Nehéz haragudni egy rakás lelkes amatőrre, akik beleálltak egy krimi készítésébe, robbantással, harcjelenetekkel, nemzetközi konspirációval. Egy idő után a legrosszabb részeken szórakoztunk a legjobban.
Kezdjük ott, ahol mindenki kezdi, ha erről a filmről van szó: a rendező, producer, vágó, operatőr, forgatókönyvíró és egyébként az egyik főszerepet is bevállaló Slemmer Ádám 22 éves egyetemi hallgató. Azt nem tudom, milyen szakra jár, de nyilván nem filmesre, mert a Vakfolt másik producere, Osvárt Andrea külön kihangsúlyozta, hogy a filmet mind amatőrök készítették, mindenfajta szakirányú végzettség nélkül, plusz barátok, rokonok, satöbbi.
Amatőrfilm, hangsúlyozzuk mi is, kevéske pénzből, ráadásul egy kommersz, tehát elvileg drága műfajban. Barkácskrimiről van szó, és ennek nyilván megvan a maga hátránya, de a maga bája is.
Ilyen kevés pénzből és rutin nélkül, amatőr alkotókkal és színészekkel gyakorlatilag esélytelen, hogy jó és látványos filmet készítsen valaki. Ezt talán Slemmer Ádám és barátai is tudták, és innen inkább az volt a kérdés, jól érzik-e magukat a forgatás alatt, ami nyilván tapasztalatszerzésnek, referenciának is jó lehet. És látszik, hogy jól érezték magukat, nem feszültek rá arra, amit csináltak, és ezt tegyük hozzá egy jópontként a megannyi rosszpont mellé. Nehéz ugyanis megmondani, mi a gyengébb, a párbeszédek vagy a színészi játék, de ha úgy vesszük, a kettő összefonódik, hiszen a túl kerekre megírt, többnyire semennyire sem életszerű mondatok amatőr színészek szájából még rosszabbul hangzanak.
És azt is tegyük hozzá, hogy ezek a színészek szinte még tinik, miközben orvosokat, világszerte elismert kutatókat vagy titkosügynököket játszanak. Merthogy egy találmányért folyik a harc, ami helyettesítené a benzint, A játszmába egy bepalizott informatikus keveredik bele, a cél pedig az, hogy csipet ültessenek a találmány feltalálója szemébe. Van szép bérgyilkosnő, akinek persze lelke van, brutális verőember, hidegvérű ügynökök és egy kedvesen idióta barát, illetve valahogy idekeveredett Kálid Artúr is, aki így, kicsit megöregedve egészen olyan, mintha Dwayne „The Rock” Johnson apja lenne.
Valahol azt írta valaki a Vakfolt kapcsán, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a film mozifogalmazásba került és pénzért veszünk rá jegyet, már nem szabad elnézőnek lennünk a hibáival szemben, már nem számít, hogy amatőrök csinálták. Én nem vagyok ilyen szigorú, mérettessék meg a film a nézők előtt, de akkor is érdemes tudni, kik és milyen körülményke között készítették – ezzel az erővel ráadásul a milliárdos állami támogatásból készült filmeket ingyen kéne vetíteni. Slemmer tud jó fordulatokat összehozni, nem fél attól, ha egy robbanás extra gagyin néz ki és hogy a díszletekről ordít az olcsóság, azt vettem észre magamon, hogy az első negyven perc után engem sem zavart.
22 évesen egy egészestés játékfilmet összehozni, amit még be is mutatnak, nagy dolog. Én 22 évesen kocsmáztam és csajoztam, ennyit tudok felmutatni, szóval nem én leszek az, aki lehúzza Slemmer Ádám egyébként lehúzható filmjét, aminek megvannak a maga vidám pillanatai, és a végére már a csapnivaló színészi játék sem lesz olyan nagy gáz – vagy az is lehet, hogy maguk a színészek jöttek végül bele?
