Ügyetlen, de kedves - ez a francia színekben hozzánk érkezett film, a Szívem csücske, Chouchou két meghatározó vonása. A filmes ügyetlenségekbe léptem-nyomon belebotlunk, ugyanakkor az embermeleg kedvesség ugyanígy minden kockáját áthatja.
A magyar keresztségben a szívcsücsökkel negédesített cím ellenére szerencsére maga a film nincs felcukrozva negéddel. Nem több, mint egyszerű mese, tele naív kis csodákkal. Olyanokkal, amilyenek a csillagok szerencsés együttállása folytán akár a való életben is megeshetnének egy fiatalemberrel, aki illegálisan érkezik Párizsba, ráadásul Pinochet tábornok áldozatának (!) füllenti magát abban a reményben, hogy chilei menekültként nagyobb eséllyel talál időleges menedéket a külvárosi katolikus paplakban. Chouchou ártatlan hazugságai persze rendre lelepleződnek. Leon atya lélekbe látó bölcsessége előtt nem marad titokban egy pillanatig sem, hogy az Isten házába fogadott szorgos fiatalember arab menekült, s abban sem lát semmi kivetni valót, hogy homoszexuális transzvesztita. A keresztyéni szeretet valódi megtestesüléseként veszi Chouchou-t védőszárnyai alá, munkát talál számára, majd mikor kikerül a látóköréből, meglátogatja a transzvesztita bárban, kimenti őt a rend tartózkodási engedélyhez ragaszkodó őreinek karmai közül, sőt, a film végén az örvendező drukkerek körében ő adja áldását a menyasszonyi ruhás Chouchou és jómódú kérője frigyére is.
Erre mondjuk, hogy ilyen nincs, de Merzak Allouache író-rendező azt mondja, ha a valóságból csak a vágyott jó részeket választjuk ki építőanyagnak, akkor igenis, lehetséges. Akkor is, ha inkább a mesére, mint a valóságra emlékeztet. A reális világ darabjaiból egy előítéletektől mentes, elfogadó, mesebeli világot teremt főhőse köré, ahol az apró csodák nem a látható fordulatokban, hanem egytől-egyig az emberekben történnek. Chouchou-t ütközések, sérülések nélkül fogadja el a filmbéli világ, felszínre engedi és értékeli a legjobb tulajdonságait. Engedi önmagának lenni, s ettől mindenki más is több lesz a környezetében, mert kap valamit, amit az előítéletek konok rabjaként nem kapna. A Chouchou kedves mese a szabadság vágyáról, az önazonosság jóravaló erejéről, s ha nem bánjuk az érzelmes szavakat, a felebaráti szeretet öröméről szól.
Ám ügyetlenül. A történet fordulatai nincsenek összecsiszolva, a jelenetek olykor ellaposodnak, a színészi játék nem egyszer jellegtelen, s esendő gyakorlatlanságokat is megenged magának. Nem bosszantó, de a hatásból sokat elvesz, hogy hiányzik az egészet egységgé összefogó profi szakmai tudás. Tisztelere méltó erénye viszont rendezőnek, színészeknek egyaránt, hogy a transzvesztita-homoszexuális témakörben nem poénkodnak, nem játsszák ki a közhelyes adukat, nem engednek meg maguknak felületes viccelődéseket és túlcicomákat. A másságot természetes adottságnak mutatják, és ebben olyan őszinték és hitelesek, hogy végül a nézőnek - ha nem is kihagyhatatlan -, mégis kedves emlék, akár szívünk csücske marad a Chouchou.
