Keanu Reeves

Imádjuk, szeretjük a Mátrix-filmek sztárját, és mindig beszámolunk arról is, amikor újból és újból tanúbizonyságot tesz áldott jó szívéről – sajnos mégis vele kell kezdenünk a listát. Mivel az első John Wick-mozi óta Reeves művészileg a reneszánszát éli, könnyű megfeledkezni az ezt megelőző időkről. Ám tény, hogy 2008-ban, az Amikor megállt a Föld című sci-fi remake anyagi és kritikai buktája után egészen a 2014-es John Wickig a színész nem játszott stúdiófilmben, csak gyanús független alkotásokban (Szív/rablók, Tétova nemzedék, A Tai Chi harcosa – utóbbit ő is rendezte), és amikor 2013-ban visszatért a mainstreambe a 47 roninnal, az is jókora bukás lett.

Aztán jött a franchise-zá nőtt akciómozi, és megmentette a sztár karrierjét. Keanu Reeves pályáján egyébként korábban is ez a minta volt megfigyelhető: egy-egy kiugrást mindig hosszabb lejtmenet követett (a Féktelenült a Johnny Mnemonic és a Láncreakció, a Mátrixot egyebek mellett a többszörös Arany Málna-jelölt Édes november).

A sztár pályájának mélypontja azonban minden bizonnyal a 2000-es esztendő volt, amikor kijött A leskelődő című bűnrossz thrillere

– amibe saját bevallása szerint úgy ugrasztották bele, hogy egy barátja hamisította alá a szerződésen az aláírását. Kifogásnak durva lenne!

Al Pacino

Az olyan klasszikusokban való megjelenésével, mint A keresztapa-filmek vagy a Kánikulai délután, Al Pacino stabilan megalapozta a pályáját, így filmográfiája szinte akármennyi rossz címet elbírna. És hát el is bír, hiszen a színészfejedelem pályája csúcsán olyan fércművekben is szerepet vállalt, mint az 1977-es, nem túl sikeres autóversenyzős dráma, a Bobby Deerfield vagy az 1982-es, méltán elfeledett vígjáték, a Szerző! Szerző! – utóbbi arra sarkallta az egyik legismertebb amerikai filmkritikust, Roger Ebertet, hogy feltegye a zavarba ejtő kérdést:

„mégis mit keres ebben a zűrzavarban Pacino?”

Miután 1985-ös, a Rotten Tomatoes nevű kritikaösszesítő oldalon mindössze 10 százalékon álló Amerika fegyverben című történelmi drámája is elhasalt, a sztár tartott is egy rövid szünetet, ami kifejezetten jót tett a pályájának, mivel a nagy visszatérést az 1992-es Egy asszony illata-remake jelentette, amivel Oscar-díjat érdemelt.

Egy 2019-es GQ-interjúban pedig Pacino azt is bevallotta, hogy sajnos mostanában sem válogat túl gondosan.

– ismerte el a színész, akinek ugye hozzánk hasonlóan fizetnie kell a számláit. És hát ez bizony sok mindent megmagyaráz, a Gengszterrománc mélyrepülésétől kezdve a rettenetes A törvény gyilkosán és társain át (Misconduct, A hóhér) a Rotten Tomatoeson csúfos 3 százalékon álló Jack és Jill című Adam Sandler-vígjátékig.

Robert De Niro

Kollégájához, Al Pacinóhoz hasonlóan De Niro is a hetvenes években alapozta meg ikonikus státuszát a moziiparban – és hozzá hasonlóan az elmúlt években szintén szorgosan ügyködik saját nimbuszának földbe tiprásán. Miközben azonban Pacino a silány thrillereket szállítja tucatszám, a Taxisofőr sztárja inkább a komédiákra ment rá (bár a fent említett A törvény gyilkosa című rettenetben együtt szerepeltek).

majd a 2010-es években még rosszabbra fordult a helyzet, olyan opusokkal, mint a Szilveszter éjjel és A nagy nap című romantikus komédiák, majd később a Nagyfater elszabadul és a Nagypapa hadművelet című ámokfutások.

