10 érdekesség, amit kevesen tudnak a Veszett a világról

  • PORT

David Lynch és Nicolas Cage egy filmben, bombasztikus eredménnyel. Ha újranézzük ma a tévében, ha nem, ezeket az érdekességeket mindenképp megéri végigböngészni.

1) A Veszett a világ tesztvetítései borzalmasan sikerültek: Lynch úgy számolta, hogy az egyikről nyolcvan, a másikról száz néző sétált ki a film közben.

2) A forgatás egy pontján Lynch arra kérte Laura Dernt, hogy szívjon el négy cigarettát egyetlen belégzéssel. Dern megpróbálta, elájult.

3) Hírhedt pisilős jelenete előtt Willem Dafoe nagyjából egy kisebb közép-afrikai ország éves vízkészletét fogyasztotta el, így hosszan, jó erős sugárban dőlt belőle a salakanyag. Valójában nem Laura Dernre, hanem egy vécébe intézte a dolgát, amiről aztán kiderült, hogy nem lehet lehúzni. Egy szerencsétlen stábtag feladata lett hát, hogy feltakarítson Dafoe után.

4) Sailor kígyóbőr dzsekijét nem a jelmezesek válogatták ki, Nicolas Cage a saját ruhadarabját viselte. Ami egyáltalán nem meglepő, de azért érdekes.

5) Nic Cage-nek még hangdublőrre sem volt szüksége, hogy megidézze Elvist: a filmben végig saját énekhangján dalol.

6) Az abortuszjelenetben feltűnő nyalóka a Laura Dern karakterének édesanyját alakító Diane Ladd ötlete volt. David Lynch úgy vélte, hogy kell „valami extra” a jelenetbe, erre pattant ki Ladd fejéből az ötlet.

7) Laura Dern karrierje során filmes szerződéseiben következetesen kikötötte, hogy nem hajlandó vetkőzni egy szerep kedvéért sem. Lynch filmjéért viszont kivételt tett, mivel az ő irányítása alatt biztonságban érezte magát.

8) A forgatás előtt Nic Cage és Laura Dern elmentek egy közös utazásra Las Vegasba, hogy összemelegedjenek a forgatásra, és hogy egy „karakterként” játszhassák Sailort és Lulát.

9) Van egy kimaradt jelenet, ami arról szól, hogy Sailor álmában egy pamutgolyót talál az ágya alatt, ami annyira felzaklatja, hogy operát énekel róla.

10) David Lynch eredetileg csak a producere lett volna a filmnek: akkor döntötte el, hogy inkább megírja és megrendezi, amikor elolvasta az alapjául szolgáló regényt. A könyv összességében tetszett neki, de a végét annyira utálta, hogy mindenképp új verziót akart belőle csinálni a filmhez.