A 20. század viharai a színészeket sem kímélték, az USA-ban a kommunistagyanús művészekkel szemben folytattak boszorkányüldözést, nálunk pedig hol a nyilas, hol a kommunista rendszer miatt kellett a színészeknek emigrálniuk vagy visszavonulniuk a pályától.

Bara Margit

Az erdélyi születésű színésznő karrierje ígéretesen indult, Magyarországra áttelepülve olyan filmekben kapott szerepeket, mint a Szegény gazdagok, a Ház a sziklák alatt, a Pacsirta vagy a Hideg napok. Egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat azonban nemcsak a karrierjét, de az életét is tönkretette.

Az ügy Onódy Lajosnak, az Éttermi és Büfé Vállalat akkori igazgatójának büntetőügyéhez kapcsolódik. Onódy ellen a rendőrség 1964-ben kezdett nyomozni csalás és sikkasztás vádjával; az esetnek egyértelmű politikai vonatkozásai is voltak. Az eljárás idején felröppent pletykák szerint az Onódy irányítása alatt álló mulatóhelyeken vad tivornyák, fékevesztett orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a legszebb magyar művésznők, köztük Bara Margit közreműködésével. Egyebek közt

azt terjesztették róla, hogy a vidéki kastélyokban megrendezett orgiákon a kommunista elit tagjai a meztelen testéről nyalogatták a folyékony csokoládét.

Az állítólagos orgiák a hivatalos büntetőügyben nem szerepeltek, és azóta sem derült ki, hogy ki és miért keverte bele éppen Bara Margitot ebbe az ügybe. Onódy és Bara nem is ismerték egymást, és a pletykákat később Onódy is cáfolta. Mindezek ellenére Bara kiszorult a pályáról, nem kapott jelentős szerepeket. Pályatársai nem álltak mellé, kivéve Szirtes Ádámot, aki elment az illetékes kerületi pártbizottságra, és tiltakozásul kilépett a pártból. Bara végül maga döntött úgy, hogy a méltatlan és megalázó körülmények között nem dolgozik tovább. A rendszerváltás után sem fogadott már el semmilyen felkérést.

Jávor Pál

Jávor minden idők egyik legismertebb és egyik legkedveltebb magyar színésze, ennek ellenére tízéves amerikai emigrációjából hazatérve már nem engedték érvényesülni. Először még 1947-ben akart visszajönni, de a nagy hatalmú és hithű kommunista színész, Major Tamás nem támogatta a Horty-korszak legnagyobb sztárjának tervét. A színész végül hosszas külügyminisztériumi egyeztetés után 1957 novemberében repülhetett haza a feleségével együtt.

1958 januárjában, a Jókai Színházban lépett újra színpadra, de nem kapott a tehetségéhez és a népszerűségéhez méltó szerepeket. A Nemzeti Színházba vágyott vissza, oda, ahol 1935 és 1944 között a társulat sztárja volt, de 1945-ben Major nem vette vissza, és az emigrációra is többek közt emiatt a döntés miatt szánta el magát. Major Jávor hazatérése után sem hazudtolta meg magát: cinikus módon már csak akkor írta alá vele a szerződést, amikor a sztár gyomorbetegsége miatt kórházban volt, és tudni lehetett, hogy nem lép többet színpadra. Jávor így „papíron” két hétig még a Nemzeti tagja lehetett, mielőtt 1959. augusztus 14-én elhunyt.

Karády Katalin

A Kanczler Katalin néven született színésznőt dekoratív megjelenése, titokzatos, erotikus kisugárzású lénye, mély hangja és szuggesztív egyénisége arra predesztinálta, hogy a magyar film ünnepelt dívája legyen. Kilenc év alatt húsz filmfőszerepben láthatta őt a magyar közönség. Horthy Miklós kémfőnöke, Ujszászy István tábornok eljegyezte, és megvásárolt neki egy budai villát. A német megszállást követően fokozatosan ellehetetlenítették. Dalait letiltották a Magyar Rádióból, Machita című filmjét levették a műsorról, és az elkezdett Gazdátlan asszony című, új filmjének forgatása is leállt. 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával tartóztatta le a Gestapo.

