Az aktuális rész ismertetője: Bartók Béla soha nem tanult hegedülni, mégis szinte mindent tudott a hangszerről. Tapasztalatainak egyik forrása zongoraművészi tevékenységéhez kapcsolódott: rendszeresen kamarazenélt korának jelentős hegedűművészeivel. Partnerei közül többen új művek írásához nyújtottak nélkülözhetetlen inspirációt, személyiségük pedig rányomta a bélyegét a születő új opuszokra. A két hegedű-zongora szonátát Bartók a Londonban letelepedett Arányi Jellynek szánta, akinek temperamentuma és szenzuális játékstílusa mindkét darabban visszaköszön, ezek közül a mai adásban az első hangzik el. Bartók népzenei gyűjtőútjai során számtalan falusi hegedűs _ a maguk stílusában ördögien virtuóz _ játékát hallgatta. A népi hegedülés stíluselemeinek hatása a két, hegedűre és zongorára írt (később meghangszerelt) rapszódiában is tetten érhető. Az 1. rapszódiát egyik legkedvesebb szonátapartnerének, Szigeti Józsefnek dedikálta.