Audrey Hepburn

színész, szereplő
Született: 1929. május 4. (Belgium, Ixelles)
Meghalt: 1993. január 20. (Svájc, Tolochenaz)
Film: 29 db
Cikkek: 12 db
Díjak: 18 db


Audrey Kathleen Ruston néven a belgiumi Ixelles-ben jött világra. Gondos nevelésben részesült, szülei már ötévesen egy London közeli bentlakásos leányiskolába íratták, a világháború után pedig Londonba utazott, hogy az előkelő Rambert balettintézetben tanuljon. A tánc mellett modellkedést vállalt, és színi tanulmányokat is folytatott. Mint balerina, a színpadon 1948-ban debütált, és a következő években is kapott kisebb táncos szerepeket. Ezek valamelyikében látta meg Colette, a híres francia írónő, akinek rábeszélésére 1951-ben elvállalta a címszerepet a Gigi színpadi változatában. A fiatal lány New Yorkba költözött, nagy sikert aratott a Broadway-n a Gigiben, és szinte azonnal felfigyelt rá Hollywood is.


Először egy 1948-as dokumentumfilmben szerepelt, William Wyler 1953-ban bízta rá Anna hercegnő szerepét a Római vakáció című filmben, amelyért megkapta a filmszakma legmagasabb elismerését, a legjobb női főszerepért járó Oscar-díjat. Sorra jöttek a filmfőszerepek, nagynevű rendezők irányításával: Natasa Rosztova volt King Vidor Háború és békéjében (1956), Gary Cooperrel játszott együtt a Délutáni szerelemben (1957). Fred Zinnemann rendezte az Egy apáca történetét (1959), amelyért ismét Oscarra jelölték. Bolondos fiatal lányt játszott a Truman Capote Reggeli Tiffanynél című regényéből készült vígjátékban (Álom luxuskivitelben, 1961), vak nőt a Várj, míg sötét lesz című thrillerben (1967).


George Cukor 1964-ben őt választotta Eliza szerepére a My Fair Lady hollywoodi változatában, a musicalszerephez az énekhangot Marni Nixon kölcsönözte. Remek volt a kettősük Peter O'Toole-lal a Hogyan lopjunk egymilliót?-ban. 1967-ben úgy döntött, visszavonul, idejét a továbbiakban családjának szenteli, ám alkalmilag többször is visszatért, 1979-ben Sidney Sheldon Vérvonal című bestsellerének filmváltozatában szerepelt, utolsó munkája a Spielberggel forgatott Örökké (1989) volt. 1992 végén rákban megbetegedett, 1993. január 20-án halt meg tolochenazi otthonában.

Film (29)

Díjak és jelölések

Hozzászólások

-breeder- 2022 ápr. 03. - 03:50:10 Előzmény -breeder-
* engedi
-breeder- 2022 ápr. 03. - 03:49:46 Előzmény _goldie_
Sajnos már nem nyitható meg az oldal. :S legalábbis nekem nem enged. :)
Yuliusz 2020 ápr. 14. - 17:51:09
Az ismertető téved. A My Fair Lady-ben Hepburn énekhangja nem Julie Andrews volt, hanem Marnie Nixon. A West Side Story-ban is ő énekelt Natalie Wood helyett.
Rojita 2019 aug. 21. - 23:12:01 Előzmény _goldie_
Kösz a hírt. Szívesen belenéznék a régi FSZM-ba. Mondanál vmit az arcanum.hu -ról. Regisztrálni kell? Jelszóval lehet bejutni?
_goldie_ 2019 aug. 21. - 21:48:43
1964 júli
kicsit off
Film Színház Muzsika végre digitalizálva /1941-1996/ elődjei-utódjai: Film Színház Irodalom, Színház és Mozi..és még több száz folyóirat) digitális adatbázisban (arcanum )
csabaga 2019 máj. 06. - 18:16:01 Előzmény _goldie_
Ez viszont még valódi is lehet, hiszen sok esetben ( újságcikk idézetekben !) díjazta, ha a partnere vicces volt.

Őt magát is viccesnek mondták, aki ismerte.
_goldie_ 2019 máj. 05. - 19:53:03 Előzmény -breeder-
http://www.evamagazin.hu/galeria/16606/172546
és balettos kép is van itt a 35 kép között
_goldie_ 2019 máj. 05. - 19:51:41 Előzmény csabaga
okés de ettől függetlenül jól hangzanak...pl ez is :)
"Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. Őszintén, azt hiszem, nevetni szeretek a legjobban. Egy sor betegséget gyógyít. Ez a legfontosabb dolog egy emberben." Audrey Hepburn
-breeder- 2018 dec. 29. - 03:15:03
a balettstúdióban....
-breeder- 2018 dec. 29. - 03:12:52 Előzmény _goldie_
az egyik legfotogénebb színésznő volt.
szinte minden elegáns ruhadarab jól állt rajta.
Összes hozzászólás