És ezek még csak nem is De Niro legrosszabbra értékelt szerepei a vonatkozó időszakból, hiszen az sem volt jobb, amikor nem vígjátékban, hanem drámában vagy horrorban váltotta aprópénzre a tehetségét, lásd a Szent Lajos király hídja és a Godsend 4-4 százalékát a Rottenen. A színész filmográfiáját az elmúlt tíz évben olyan címekkel dobta fel, mint a Napos oldal, a Joker vagy Az ír, és bizakodásra ad okot, hogy benne lesz mind David O. Russell (Amszterdam), mind Scorsese (Killers of the Flower Moon) következő munkájában is. Arról egyébként, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a sztár az utóbbi időben minden sz*rt elvállal, itt írtunk részletesebben.

Angelina Jolie

Listánk legtöbb szereplője úgy vált hatalmas sztárrá, hogy számos remekműből épített pályájukat bemocskolja egy-egy rosszabb választás. Angelina Jolie azonban tőlük eltérően nem igazán szerepelt remekművekben, és elég meglepő módon úgy vívta ki irigylésre méltó pozícióját Hollywoodban, hogy leginkább a kritika által csak középszerűnek értékelt alkotásokban tűnt fel. Még a legnívósabb munkájának számító Észvesztő is – amellyel Oscar-díjat érdemelt – mindössze 53 százalékon áll a Rottenen, de az ezt követő 2000-es években a színésznő filmográfiáját csupa kritikai bukás tarkítja, a Tomb Raider-adaptációktól kezdve (20, illetve 24 százalék) a siralmas Eredendő bűnig (csúfos 12 százalék – ezzel Jolie legrosszabbnak tartott filmje eddig).

A sztár pályáján volt ugyan pár kritikai sikernek elkönyvelt mű, például a Kung Fu Panda-animációk vagy a Kifutó a semmibe című HBO-s életrajzi tévéfilm, de még az olyan nagyot szólt produkcióit sem tartják nagyra a filmes szakújságírók, mint a Mr. és Mrs. Smith (60 százalék) vagy az Elcserélt életek (62 százalék). Akkor sem jobb a helyzet, ha Jolie rendezői karrierjét vesszük, hiszen A vér és a méz földjént, a Rendíthetetlent és A tengernélt is lehúzták a kritikusok (nem egészen alaptalanul). Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy

Matthew McConaughey

Matthew McConaugheynek nagyon izgalmasan alakult a pályája (erről beszélt is már párszor a sajtónak), hiszen karrierje elején, egészen 2011-ig szinte csak súlytalan limonádékban szerepelt (Bolondok aranya, Szeretném, ha szeretnél, Anyám nyakán stb.), majd 2011 és 2014 között jött a kritikusok által csak „The McConaissance”-ként emlegetett újjászületés, és a sztár olyan színvonalas munkákkal vette le a lábáról a közönséget és az újságírókat egyaránt, mint Az igazság ára, a The McConaissance-t csúcsra járató Mielőtt meghaltam (amelyért 2014-ben Oscart is érdemelt) vagy a Csillagok között.

A pályareneszánsz lecsengése után ugyan volt a színésznek pár mellényúlása (lásd például az Aranyat, a Harc a szabadságért című történelmi filmet, az egészen bizarr 2019-es Vihar előttet, ami olyan rossz volt, hogy még a forgalmazó is felfüggesztette a promócióját, vagy a Gus Van Sant által rendezett, mégis siralmasan sikerült A fák tengerét), de olyan mélyre szerencsére azóta sem került, mint 2008-as szörfös filmjével, a Hullámok ördögével, ami – nem viccelünk –

elképesztő 0, azaz nulla százalékon áll

a Rotten Tomatoeson.