Három hónapig tartották fogva, megkínozták, fogait kiütötték, kis híján agyonverték.

A fogságból Ujszászy vezérőrnagy barátai szabadították ki.

A háború után egyre kevesebbet szerepelt, majd ismét nemkívánatos személy vált belőle, mert a Horthy-rendszer sztárja volt. Vidéki színpadokon léphetett csak fel, és végül emigrált. Dél-Amerikában telepedett le, majd tizenöt évvel később az USA-ba költözött, ahol kalapszalont nyitott New Yorkban.

Lionel Stander

Még mielőtt Joseph McCarthy szenátor belekezdett volna az 50-es években a kommunistának vélt személyek „leleplezésébe”, a hollywoodi stúdiók önként döntöttek úgy, hogy nem foglalkoztatják azokat a filmeseket, akik nem bizonyítják, hogy nem tagjai a kommunista pártnak, így jött létre az első feketelista 1947-ben.

Lionel Standert viszont már 1940-ben, az első közt idézte be az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, ugyanis egy volt kommunista párttag azt állította, hogy 42 hollywoodi filmes tagja a kommunista pártnak, köztük például Katherine Hepburn, James Cagney vagy Humphrey Bogart. Stander ekkor még tisztázta magát, 1947-ben azonban ismét felmerült a neve, és feketelistára került. 1953-ban újra beidézték, akkor ismét tagadta, hogy kommunista lett volna. Amikor azonban megkérdezték tőle, hogy volt-e valaha párttag, nem volt hajlandó válaszolni a szerinte "beugratós kérdésre."

Stander egészen 1965-ig volt feketelistán, ami valószínűleg amerikai rekord.

Ezután jobb híján dolgozott tőzsdeügynökként a Wall Streeten, vállalati szóvivőként, sőt még a New Orleans-i Mardi Gras „királyaként” is. Csak 1961-ben tért vissza a Broadwayre (és akkor is csak rövid időre), és szerepelt egy 1963-as alacsony költségvetésű filmben is, de a karrierje akkor lendült fel újra, amikor Európába emigrált. Szerepelt Tony Richardson és Roman Polanski filmjében is, és végül Rómában telepedett le, ahol több spagettiwesternben játszott: ő volt például a Max nevű csapos a Volt egyszer egy vadnyugatban.

Charlie Chaplin

Hiába volt minden idők egyik legnagyobb komikusa, Chaplinre az amerikai kormány az 50-es években „mocskos komcsiként” tekintett, és ki is tiltották az országból.

A színész széles körben hangoztatta liberális és baloldali nézeteit, a kormány által felajánlott amerikai állampolgárságot pedig folyamatosan visszautasította, amivel gyanús figurává vált sokak szemében.

Az FBI rágalomhadjáratot indított ellene, kommunista szimpátiával vádolta meg

és becitálták a hírhedt Amerika Ellenes Tevékenységet vizsgáló Bizottság elé is. Az 1952-ben készült Rivaldafény londoni bemutatójáról már nem tudott visszatérni az Államokba: mivel a legfőbb ügyész érvénytelenítette a beutazási engedélyét, erkölcsi és politikai nézeteire hivatkozva nem kapta meg a szükséges vízumot. Ezután telepedett le utolsó feleségével, Oonával Svájcban, ahol boldogan éltek, míg meg nem halt.

Lena Horne

Az 1940-es években Lena Horne jó megjelenésének és kellemes énekhangjának köszönhetően az egyik első afroamerikai színpadi és filmsztár lett. Az intézményesült rasszizmus miatti csalódottsága végül arra késztette, hogy különböző aktivista csoportokhoz csatlakozzon, amelyek közül többet is politikai radikálisok és kommunisták alkottak.

Bár ő maga sosem volt párttag, Horne-t bűnösnek találták és feketelistára tették, miután 1950-ben felkerült egy jobboldali lap listájára, amelyben a rádióban és a televízióban szereplő kommunistákat gyűjtötték össze. Mivel nem dolgozhatott a televízióban vagy a filmiparban, a következő években éjszakai klubokban és kabarékban énekesként turnézott. A kommunizmus nyilvános elutasításával és a prominens újságíróknak és szórakoztatóipar szereplőinek írt levélkampányával is küzdött a neve tisztázásáért.

