Számtalan klasszikus filmműfaj, mint például a musical, a western vagy a melodráma szinte teljesen eltűnt a nagyvásznakról, vagy máshol talált otthonra (példának okáért a streamszolgáltatóknál). Azonban van egy olyan zsáner, ami épp a virágkorát éli: a rejtélyeken alapuló, feszültségközpontú thriller.

A műfaj legtöbb alkotása azonos nyomvonalon halad: a jó, vagyis a hagyományos értékeket képviselő erő szembeszáll a gonosz – vagy akár korrupt – erővel, ám ennek érdekében alá kell merülnie a sötétség birodalmában (hogy innen végül kijut-e vagy sem, azt alkotása válogatja). Mivel ezek a történetek egyetemes társadalmi jelenségekkel foglalkoznak, könnyen utat találnak a nézőhöz. Ez az alap, ám nem minden thriller egyforma.

Sokáig tartotta magát a vélekedés, hogy Alfred Hitchcock pusztán egy jó iparos, aki jól ért a B-filmek gyártásához. Később felfedezték a műveiben a mélyebb rétegeket, melyek jóval az átlagos thrillerrendező fölé emelték. Ráadásul olyan recepttel állt elő, ami a mai napig működik, ha valaki minőségi thrillert akar forgatni.

Természetesen ma is rengeteg, átlagos thriller készül, nincs is ezzel baj, hiszen így tudnak kiemelkedni az igazán minőségi alkotások, melyek egyedi filmnyelvet használva nyúlnak mélyre a sötétségben, hogy onnan felhozzanak valamit, ami az emberiség egyetemes szorongásáról szól. Ilyen alkotás a Hetedik is, ami mindössze a második nagyjátékfilmje volt David Finchernek. Szeptember 22-én lett 27 éves a film, ezen felbuzdulva kinyomoztuk, minek köszönhető mindmáig tartó sikere?

1. A mélyen falkavaró téma

Érdekes módon a Hetedik cselekménye nem tartalmaz semmi újat: egy sorozatgyilkos valamilyen minta alapján hajtja végre a gyilkosságokat, miközben mindezzel valamiféle üzenetet akar küldeni a világnak. Ez esetben ez a minta a hét főbűn: a büszkeség, a kapzsiság, a harag, az irigység, a bujaság, a falánkság és a lustaság. A gyilkos ezek alapján szemeli ki áldozatait.

A hasonszőrű filmekben általában a szívós rendőrnyomozók kutatnak a néző által már ismert gyilkos után, aki gúnyos üzeneteket küld a rendőrségnek. A Hetedik esetében azonban csak a nyomozókat ismerjük (Morgan Freeman és Brad Pitt), akik értetlenül állnak a borzalmas esetek előtt, amik egy kifinomult, rafinált gyilkost feltéteznek. A néző ambivalens helyzetbe kerül, hiszen látva a főbűnök büntetéseiként elkövetett gyilkosságokat, nem kétséges, hogy emögött egy őrült pszichopata áll, ám

a büntetések nem csupán az egyes áldozatoknak, hanem az egész társadalomnak szólnak.

Egy olyan társadalomnak, amely minden erkölcsét és értékét elveszített már és rohamosan sodródik a pusztulás felé. Mivel azonban film nem moralizál, és nem tolja mindezt a néző arcába, hanem finom eszközökkel érzékelteti, az az érzésünk támadhat, hogy a társadalom megérdemli gyilkos ítéletét.

2. A tehetség ébredése

Bár David Finchert ma már azok közt a rendezők közt tarjuk számon, akiknek érdemes odafigyelni a munkáira, ez nem mindig volt így. Épp a Hetedik előtt készítette el az Alien-franchise harmadik részét, A végső megoldás: Halált (1992), ami hatalmasat bukott a kritikusok és közönség körében is. Fincher azonban úgy döntött, talpra áll és, erre a legjobb lehetőséget a Hetedik forgatókönyvében látta. Olyannyira hitt benne, hogy amikor a New Line Cinema tompítani akart a film komorságán, főként a befejezésen,

a rendező nem volt hajlandó a kompromisszumokra.

Végül neki lett igaza, hiszen a nézők épp azokat a motívumokat emelik ki a mai napig, amiket a stúdió ki akart irtani a Hetedikből.

Itt kell megjegyezni, hogy a remek világítás, kameramunka és vágás mellett van valami, ami Fincher sajátja, és nagyon sokat hozzátett a Hetedik egyedi ízéhez: a rendező olyan nyugtalanítóvá tudja tenni az állóképeket, annyi feszültséget tud vinni a motiválatlanságba, mint senki más.

3. Az erkölcsi középpont

A Hetedik nem billen el a nihilizmus felé, ami lehet, ha más rendező veszi kézbe, megtörtént volna. A rosszat és a kétségbeesést a jó erői ellensúlyozzák, ám ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül győzedelmeskednek is.

A jó egy mindig éber, fáradt erőként van ábrázolva,

ami kénytelen folyton figyelni, ha meg akarja menteni a világot a gonosztól.

