5 sorozat, amit érdemes kipróbálni, ha bejött A siló

  • PORT

Ráadásul máris streamelheted őket!

Az Apple TV+ disztópikus sorozatában, A silóban az emberiség a föld alatt él egy hatalmas, vertikális silóban. A széria nem csak egy remek sci-fi, de egy rejtélyközpontú sztori is, ami magával ragadja a nézőt. A nemrég indult második évad is hozza a szintet, és hétről hétre megdöbbentő epizódokat kapunk. De amíg várod az új epizódot – vagy majd a második évad után – szeretnél olyan szériákat nézni, amik hasonló témát, hasonló színvonalon dolgoznak fel, mint A siló, ajánlunk öt olyan sorozatot, amit már streamlhetsz is.

 

Snowpiercer - Túlélők viadala (2020-2024)

Itt látható: Netflix

Akárcsak A siló, ez a sorozat is a túlélők egy csoportjáról szól, akik egy különleges helyen vannak összezárva, míg odakint tombol a fagyos apokalipszis. A Chris Evans főszereplésével a 2013-as film alapján készült sorozat helyszíne egy vonat, ami folyamatosan körbekerüli a Földet, mert ha megáll, nem képes energiát termelni, és a rajta lévők megfagynak. Márpedig ezen utazik az emberiség maradéka.

Itt is kialakult a hierarchia: a vonat végétől az elejéig, a mozdony felé egyre befolyásosabb rétegek utaznak.

Gondolom, ez is ismerős A silóból, ahogy az is, hogy a vonaton is rengeteg a hazugság és a megtévesztés, és sok minden nem az, aminek látszik.

 

Különválás (2022- )

Itt látható: Apple TV+

Ha szereted a rejtélyközpontú sorozatokat, és A silót is elsősorban azért nézed, mert kíváncsi vagy, hogy mi történik itt és mi végre, akkor a Különválást is imádni fogod. Ebben a sorozatban ugyan nincs posztapokaliptikus felhang, de

az embereket minden szinten kontrolláló szervezetek nyomasztó témája kellően sötét tónust ad a Különválásnak.

Ennek is érdekes és szokatlan az alapvetése: az emberek magánéletét teljesen leválasztják a munkáról, ami konkrétan azt jelenti, hogy két személyiségük lesz, az egyik akkor aktiválódik, mikor belépnek a munkahelyükre, a másik meg akkor, amikor a meló után elindulnak haza. Ez alapvetően jól hangzik, hiszen az egyiknek fogalma sincs a másikról, így nem éljük át otthon a munkahelyi stresszt, és a melóban sem nyugtalanítanak az otthoni problémák. Csakhogy abban az irodában, ahol a főszereplő, Mark (Adam Scott) dolgozik, elég furcsa dolgok történnek: ez embereknek például fogalmuk sincs, hogy mi a munkájuk célja. Mark is válaszokat keres, akárcsak A silóban Juliette (Rebecca Ferguson).

 

The Last of Us (2023- )

Itt látható: Max

A Pedro Pascal főszereplésével készült játékadaptáció egy olyan posztapokaliptikus világban játszódik, ahol az emberek a föld felett is életben maradnak, ám ez nem annyira egyszerű. Ott ugyanis  

halálos vírussal megfertőzött mutánsok tizedelik az emberiség maradékát.

Ebben a közegben Joel azt a feladatot kapja, hogy biztonságos helyre vigyen egy koraérett tinédzsert, Ellie-t (Bella Ramsey). A sötét, disztópikus miliő mellett a The Last of Us abban is hasonlít A sióra, hogy Joel és Ellie kapcsolat olyasmi, mint ami Juliette és Solo (Steve Zahn) közt alakul A siló második évadjában.

Ez is érdekelhet

Ezek a legjobb alulértékelt sci-fi sorozatok a közelmúltból

A ránk zúduló tartalomdömpingből nem olyan könnyű kimazsolázni a legjobbakat, ráadásul a sci-fi műfaja az utóbbi években nagyon felfutott, így sorozatból is rengeteg készült a témában. Mutatjuk azokat, amelyekről nem biztos, hogy hallottál, de mindenképpen érdemes lenne megnézned őket.

Lássuk!

 

Fallout (2024- )

Itt látható: Amazon Prime Video

Egy újabb játékadaptáció, amiben lakhatatlan pusztasággá vált a Föld – akárcsak A silóban. És

a túlélők itt a föld alá költöztek, igaz, olyan kényelemben élnek, ami elképzelhetetlen lenne a felszínen – csak azt kell elfogadni, hogy be vannak zárva.

A két sorozat története is hasonlóan indul: egy fiatal lány – ebben az esetben Lucy (Ella Purnell) – úgy dönt, hogy kimerészkedik a szabadba, ám ő nem az igazságot, hanem elrabolt édesapját keresi. Akárcsak Juliette, ő is egy olyan világgal találkozik, ami teljesen ledöbbenti, és ami meglehetősen érdekes karakterekkel van benépesítve, akik hol vele, hol pedig ellene vannak.

 

Alapítvány (2021- )

Itt látható: Apple TV+

Az Isaac Asimov művein alapuló sci-fi sorozat egy olyan jövőben játszódik, ahol a világot egy klón család irányítja, a Cleonok, akik már 400 éve uralkodnak. Ám

amikor a birodalmat bukás fenyegeti, egy kis csoport feladata lesz, hogy létrehozzanak egy alapítványt, ami megőrzi az emberiség tudását és fejlesztéseit.

Az Alapítvány, ahogy A siló is, újraértelmezi az társadalmi szerkezetet a jövőben – ami mondjuk eléggé hasonlít a jelenünkre abban is, hogy a hatalmon lévők kétségbeesetten igyekeznek megőrizni a pozíciójukat.

 

(via Collider)