Ez a legjobb dominikai poszt-apokaliptikus sci-fi, amit valaha láttunk

Igaz, eddig az egyetlen is. Kritika a Csak lélegezz című filmről, amely már a mozikban.

Nincs is talán demokratikusabb műfaj a poszt-apokaliptikus kamara sci-finél. Bárki, bárhol le tud forgatni egy ilyen történetet. Elég hozzá egy bunkernek kinevezett pince, két ember, és egy felirat a film elején, mi szerint atomsugárzás / vegyi katasztrófa / UFO-invázió miatt olyan állapotba került a bolygó, hogy ki sem lehet merészkedni a felszínre, legfeljebb csak védőfelszereléssel, és abban sem lehetnek biztosak hőseink, hogy túlélték-e a kataklizmát rajtuk kívül mások is. Ahol rendelkezésre áll egy tisztességes büdzsé, ott a minimalista alaphelyzet felvázolása után ki lehet nyitni a zárt teret, hogy igazi road movie (Az út), családi horror (Hang nélkül), szörnyes kalandfilm (Love and Monsters), romantikus dráma (I Think We're Alone Now) vagy thriller (Cloverfield Lane 10) kerekedjen a sztoriból.

A spanyol-dominikai koprodukcióban készült Csak lélegezz a két véglet közt helyezkedik el valahol. Annyira nem szegényes, hogy végig egy zárt térben játszódjon, és még hi-technek látszó felszerelésekre és díszletekre is futotta, de

annyira nem is látványos, hogy egy mondatban lehessen emlegetni a hollywoodi indulókkal.

A forgatókönyv is hasonlóan középutas, felvet olyan izgalmas kérdéseket, mint amilyeneket a szerzőibb hard sci-fik szoktak, de közben az unásig ismert sablonokból építkezik.

Azt már a főcím előtt megtudjuk a narrációból, hogy 2147-ben járunk a Nagy Vegyi Háborúnak köszönhetően élhetetlenné vált Földön, ahonnan az emberiség megmaradt része különböző űrkolóniákra távozott. Néhány elkötelezett környezetvédő és tudós maradt csak az anyabolygón, abban a reményben, hogy még meggyógyítható a bioszféra. Hősünk, Tánya is egy ilyen elkötelezett biológus, aki a sterilitás ellenszerét keresve saját maga próbál utódokat létrehozni. Egyetlen társa a laboratóriumot és a bunkert működtető, VIDA nevű mesterséges-intelligencia-rendszer, mígnem egy nap egy rejtélyes ember érkezése borzolja fel a kedélyeket. Tánya bizalmatlan az Azarias nevű férfivel szemben, ahogy a jövevényben konkurenciát látó Vida is, mégis szükségük van egymásra.

Leticia Tonos rendező, aki Junior Rosarióval közösen a forgatókönyvet is jegyzi, megpróbálja thrillerelemekkel is dúsítani a cselekményt. Papíron az lehetne az egyik legnagyobb feszültségforrás, hogy Azarias vajon jelent-e fenyegetést a házigazdára nézve, de ez a dilemma mérsékelten izgalmas, ahogy a külvilágban zajló két küldetés közben sem rágjuk tövig a körmeinket. A Csak lélegezz kamaradráma-aspekusa egy fokkal érdekesebb, abban legalább ki tud bontakozni a két színész, Sophie Gaëlle és Jalsen Santana – Paz Vega csak hangban van jelen, ő személyesíti meg VIDA-t –, és vizuálisan is ezek a legerősebb epizódok. Luis Enrique Carrión operatőr lencséin keresztül a hangulatosan fényképezett belső terek egyszerre hatnak futurisztikusnak és brutalista retrónak. A külvilágban használt, flitteres hatású „védőruhák” ugyan egy pillanatra se tűnnek praktikusnak – pedig elvileg a gyilkos UV-sugárzástól kellene védeniük –, de legalább kétségtelenül jól néznek ki. Ugyanez elmondható Tánya biolaborjáról is, látványosságként működik, de a tudományos hátterét jobb nem feszegetni.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Amit sajnálatos módon nem gondoltak túl az alkotók, az VIDA karaktere. A mesterséges intelligencia, amelyet valamilyen rejtélyes oknál fogva egy, a Húsvét-szigetek kőszobraira hasonlító fej személyesíti meg, pont úgy viselkedik, ahogy azt a nagy mozis közhelyszótár alapján elképzeljük, ami leginkább azért problémás, mert VIDA itt nem epizodista, hanem a történet társ-főszereplője és katalizátora. A jelek szerint hiába zajlik jelenleg is az AI-forradalom, az alkotóknak semmi eredeti nem jutott eszébe róla, inkább

visszanyúltak a több mint félévszázada bemutatott 2001: Űrodüsszeiához, hogy legyártsák HAL Temuról rendelt verzióját.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

A MI-probléma mellett a Csak lélegezz érint persze más kurrens problémát is, rájátszik többek közt a kollektív klímaszorongásainkra is – és ha pár évvel korábban mutatják be, akkor még Covid-filmként is nézhető lenne. Hála a technikai megvalósításnak és két színész erős jelenlétének, magasabban van a helye az alsópolcos sci-fiknél, arra viszont, hogy mély nyomokat hagyjon bárkiben is, aligha alkalmas, kivéve persze, ha ez életünk első poszt-apokaliptikus kamara sci-fije.  Egy dologra ellenben tökéletesen alkalmas a Csak lélegezz:

ha van olyan bakancslistánk, amelyen szerepelt egy dominikai sci-fi megtekintése, azt most már nyugodtan lehúzhatjuk róla.