Ezt az erőt a veterán nyomozó, William Somerset képviseli, akinek stílszerűen már csak hét napja van nyugdíjig. A karakterhez renget ad Morgan Freeman játéka, aki nélkül valószínűleg nem lenne ilyen emlékezetes Somerset figurája. És bár a végjátékban elbukik, a néző számára mégis vigaszt jelenthet, hogy a nyomozó mindvégig kitartott, és nem adta fel.

4. Az emlékezetes elkövető

Ahhoz, hogy a hős hatékony legyen, kell egy gonosztevő, aki méltó az erőfeszítésekre. A Hetedik gyilkosa sokak számára a filmtörténelem legemlékezetesebb gonoszai közé tartozik, még akkor is, ha szimplán csak John Doe-nak hívják, ami Amerikában meggyezik a magyar „személyazonossága ismeretlen” formulával. Épp ez a karakter legnagyobb erénye, és indítékai még akkor is ködösek maradnak, amikor a thrillerek elengedhetetlen nagyjelenetében elmondja, hogy mivégre öl. Azt pedig, hogy ki is ő valójában, sohasem tudjuk meg, nem derül ki, honnét jött, milyen pszichés fejlődés áll a rémtettei hátterében.

Bár a film végére alakot ölt, valójában mindvégig alaktalan marad, és ez benne a legnyugtalanítóbb.

Sokat elárul, hogy Somerset csak úgy bukkan rá a búvóhelyére, hogy illegális módszerhez folyamodik: megszerzi bizonyos könyvtári könyvek kölcsönzési adatait.

Mindehhez természetesen nagyban hozzájárul Kevin Spacey hátborzongatóan higgadt játéka.

5. A hagyományos értékek

Ahhoz, hogy súlya legyen a jó és a rossz erők harcának, kell valami, aminek valódi tétje van. Ez a Hetedikben a fiatal nyomozó, David Mills (Brad Pitt) feleségében (Gwyneth Paltrow) és kettejük kapcsolatában testesül meg. Tracy ráadásul még babát is vár, ám ezt nem meri elmondani Millsnek, csupán Somerset tud róla.

Ha ez egy átlagos thriller lenne, akkor szinte biztos, hogy a film egy pontján az idősebb nyomozó meghalna, hogy a fiatal továbbvigye az örökségét. Ám ez nem az a film, és fiatal pár sem rendelkezik erkölcsi fölénnyel, simán csak átlagosak.

Átlagosak ugyan, de

hagyományos értékeket képviselnek, és szimpatikussá válnak a néző számára, ezért lesz annyira fájó a finálé.

6. A hibátlan képek és beállítások

Mint a legtöbb hasonló thriller, a Hetedik is egy (névtelen) nagyvárosban játszódik, melynek sajátos, nyugtalanító miliője van. Ráadásul a cselekmény alatt szinte végig szakad az eső, csupán a film végén, mikor John Doe-val a semmi közepére mennek, akkor süt ki a Nap – ennél nem is lehetne baljósabb az időjárás.

Az eső komor hangulatot kölcsönöz, és tükrözi a hanyatlást,

ám cseppet sem irreális, hiszen van olyan város, ahol napokig esik. Végül már annyira hozzászokunk ehhez a szürkeséghez, hogy a világosság nem megváltást, hanem rossz előérzetet hoz magával.

Fincher a tetthelyeket is lidércesen tudja bemutatni, gondoljunk a csak a falánkság áldozatára, akinél sötét van, mert kikapcsolták az áramot, és rendőrök elemlámpáinak fényében látjuk a gyilkosság eredményét; vagy a kapzsiság helyszínére, amelyről az áldozat feleségének mutatnak képeket, melyeken a brutális részletek ragasztószalaggal lettek kitakarva, ami még nyugtalanítóbbá teszik őket. És persze a paráznaság, ahol Fincher szinte semmit sem mutat meg, pusztán a gyilkos fegyvert.

7. A nagy finálé

Gyakran előfordul, hogy egy jó filmet hazavág az ócska befejezés, vagy a rossz felértékelődik attól, hogy remekül sikerül lezárni. A Hetedik esetében azonban az erős film erős zárlatba torkollik.

Amikor Somerset kinyitja a dobozt, világossá válik, hogy a legrosszabb megtörtént, már csak menteni próbálja a helyzete, sikertelenül.

A stúdiók alapvetően a happy endre törekszenek,

ódzkodnak az olyan filmektől, melyeknek boldogtalan a befejezése. Ez némiképp érthető, hiszen az emberek alapvetően az olyan filmeket keresik, amelyek jól végződnek, ám vannak olyan történetek, melyeknek az értelme és valódi ereje csak akkor nyilvánul meg, ha mellőzik a boldog kifutást. Fincher nem engedett a stúdió nyomásának, hogy legyen pozitív lezárása a Hetediknek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy eredetileg még ennél is durvább lett volna a befejezés, amin a rendező a tesztvetítések után változtatott.

(via Taste of Cinema)