Julia Roberts

A széles mosolyú sztár még csak pár éve tevékenykedett Hollywoodban, amikor szinte egyik napról a másikra berobbant – egyrészt az 1989-es Acélmagnóliákkal, másrészt az 1990-ben bemutatott Micsoda nő!-vel, két kiváló romkommal. Annak ellenére, hogy a színésznőt azóta is a romantikus vígjátékok koronázatlan királynőjeként emlegetik, valójában

ahelyett, hogy ráállt volna a zsánerre, inkább a legkülönfélébb műfajokban próbálta ki magát, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A legtöbb kritikus ugyanis nem szerette sem a Hook című Pán Péter-adaptáció Giling-galangjaként, sem A gonosz csábítása című Jekyll és Hyde-feldolgozás Mary Reillyjaként (de a közönség sem kedvelte ezeket a műveket) – a legnagyobb bukást mégis A zűr bajjal jár című újságírós krimikomédiával könyvelhette el, amit szintén utált mind az újságíró szakma, mind a nézők.

Habár az Erin Brockovichcsal elért Oscar-győzelem helyrerántotta Roberts renoméját, továbbra is megtalálták az olyan bukások, mint a két Garry Marshall-romkom, a Valentin nap és az Anyák napja (utóbbi keserves 8 százalékot érdemelt a kritikusoktól); de nem muzsikált lényegesen jobban a thriller műfajával való újabb próbálkozása, azaz a 2015-ös Szemekbe zárt titkok-remake vagy az egy évvel későbbi Pénzes cápa sem. Vigyázó szemünket azonban hamarosan a Beugró a Paradicsomba című romkomra vethetjük, hiszen az októberben érkező produkció a színésznő nagy visszatérése kedvenc műfajához és kedvenc kollégájához, George Clooney-hoz – hátha ezúttal szerencséje lesz neki is és a nézőknek, kritikusoknak is.

Nicolas Cage

Listánk összes szereplője közül talán a Las Vegas, végállomás sztárjánál a legnagyobb a kontraszt a tehetsége és az általa választott filmek között. Cage már szinte sportot űz belőle, hogy minden sz*rra igent mond (zseniális az erről szóló paródiavideó, ami ugyan már elég patinás, de mindig jó újranézni), minek köszönhetően az ő esetében egyértelműen több a kínos cím a filmográfiáján, mint a jó vagy akár csak vállalható alkotás. Pályája elején a művész még viszonylag kevés túlkapást követett el, és csak egy-egy olyan bukás csúszott be, mint az 1990-es Tűzmadár akció (10 százalék a Rottenen),

a kilencvenes években azonban alaposan belehúzott.

A temérdek mélypont közül is „kiemelkedik” néhány olyan gyalázatos produkció, mint az 1993-as Zuhanás a halálba, Cage első 0 százalékos műve (amit később a 2014-es Az otthagyottak követett, de ha a produceri munkáit is nézzük, a 2012-es Ezer szó című Eddie Murphy-mozival ki is rakta a mesterhármast a kritikusok szerint értékelhetetlen munkákból).

A színész ezt követően a 2006-os Rejtélyek szigetével csúszott bele megint a minőségromlás spiráljába, majd csakhamar ráállt a közvetlenül videóra (majd DVD-re) készült opusok gyártására. Már a címek is magukért beszélnek: Versenyfutás az ördöggel, Kill Chain, Bosszú szeretetből, Elszabadult fenevadak stb. Az utóbbi években sor került ugyan a színész nagy visszatérésére a minőségi produkciók világába, olyan művekkel, mint a Mandy, a Color Out of Space vagy a Disznó, de az idén bemutatott A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya öniróniája ellenére is csalódást okozott. Szóval végeredményben továbbra is elmondható a színészről, hogy valószínűleg soha egyetlen más híres, A-listás sztár sem fog nála több ócska filmet kif*sni magából.

Cikkünk folytatódik, hiszen hátravan még jó pár igazi nagyágyú!

Nyitókép forrása: Roy Rochlin / Getty Images, Anthony Harvey / Getty Images és Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images