Manapság, ha moziba megyünk, fel vagyunk készülve a két és fél, háromórás játékidőre. Martin Scorsese legújabb filmje, a Megfojtott virágok kapcsán már jóval a premier előtt felkészítették a nézőket, hogy közel 3 és fél órát fognak a moziteremben tölteni. Mondjuk ez még semmi a világ leghosszabb filmjeihez képest, amiből most következzen öt - köztük egy olyannal, amely több mint egy hónapig tart!

Logistics (2012) – 51 420 perc

Erika Magnusson és Daniel Andersson filmjének megnézéséhez 35 napra és 7 órára van szükség az életünkből. A Logistics egy lépésszámláló történetét mutatja be, amit a film készítői vásároltak a boltban. A csavar az, hogy

fordított kronológiai sorrendben látjuk az eszköz összeszerelésének és szállításának valós idejű történetét.

Az üzletből indulunk, hogy eljussunk a gyárig, ahol előállították. A Logistics érdekessége, hogy szembesít azzal, hogy egy ilyen tömegterméket hogyan szállítanak keresztül az óceánon, és az előállításán kívül milyen egyéb tényezőkre, mekkora erőforrásokra van szükség ahhoz, hogy eljusson a boltokig. Arról nem is beszélve, hogy mennyi időre, ezért tart több mint egy hónapig a film.

Modern Times Forever (2011) – 14 400 perc

Bjornstjerne Reuter Christiansen, Jakob Fenger és Rasmus Nielsen finn filmesek munkája egy ikonikus épület könyörtelen pusztulását mutatja be Helsinki belvárosában. A „Sugar Cube” („kockacukor”) néven ismer épület 1962-ben épült, és a Stora Enso nevű cég székhelye Helsinki közepén, s mint ilyen, fontos része Finnország üzleti életének. A film azért készült, hogy megmutassa, miként pusztul el az ikonikus épület hosszú idő alatt. A Modern Times Forever játékideje egész pontosan 10 nap, ezalatt érzékeltetni lehet nézővel az épület jelentőségét és a pusztító idő könyörtelenségét is.

A premier alkalmával ráadásul egy hatalmas vászonra vetítették a filmet, amit magára a Stora Enso épületére feszítettek ki.

Cinématon (2009) – 12 420 perc

Gérard Courant francia filmrendező az 1970-es évek végén kezdett három és fél perces kisfilmeket készíteni hírességekről, a barátairól, és véletlenszerű, ismeretlen emberekről Franciaországban. Az ezt követő több mint három évtizedben ezeket az életképeket egy nagyon-nagyon hosszú filmmé fűzte össze, amit Cinématonnak, vagyis mozinak nevezett el.

A kisfilmeknek egy nagyon egyszerű szabálya volt: mindenki azt csinált, amit akart, 3 perc 25 másodpercen át.

Ezeket Courant azért késztette, hogy betekintést nyújtson az emberek életébe, személyiségébe. A ’70-es évek végétől a 2000-es évek közepéig több ezer emberrel készült kisfilm, így nem csoda, hogy 8 nap és 15 óra a játékideje. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel három és fél percenként újabb és újabb életekbe nyerhetünk bepillantást, a hossza ellenére ez egy kifejezetten izgalmas film.

Beijing (2004) – 9 000 perc

2003-ban Ai Weiwei kínai filmrendező kamerát szerelt egy autóra, és több héten át körbejárta Pekinget – a város lett a film címe is. De nem véletlenszerűen barangolt,

a lényeg az volt, hogy mindenhová elment, de úgy értsd, hogy tényleg mindenhová: az összes autópályán, főúton, mellékutcán és sikátoron végigment.

A 150 órás film igazából egy korlenyomat, ami megmutatja, milyen volt Peking akkoriban autós szemszögből. Ma már a Google a világ szinte minden részéről készít utcaképet – igaz, ezek állóképek –, de 2003-ban, amikor Ai Weiwei forgatta a filmet, és 2004-ben, amikor bemutatták eléggé úttörőnek számított.

Untitled #125 (2011) – 7 200 perc

Josh Azzarella filmrendező filmjére öt napot kell szánnunk, de jócskán megéri. Ellentétben a lista többi alkotásával, ez kevésbé kísérletező, sokkal inkább cselekményközpontú film, ami az Óz, a csodák csodája egyik jelenetét bővíti ki. Nevezetesen arról van szó, amikor a film elején egy tornádó elsodorja Dorothy kansasi otthonát, és a főszereplő találkozik Glindával, a jó boszorkánnyal (ld. fent). Azzarella ezt a pillanatot mélyítette el jobban. A Hickory címen is ismert film (ez az egyik szereplőre, egy farmerre utal, aki egy olyan gépen dolgozik, ami elűzi a tornádót) 2009 és 2011 közt készült, és azt bővíti ki, amikor Dorothy Óz földjére utazik. Az 1939-es filmben ez mindössze hat és fél perc, ám Azzarella szerint az utazás öt napig tartott, így valós időben leforgatta azt.

(via Listverse)