A nagy svéd rendező, Ingmar Bergman filmjét, A csendet a világban sok helyen szoftpornóként forgalmazták, de a hangsúly nem a női testen, hanem a lelken van – mint mindig.
Volt idő, amikor rajongani volt szokás egy rendezőért, akiknek valódi kultuszuk volt, és Ingmar Bergman ilyen rendező volt. Az európai művészfilm egyik legfontosabb alakja volt a 2007-ben elhunyt svéd rendező. aki rengeteg kortárs alkotóra volt meghatározó hatással. Woody Allen szerint Bergman „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező a filmkamera feltalálása óta”. Szerette illuzionistának és szemfényvesztőnek nevezni önmagát, különleges szerző volt, lemondott a történelmi helyszínekről, lecsökkentette a stáb létszámát, a helyszíneket szűkítette. Egész életműve nagyszerű, de legemlékezetesebb munkái az ún. magány filmtrilógia keretében készültek, igaz, ő maga nem használta a trilógia szót, ez a filmkritikusok „találmánya” volt, amit azonban ő sosem cáfolt. A Tükör által homályosan (1961), az Úrvacsora (1963) és A csend (1963) szereplői magukat és egymást kínozzák, miközben olyan szellemi nyugalmat keresnek önmaguknak, amelyből hiányzik Isten.,
Bergman talán egyik legszebb irodalmi forgatókönyve A csend, melyből poétikus filmet alkotott. Szereplői egy tízéves fiú, Johan, édesanyja Anna, és nővére, Ester. Némán utaznak, hárman, a vonaton hazafelé. Valahol külföldön járunk, de az ország nevét nem tudjuk, a nyelv sem ismerős – Bergman külön keveréknyelvet hozott létre, elsősorban észt szavakkal -, és úgy tűnik, hamarosan kirobban a háború. Az egyre betegebb Ester miatt kénytelenek megszakítani az utat és egy ismeretlen kisváros hoteljében tölteni az éjszakát, ahol Anna megismerkedik egy férfival, ami heves tiltakozást vált ki testvéréből. A magányról és a hitről szóló trilógia befejező darabját - a rendező huszonötödik filmjét – „negatív lenyomatként" jellemezte. Mit tegyünk, milyenek vagyunk szeretet, kapcsolatok, hit nélkül, hogyan létezhetünk, ha Isten hallgat? – teszi fel Begman a kérdést.
Számos kritikus és esztéta tartja A csendet a modernista filmművészet legfontosabb darabjának, egykori népszerűségének azonban más oka volt. Van olyan történet, amely szerint az erotikus feszültséggel telített film mindenki meglepetésére teljesen simán átment a szigorú svéd cenzúrán, mert a hivatal főnöke éppen horgásztúrán vett részt, az igazság azonban az, hogy ez volt az első alkotás, amely a már liberalizált filmcenzúra részekét került a mozikba. Akárhogy is volt, A csend vágatlanul került a nézők elé, és a kor erkölcsi normáihoz képest rengeteg szokatlan és megbotránkoztató, fülledt jelenetet tartalmazott, és amikor ennek híre ment, sok helyen pont ezért vetítették. Az uruguayi filmhivatal vezetője annak idején egy éves börtönbüntetést kapott, amiért engedélyezte a forgalmazást, Amerikában pedig sokan azért ültek be rá, mert azt hallották, igazi szex van benne.
