Atom Egoyan új filmje hollywoodi noirnak indul, aztán kibomlik és kusza, de élvezhető mozi lesz belőle.
New Jersey, ötvenes évek. Tágra nyílt szemű, pucér lány fekszik két népszerű komikus hotelszobájában, a vízzel teletöltött kádban. Nem tudni, gyilkosság történt-e vagy baleset, és mi köze a hullának a Morris-Collins duóhoz egyáltalán.
Ezt a rejtélyt akarja kinyomozni tizenöt évvel később Karen O'Connor, a fiatal újságírónő (Alison Lohman), aki gyerekkorában maga is nagy rajongója volt Morriséknak. Lanny Morris-t (Kevin Bacon) és Vince Collins-t (Colin Firth) végül soha nem ítélték el, a sztárok kettőse viszont az eset után nem sokkal felbomlott. Hogyan halt meg a lány és miért? Ki a felelős? Mi az igazság?
Egoyan új fimje tőrölmetszett krimiként indul, noirosan modoros hangalámondásokkal, de a nyomozás, amiről először azt hisszük, maga a film középpontja, lassan kibomlik és háromfelé hasad: a szereplők gondolatai a régi haláleset körül forogva kergetőznek, de a jelenben gubancolódnak össze. A történetek ugyanarról a múltbeli pillanatról szólnak, mégis más-más irányba tolják a jelent.
A nézőnek meg az a feladata, hogy megpróbáljon azonosulni szép sorban mindenkivel, hiszen hiányzik a bombabiztos kiinduló pont, csak a sok különböző verzió kavarog a vásznon. Irónikus a cím - az eredetiben Where the Truth Lies -, mert Egoyan minden új jelenettel rácáfol az egyetlen, megfogható igazság létezésére.
Karen minél több lépést tesz beljebb, a csodaországos Nyuszi barlangjába, annál bizonytalanabb lesz magában és a válaszokban, amiket kap a kérdéseire - egy adott ponton például nem mással, mint a kékszoknyás Alice-szel smárol félmeztelenül, amin aztán maga is alaposan meglepődik. Igen, sok a szex. Fiúk fekszenek lányokon, fiúk fiúkon, lányok szája más lányok nedveitől csillog.
Ez is félrevezető persze: ahogyan nem a rég halott lányról, nem is a szexről szól ez a film. Tessék, itt az én tippem: Az igazság fogságában az ártatlanság filmje. Ha nem is az ártatlanság, de az ártatlanság emléke lengi be a történetet: itt a gyerekkor és ami utána jön, a régi, naívnak és fekete-fehérnek hitt Amerika és az új, tomboló hippikorszak, a látszat és valóság össze-vissza mosódó rétegei. De mindenki döntse el maga, ez a lényeg.
Jó kis mozis élmény. Ha nem is olyan hipnotikus és felkavaró, mint Lynch Mullholland Drive-ja, Egoyan filmje is bentragad az ember fejében. Igaz, a főszereplői legtöbbször cserben hagyják; Alison Lohman nem játszik, inkább tehetetlenül sodródik a karakterével, Firth pedig átlagosan, megbízható unalommal teljesít. Bacon a legjobb hármuk közül, de ő is csak ritkán meggyőző. Még szerencse, hogy van néhány kiváló színész is a mellékszerepekben - ilyen David Hayman, az inas, vagy Rachel Blanchard, aki a halott lányt játssza.
A stilizált, precízen összerakott látványt jól egészíti ki a bombasztikus, szégyentelenül hatásvadász filmzene. Az igazság fogságábant nem a sztori vagy a színészi alakítások teszik emlékezetessé: Egoyan ezúttal az érzékek és a hangulatok filmjét forgatta le, sikerrel.
