Bodor Ádám novellái általában rendkívül pontos leírással szolgálnak - gyakran az anyagok legpontosabb és legválasztékosabb leírásáig menően - a cselekmények körülményeit illetően. Éppen ezért nem véletlen, hogy előszeretettel veszi elő írásait újra és újra a filmes szakma apraja nagyja (a teljesség igénye nélkül például: Bacsó Péter, Fábri Zoltán, Gothár Péter). A 40. Magyar Filmszemlén A barátkozás lehetőségei címmel Ferenczi Gábor Bodor-adaptációjához lehet szerencsénk.
A novellák alaphangulatában eleve húzódik egy különös, filmszerű, állandó jelen érzetét keltő hangulat: minden az adott pillanatban derül ki, semmit sem érzékelhetünk előre, utalás sem történik az elkövetkező cselekményekre, azokkal a főhősök sincsenek tisztában, legyen szó akár egy hirtelen szakításról (És akkor majd látjuk egymást), egy véletlen gázolásról (Sofőrünk egy rosszabb napja) vagy akár a zord házmester barátkozásáról Akakij Akakijevics-jellegű tisztességes (foglalkozását tekintve szabó) bérlőjével. Ez utóbbi - A barátkozás lehetőségei című - történet alapötlete oly mértékig abszurd az adott helyzetben, hogy végéig úgy gondoljuk, ebből még bármi lehet, gyilkosság vagy világra szóló barátság egyaránt.
A film alapjául szolgáló négy írás cselekményét néhány mondatban össze lehetne foglalni, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a belőlük készült film unalmas és vontatott lenne, egy-egy elejtett mondatból ugyanis, életük legmeghatározóbb vagy épp leghétköznapibb pillanatában egész karakterek villannak fel, nem "bontakoznak ki" vagy "alakulnak" - ennyi azonban elég is, hogy megismerjük őket, és nem csupán azért, mert összeköti őket a közeg, amelyben kialakultak, hanem azért is, mert olyan pontos keresztmetszetet kapunk életükből, amelyet csak a legjobb pillanatban elsült fényképek mutathatnak meg.
A forgatókönyvírók, Ferenczi Gábor és Can Togay értik ezt a közeget, amelyben Bodor Ádám élt és ír, és az eredeti szövegek megváltoztatása nélkül adják át az örök kisemberek mindenkori hatalom alatt élő, sztoikus belenyugvással kezelt drámai egyszerűségét. Mert itt bizony a szálloda igazgatójától kezdve a portáson át a diszpécserig mindenki egyetlen, kizárólag az őket körülvevő közegben érzékelhető ragacsos, homályos hatalomnak rendeltetik alá, amelyről egy szó sem esik, de "benne van a levegőben", a piros műbőr fotelen, a tárcsás telefonon, a pulton felejtett puha dobozos cigarettán és a kávé alján maradt zaccon, a hotel feliratain, a romániai lakónegyedek vörös tégláin és fémes, füstölgő kéményein. De szerencsére sem Bodor Ádám, sem Ferenczi Gábor nem veszi halálosan komolyan a saját maga által festett képet - mindig akad egy Dacia, amelyik döbbenetes hegyláncolatok között poroszkál, egy szállodaportás, aki egyenruhában csúszkál a szürke köveken vagy némi sós víz, ami megtartja az úszni nem tudó, kezdő barátkozókat egy fülledt reggelen.
A jelenetenként váltakozó román-magyar párbeszédek is a körülmények javára dolgoznak - beszédtempóban haladnak az összefüggések kikerülhetetlen felismerései felé. Nincsenek drámai fokozások, hiszen az alapritmus már eleve drámai - és ezzel mind a színészek mind pedig a zene (Barcza Gergő, Ágoston Béla) tökéletesen együttműködnek. Talán még közelebbinek érezhetjük a filmet, hogyha saját kanapénkon üldögélve nézzük kisebb képernyőn, ám a TV-film kategória szélesvásznon sem élvezhetetlen, popcorn helyett azonban inkább szüleinket vigyük magunkkal, mivel ők még inkább érthetik ezt a közeget, és mivel ez is egy szép lehetőség lehet a barátkozásra.
