Az idei Francia Filmtavaszon vetített filmek közül többet is a 18-as korhatárt jelző karika indított. Laurent Bouhnik mozija kapcsán rögtön a nyitóképnél megértjük, miért: a kamera egy női zuhanyzóban mozog, derékmagasságban.
A filmben valóban kardinális jelentőségű a testiség megjelenése, ez azonban ne tévesszen meg minket. A Q – Érzékek Birodalma nagyon is korhatár nélküli témát jár körül, a szerelmet, és nem mellesleg egy műanyag doboz is roppant fontos szerepet kap benne…
Nem a szexualitás a film fő mozgatórugója, és ezt az is igazolja, hogy egy teljes órát kell várnunk egy klasszikus ágyjelenetre. Arról nem is beszélve, hogy éppen ezekben a képsorokban nincsen semmi örömteli, sőt. Ekkor válik explicitté, hogy a főszereplők kapcsolata rég kiüresedett. „A szexnek semmi köze a szerelemhez” – mondja egy helyen a főhősnő, Cecile (Déborah Révy), aki ennek jegyében gátlások nélkül vetkőzik idegen férfiak előtt. A két ember közötti párbeszédet Bouhnik-nál az intimitás helyettesíti, és a testi kapcsolat általában véve úgy definiálódik, mint ami a barátsághoz is hozzátartozik – ez szintén egy ágyjelenetben kulminálódik egy barátnős összejövetel alkalmával. A kusza viszonyok láttán felmerül a kérdés, hogy az erotikus elemek vajon minek a tükröződései a filmben, amely ráadásul éppen ilyen problematikusan jeleníti meg a szerelmet is.
Cecile a férfiakat fehérneműivel ejti rabul, levetett bugyiját pedig szinte mindenki örömmel fogadja. Más a helyzet azonban Matt-tel (Govan Didi), akivel a film elején ártatlan játéknak indul ismerkedésük, és végül az is marad. Cecile elvarázsolja ugyan a csapzott autószerelő fiút, de ő csupán bágyadt lezserséggel – és némi erőltetett nemtörődömséggel – enged a lány szeszélyeinek, mindeközben barátnőjével, Alice-szal (Helene Zimmer) igyekszik helyrehozni a kapcsolatát. Mit akarnak hallani a nők? Jó kérdés, és valószínűleg nincs rá megnyugtató válasz, de próbálkozni azért lehet. A nőket nem lehet megérteni, és végső soron minden nő lotyó. Ha pedig minden kötél szakad, az ember zárja őket pincébe. A filmben még több, ehhez hasonló mondat is elhangzik, melyeket könnyen lehetne idézni, ám végső soron – szerencsére – senki sem gondolja őket túl komolyan.
A csapongó Cecile igazi ellenpólusaként jelenik meg Alice, a bájos, hattyúnyakú politológus lány. Míg Cecile fehérneműjét adja nagy szeretettel a férfiaknak, Alice ragaszkodó alakja a „minden nő lotyó” sztereotípia ellentétpárját jeleníti meg. Ő ugyanis pontosan megmondja, mit akar a szerelmétől, Matt-től: családi házat, gyereket, kutyát és lovat is. A film erénye, hogy miközben valóban komoly kérdéseket tárgyal, kellő arányban használja az irónia eszközét. Cecile apja hamvaival száll be Matt kocsijába, majd a műanyagdobozt, amiben tárolta, hamarosan elhagyja, és a film végéig elő sem kerül.
A buja Cecile csupán megkísérti a kisfiús arcú és bizonytalannak látszó Matt-et, ám helyette a történet végén a légies Alice-t kapja vissza a fiú. Ám mielőtt végleg rendeződik a politológus lány és az autószerelő srác viszonya, a két lány érzéki jelenetben talál egymásra, a helyszín egy hajó mosdófülkéje. A legjobban az a gesztus foglalja össze ezt az epizódot, ahogyan a kócos Cecile kibontja Alice mindig gondosan feltűzött, egyenes haját, hogy az ezután a film végéig kibontva is maradjon.
A zuhanyzós momentumok többször is megszakítják a történetet, a film végén pedig kisebb tömegjelenetté állnak össze, amelyben beigazolódni látszik a férfiak félelme: minden nő lotyó – a másik oldalról pedig természetesen elhangzik, hogy minden férfi mocskos disznó. A szinte az egész játékidő alatt tisztálkodó nők a mozi végén kijönnek a zuhanyzóból és magukra húzzák ledér jelmezüket. Ebben az oldott hangulatban bontakozik ki a történet megoldása is – a fimben feltűnő két pár sikerre viszi a küzdelmet a szerelemért –, és bár a film happy enddel zárul, ezt egészen emészthető formában teszi – annak ellenére is, hogy mindehhez a Noir Desir közkedvelt, és sokadik nyár óta töretlenül slágernek számító számával tálalják mindezt.
