1. Az egyik leghíresebb magyar származású amerikai rendező, George Cukor egész karrierje során nagy kedvvel vitt vászonra ismert irodalmi és színpadi műveket – lásd David Copperfield, A kaméliás hölgy vagy a Rómeó és Júlia. A hatvanas évek első felében George Bernard Shaw Pygmalionjának megfilmesítésével bízták meg, a történet pedig ismert: a megrögzött agglegény nyelvészprofesszor, Higgins (Rex Harrison) fogadásból úrilányt farag az ordenárén beszélő és viselkedő virágáruslányból (Audrey Hepburn), a hölgy pedig természetesen kivirágzik, és beleszeret a professzorba, hogy aztán a film végére a férfi is rájöjjön: nem tudja elképzelni az életét a tanítványa nélkül.

2. Eredetileg egyébként nem George Cukort akarták felkérni a film megrendezésére, de mivel az első kiszemelt gázsija túl magas lett volna, mégis ő kapta a feladatot, mert „aláígért” kollégájának.

3. Harry Higgins professzor szerepét felajánlották Cary Grantnek, Laurence Olivier-nek, Richard Burtonnek és Peter O’Toole-nak is, ám egyikük sem vállalta – Grant például azt hozta fel, hogy rá sokkal jobban illene Eliza szerepe, O’Toole ügynöke viszont túl sokat kért -, így landolt végül Rex Harrisonnál. Ami logikus választás volt, hiszen már a Broadway-n is ő alakította a karaktert.

4. Audrey Hepburn legnagyobb bánatára a betétdalokat nem ő, hanem egy énekesnő, Marni Nixon énekelte fel.

Amikor Hepburn megtudta, hogy nem a saját hangja szól majd a filmben, felállt, és faképnél hagyta a stábot, de másnap visszatért, és bocsánatot kért a viselkedéséért.

Az egyetlen dal, melyet Audrey Hepburn énekel, az, amelyben bosszút fogad Higgins ellen, illetve volt néhány elénekelt sora is. Sokak szerint éppen azért nem jelölték Oscarra Eliza szerepéért, mert nem ő énekelt.

5. Rex Harrisonnak is volt gondja a dalokkal: a szokástól eltérően nem volt hajlandó azok újrafelvételére, így akkoriban még rendkívül szokatlan módon drót nélküli mikrofont rejtettek a nyakkendőjébe. Ami újabb problémát jelentett,

a mikrofon ugyanis vette a közelben elhaladó rendőrautók rádióadásait.

Harrison egyébként nem lusta vagy konok volt, hanem az átkötő monológjai is belecsúsztak a zenés betétekbe, nem vált el a dialógus és az ének.

6. Ahhoz, hogy élethűen alakítsa Eliza Doolittle-t, Audrey Hepburn táncolni tanult, illetve nyelvórákat vett a Kaliforniai Egyetem fonetikaprofesszorától, Peter Ladefogedtől. A dologban az a vicces, hogy ő visszafelé tanult, mert azt kellett elsajátítania, hogyan beszéljen munkásosztálybeli kiejtéssel, melyek során a kelet-londoni cockney akcentust is alapszinten megtanulta.

7. Eliza bőrébe bújni nem is volt olyan könnyű: mindennap Audrey Hepburn ment a legkorábban sminkelni, hogy hosszadalmas munkával jól összekoszolják a forgatásra, és a haját is bekenjék, hogy zsírosnak látszódjon.

8. Bár Hepburn nem kapott Oscart Eliza Doolittle szerepéért, a férfi főszereplőnek ő maga nyújtotta át a kitüntetést. Sokan azt hitték, meg sem jelenik az Oscar-gálán, de a színésznő nagyon profin és sportszerűen viselkedett.

Pedig a két főszereplő között korántsem volt felhőtlen a viszony a forgatás alatt,

mert Rex Harrison azt szerette volna, ha a filmben is broadway-i partnere, Julie Andrews játszik vele, azonban Hepburnt nem tudta kigolyózni a produkcióból. Harrison is korrekten viselkedett az ünnepségen, a díjat egyszerre ajánlotta Andrewsnak és Hepburnnek.

9. Julie Andrews egyébként tényleg nagyon szerette volna Eliza szerepét, és állítólag nagy hisztit csapott, amikor kiderült, hogy más kapja meg. Viszont volt mivel vigasztalódnia: ugyanezen az Oscar-gálán ő lett a legjobb színésznő, igaz, a Mary Poppins (1964) főszerepéért.

10. Az sem tett jót a két főszereplő közötti viszonynak, hogy Harrison csak 200 000 dollárt kapott, míg Hepburn kerek 1 milliót – pedig mindig azt halljuk, milyen kevés pénzzel szúrták ki annak idején a színésznők szemét. Az már csak olaj volt a tűzre, hogy Harrison akkor szokott le a cigiről, mivel egyre jobban fájt a lába, és érszűkületre gyanakodtak az orvosai,

Hepburn viszont napi három dobozzal szívott el, rendszerint kollégája előtt, bár nem tudta, hogy ezzel dühíti őt.

11. A film valósággal tarolt az Oscar-gálán: elnyerte a legjobb filmnek járó díjat, George Cukor lett a legjobb rendező, Rex Harrison a legjobb férfi főszereplő. Harry Stradling Sr.-t a legjobb operatőri munkáért díjazták, André Prevint a legjobb filmzenéért, de Oscar járt a legjobb jelmezért, díszletért és hangért is. Összesen nyolc darab Oscar.

12. Cecil Beaton látványtervező szerette volna elérni, hogy a hitelesség kedvéért Londonban forgassanak – ő éppenséggel amúgy is angol volt -, ám Jack L. Warner producer nem volt hajlandó kimozdulni a stúdióból. Miután George Cukor is őt támogatta, a film összes jelenete stúdióban lett felvéve. A díszlet viszont annyira jól sikerült, hogy ezt alig lehet észrevenni.

13. Az előkelő Beaton egyébként fotográfusként kezdte karrierjét, és ezen a területen is nagyon sikeres volt, fiatalon tulajdonképpen a brit királyi család házifényképésze volt, aki kicsit is divatos akart lenni, nála készíttetett portrét.

A II. világháború alatt egy hirtelen fordulattal a mindig piperkőc Beaton egyenruhát húzott, és hivatalos haditudósítónak állt,

megjárva a világégés számos frontját, majd a béke eljövetelével újra váltott. Hollywoodba költözött, és díszlettervező lett, méghozzá nagyon sikeres. A My Fair Lady díszletéért és jelmezeiért egy-egy Oscar-díjat kapott – az előbbit Gene Allennel megosztva -, de nem ez volt az első ilyen díja: már a Gigi (1958) díszleteivel is kiérdemelt egy Oscart.

14. A film a Warner Brothers addigi legnagyobb sikerét hozta: 17 milliós költségvetés mellett 72 millió amerikai dollár volt a bevétele.

15. Míg a musical és az abból készült film a nézőre bízza a döntést, vajon Eliza és Higgins egymásba szerettek-e, valamint együtt fogják-e leélni az életüket, az eredeti színdarab,

a Pygmalion írója, G. B. Shaw egész életében megvetette kettejük románcának gondolatát, leszögezvén, hogy Eliza Freddyhez megy feleségül.