- Milyen tényezők befolyásolják filmjei témájának megválasztásakor?

Világéletemben az elbeszélő stílusban készült filmeket szerettem, amelyek a hangsúlyt a kibontakozó történetre helyezik. Nem hiszem, hogy csak ezen a módon lehet maradandó alkotást készíteni, de tény, hogy ezek a filmek sokkal közelebb állnak hozzám. A rendezők közül Ford, Hawks, Wilder, Hitchcock a példaképeim, gyerekként valósággal rajongtam értük. Önálló filmesként arra törekszem, hogy a saját filmjeim is ugyanolyan élményt jelentsenek, mint az ő munkáik hajdanán.

- Milyen sémákat követ egy forgatókönyv megírásakor? Milyen eszközökkel teremti meg például a thrillert megalapozó feszültséget?

Soha nem úgy írok forgatókönyvet, hogy előre elképzelem az egész történetet a végkifejlettel együtt, aztán kidolgozom a részleteket. Bármilyen hihetetlen, a forgatókönyv elején még én magam sem tudom hogy komédia, komoly politikai film vagy hátborzongató thriller lesz belőle. Sokkal inkább a szereplőkre koncentrálok, szeretek teljesen hiteles jellemrajzot készíteni, akár főszereplőről, akár mellékszereplőről van szó. Ha ezzel megvagyok, elkezdem írni a történetet, és minden megy magától. A Kilenc királynő esetében két bűnözőről van szó, a karakterek adva voltak. Ők határozták meg az egész cselekményt, ami a szereplők jelleméből kifolyólag nem lehetett más, mint egy újabb bűntény, a velejáró feszültséggel és izgalommal együtt.

-Milyen mértékben bonyolítja a cselekményt a forgatókönyv megírásakor?

A szálak összebogozását én mintegy eszközként használom fel, hogy megteremtsem a nézők és a vásznon lepergő film közötti kapcsolatot. A néző egyfajta cinkossá válik azáltal, hogy megérti a történéseket. A Kilenc királynőnél ez a - nevezzük így - manipuláció tökéletesen működött, hiszen a film a kritikusokon kívül a nézők körében is osztatlan sikert aratott. Természetesen nem hiszem hogy ez az egyetlen módja a sikernek. Elhatároztam, hogy a továbbiakban a fő célom az lesz, hogy újabb és újabb módszereket kísérletezzek ki arra, hogyan ejtsem rabul a közönségemet.

- Honnan jött egyáltalán A Kilenc királynő ötlete?

Magam sem tudom miért, de mindig vonzódtam az egyszerű utcai szélhámosokhoz, akik fegyverek helyett az eszüket használják arra, hogy minél több pénzt csaljanak ki embertársaikból. Az ilyen típusú filmek megírása sokkal több időt és odafigyelést igényel, éppen ezért nem is sok ilyet találni a filmpiacon. A Kilenc királynő megírása előtt rengeteg anyagot gyűjtöttem ilyen bűntényekről, leginkább azokkal az emberekkel beszélgettem el, akik maguk is áldozatául estek valamifajta átverésnek. Elég volt körülnézni a barátaim és rokonaim körében: mindenki mesélt valamit, amit aztán felhasználtam a forgatókönyvben.

- Ön A Kilenc királynő leforgatásához egy versenyen nyerte meg a szükséges pénzt. Csak a verseny miatt írta meg a forgatókönyvet vagy már régóta dolgozott az ötleten?

Ó nem, a forgatókönyv már két éve készen volt és egyfolytában támogatókat kerestem a megfilmesítéshez, de senki nem vállalta fel. Aztán jött ez a verseny, és arra gondoltam, mit veszíthetek? Pályáztam, és 350 forgatókönyv közül az enyémet találták a legjobbnak.

- Ha Ön ezt a filmet az Egyesült Államokban forgatta volna, valószínűleg sokkal több tűzpárbaj, géppisztoly, gyilkosság - ahogy ott mondják "akció" lenne a történetben. Ön viszont egy hangsúlyozottan erőszakmentes filmet készített.

Való igaz, a filmben nincs sem robbanás, sem autós üldözés. Nem szándékosan kerültem a véres jeleneteket, hanem - ahogy már korábban említettem - inkább a pszichológiai terror, a másik ember félrevezetése volt a célom. A történet szempontjából nem is szükségesek az akciójelenetek, továbbmegyek: ebben a filmben nem is tűntek volna hitelesnek.

- Milyen szempont alapján választotta ki a színészeket a filmhez?

Egy dolgot tartottam szem előtt: megvan-e bennük a szerep megformálásához szükséges energia, amely hitelessé teszi az alakítást. Elképzelhetetlennek tartottam volna, ha az egyik szereplőt olyan színész alakítja, aki nem érzi át kellőképpen, hogy mi is mozgatja az általa megformálandó karaktert. Azt hiszem, A Kilenc királynő sikere főleg a színészi alakításokban rejlik.

- A Kilenc királynőt teljesen szokatlan megvilágításban fényképezték.

Teljesen határozott elképzeléseim voltak már a forgatás kezdetén: a valóságot akartam tükrözni egyfajta abszurd megjelenítésben. A látványosság helyett a hitelességre törekedtem. Úgy gondoltam, hogy a nem mindennapi történetet ellensúlyozni tudom, ha az eseményeket valós környezetbe helyezem. A cél érdekében pár felvételt az utcán vettünk fel rejtett kamerával, teljesen hétköznapi emberekkel, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy filmezik őket. A végeredmény teljesen az lett amit megálmodtam. Minden elismerésem ezért az operatőrünknek, Marcelo Camorinonak, aki tökéletesen megértette az elképzeléseimet. A fényképezés módja teljesen elüt a néző által megszokottól, egyben megteremti A Kilenc királynő sejtelmes alaphangulatát.

- Mint forgatókönyvíró és rendező, milyen kategóriába sorolná A Kilenc királynőt: a kizárólag szórakoztatási célra készült játékfilmek vagy a szigorú - leginkább saját hazájára vonatkozó - társadalomkritikák közé?

Ez is, az is. A nézők, beleértve honfitársaimat, úgy látják a filmet, mint annak a világnak a keresztmetszetét, amelyben élnek. Igazuk van, hiszen nézzen csak körül: a hétköznapjaink az élet minden területén tapasztalható korrupcióról szólnak. Az emberi kapzsiság sokféle formában megmutatkozik, nap mint nap csapdába csalunk másokat és csapdába esünk mások által. Ugyanakkor nem elég, ha egy film őszinte és hiteles, ezért még senki nem fog beülni a moziba. Kell, hogy a valóság ábrázolásmódja egyidejűleg szórakoztasson is. A Kilenc királynő sikere abban rejlik, hogy görbe tükröt tartok a nézők elé, ami szembesíti őket saját magukkal, ugyanakkor nevetni tudnak önnön gyarlóságukon.