta, mert nagy törést okozott a karrierjében, és nehezen tudott ezután új projekteket indítani. Szóval maradtam a fedélzeten.
A Hudson Hawkot időnként még ma is Hollywood történetének egyik leghírhedtebb bukásaként szokás emlegetni.
Pedig nem az: 1995-ben (a világpiaci mozibemutatók és a VHS-eladások miatt) már bőven nyereséges volt. Utólag visszatekintve persze a TriStarnak dőreség volt a Memorial Day hétvégéjére tenni egy akcióvígjáték premierjét, hiszen az amerikaiak ekkor tisztelegnek a fegyveres erőknél szolgálatteljesítés közben elhunytak előtt – így nem csoda, hogy inkább Ron Howard tűzoltós filmjére, a Lánglovagokra vett mindenki jegyet. A Chicago Tribune munkatársa ekkor írta meg a Hudson Hawkról a híres-hírhedt sommás verdiktjét:
Egy kihalófélben lévő állatfaj, a szuperdrága nyári blockbuster utolsó példánya.
Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna a lap, hiszen 1991 nyarán került mozikba a Terminátor 2: Az ítélet napja, ami máig etalonnak számít a speciális effektek és az időutazós sci-fik terén.
