Nyílt titok, hogy a 90-esekben a producerek „olykor-olykor” a mindent a szemnek, semmit a fülnek-elv alapján válogatták össze popkommandóikat. Ám volt, hogy az egykori biodíszletek úgy döntöttek, szinkronhangjaik nélkül is szerencsét próbálnak. Lássunk közülük néhányat!
Syndor
Mikor anno az UFO tengeri akna-frizurás rappere, Dr. Love bevallotta, hogy James Brown valójában többet hallatta hangját lemezeiken, mint az énekesnőnek kikiáltott Cynthia és Doris, hasonló döbbenetet okozott, mint a vaddisznóbőr falvédő egy falusi pajtadiszkóban. Aki ugyanis nem öntött rögvest forró ólmot fülébe a Szerelemdoktor első rapbetétje hallatán, könnyedén felfedezte a két lány szuperképességét, miszerint felváltva tudnak Kozma Orsi- és Keresztes Ildikó-orgánumon énekelni. A „botrány” kirobbanása után a trió ugyan szétvált, ám egy bizarr kulturális kapocs mégis összekötötte őket: Dr. Love a Dáridóból igazolta le a csapat új énekesnőjét, míg a két Aranyhal-díjas táncosnő Syndor fedőnéven sikeres erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy Lagzi Lajcsi műsorában énekeljen nikotinfoltot a kockás terítőkbe. És bár ehhez immár önnön hangszálaikat vették igénybe, pályafutásuk hosszát egy Chemotox-szal lefújt tiszavirág is megirigyelhette volna.
Fanny – Carpe Diem
A Carpe Diem volt az a popduó, mely megpróbálta megetetni a magyar néppel, hogy Honolulu egy Hős utcai önkormányzati lakásból is elérhető, a Malév helyett pedig untig elég a fantáziát igénybe venni hozzá. Bár a lakosság megmaradt a bombabiztos módszereknél (Kőbányai, kevert, házi pálinka), az Álomhajó a kettes számú magyar himnusszá avanzsált. És miközben Buffalo-cipők tucatjai önfeledten taposták rá a mikrokozmoszt, senkit sem érdekelt, hogy Funnah Fanny legfeljebb egy dózisnyi szén-dioxiddal járult hozzá a magvas refrénhez, valójában Stefanidu Janula szolgáltatta azt. Fanny későbbi szólókarrierje aztán rávilágított, mennyire jó volt ez így, a művésznő ugyanis jó eséllyel egy vuvuzelától szívta magába a hangképzés fortélyát.
Betti Love - Soho Party
Hogy anno miért pont az Éjjel soha nem érhet véget avanzsált EB-indulóvá, az a mai napig a legnagyobb misztériumok egyike, ennyi erővel ugyanis a Cickom-cickom, vagyon-e szép lányod vagy a Máté-passió nyolcadik dalstrófája is kiváló esélyekkel indulhatott volna. Mindenesetre ez a zenemű már jóval önazonosabbnak volt mondható, mint a Soho Party korábbi slágerei. Betty Love énekesnő ugyanis a 90-esek közepén még nemigen tudta farzsebből kivágni az Éj királynőjének áriáját, így aztán Czerovszky Henriett szinkronizálta őt. Akárcsak Hajdú Szabinát a 4F Clubból, aki szintén hasonlóan elkeseredett küzdelmet vívhatott a tiszta hangokkal, mint egy hirdetésblokkoló az Alza.hu-reklámokkal.
U-Kry – Emergency House
A sok hülye nyomorog a Balcsiban, pedig Velencén is pancsi van”
– a szóban forgó idézet nemcsak, hogy rosszul öregedett a klímaváltozás bedurvulása óta, de az Amnesty International Kínrím Munkacsoportjának egyes tagjait még most is poszttraumás stresszszindróma gyötri miatta. Az azonban kétségtelen, hogy mindez a rapper(ina), MC Ducky saját orgánumán hangzott el. És bár beismerő vallomást sehol nem találtunk, a Dübörög a ház alapján egyértelmű, hogy Zoltán Erika egykor túlontúl aktív mentora volt az Emergency House-nak. Ám a megannyi mendegél a mandarin meghozta a kívánt hatást, és a Csúcs ez a party c. slágert U-kry immár önnön hangján interpretálta.
Rob & Fab
Legvégül nem maradhat más, mint a legmaradandóbb negatív mementó, immár nemzetközi vizekről: Nem tagadjuk, érzékenyebb pillanatainkban a mi szánkat is elhagyja egy-egy boomer-kesergés, miszerint bezzeg régen még voltak eredeti és tehetséges popsztárok. Majd tudatalattinkból előkúszik a Milli Vanilli, hogy szempillantás alatt revideáltassa velünk ezt. És bár maradéktalanul elhisszük, hogy menedzserük, Frank Farian hülyítésének estek áldozatul, ez mit sem változtat azon, hogy Rob Pilatus és Fab Morvan a popzene történetének leghírhedtebb dévérkeszegjeiként maradtak meg az örökkévalóságnak. A tátikabotrányt ugyanakkor két, fényévekkel kínosabb dolog is követte: az egyik, hogy szinkronhangjaik előbújtak az árnyékból, és jó ötletnek látták, hogy The Real Milli Vanilli néven lemezt jelentessenek meg. A másik, hogy a kulturális száműzetésbe vonult playbackhuszárok is úgy vélték, renoméjukat helyrehozhatják, ha Rob & Fab-ként térnek vissza. Ám miután első lemezük a megjelenést követően 2000 példányban kelt el, rá kellett döbbenniük: a bűnbocsánathoz az is kevés lenne, ha teveszőr csuhában és biciklisnadrágban vezekelnének a pusztában.