A terv bevált: Horne hírneve lassan helyreállt, és az 1950-es évek végére ismét televíziós varietéműsorokban szerepelt, és slágerlemezeket készített. A feketelistára kerülése ellenére politikai aktivista maradt, és később, az 1960-as években részt vett polgárjogi tüntetéseken is.

Lee Grant

1951-ben, alig néhány héttel első hollywoodi filmje, a Detective Story bemutatása után Lee Grant színésznő a feketelistára került színész, J. Edward Bromberg temetésén tartott beszédében bírálta az Amerika Ellenes Tevékenységet vizsgáló Bizottság működését. Bár Grantet soha nem érdekelte a kommunista politikai mozgalom, beszéde nyilvánosságra került, ő pedig feketelistára. Később a bizottság elé idézték, és

arra kérték, hogy saját férjét is nevezze meg kommunistaként, de ő nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre.

Az alkalmi mellékszerepek kivételével Grantet a következő 12 évben gyakorlatilag eltiltották a filmes és televíziós szerepléstől. Miután az 1960-as években levették a feketelistáról, visszatért a filmvászonra, és három különböző szerepért is Oscarra jelölték, az 1975-ös Samponért pedig meg is kapta az aranyszobrot.

Orson Welles

Orson Welles rendezőként, színészként és íróként is szakmai karrierje csúcsán volt, amikor az amerikai kormány nyomozni kezdett utána kommunistagyanú miatt. Az 1941-es Aranypolgárt, amelynek a főszereplője a szegénysorból kiemelkedve hataloméhes, manipulatív kapitalistává válik, az FBI bizonyítéknak tekintette arra, hogy a film a Kommunista Párt által megrendelt lejárató kampány. Wellest annyira veszélyesnek tartották, hogy a

kormány felvette őt azon személyek listájára, akiket nemzeti vészhelyzet esetén le kell tartóztatni.

Mivel Welles tudta, hogy az FBI célkeresztjébe került, 1948-ban elhagyta az Egyesült Államokat, és Európába költözött, ahol a következő nyolc évben élt. Egy évtizeddel később megtalálta a módját, hogy kifejezze a véleményét a mccarthyzmusról. A gonosz érintése című film noirban olyan korrupt bűnüldözőket mutat be, akik polgártársaik védelme helyett a hatalmukkal visszaélve boszorkányüldözést folytatnak.

Dalton Trumbo

Trumbo a kakukktojás: nem színész, hanem író volt, de ő sem tudta megúszni, hogy felkerüljön 1947-ben a feketelistára. Trumbo egy időben valóban párttag volt, de megtagadta az együttműködést a hatósággal, sőt vallomásában megkérdőjelezte az Amerika Ellenes Tevékenységet vizsgáló Bizottság legitimitását. Ennek eredményeként

a Kongresszus megsértésével vádolták, a hollywoodi stúdiók feketelistára tették, és egy év szövetségi börtönbüntetésre ítélték.

Szabadulása után Trumbo kénytelen volt álnéven írni és a feketepiacon árulni forgatókönyveit. Az 1950-es években titokban több klasszikus forgatókönyvet is írt, köztük a Fegyverbolondok és a The Brave One című filmeket, és bár két Oscar-díjat is nyert, egyiket sem vehette át. Végül 1960-ban került le a feketelistáról, miután Otto Preminger rendező és Kirk Douglas színész bejelentették, hogy az Exodus és a Spartacus című filmeket ő írta. Később folytathatta a karrierjét Hollywoodban, de az Amerikai Forgatókönyvírók Szövetsége csak 2011-ben könyvelte el hivatalosan, hogy ő jegyzi a Római vakáció Oscar-díjas forgatókönyvét. (Az életéről később készült egy film is Bryan Cranston főszereplésével.)

via: Wikipedia / History / Biography