Az aktuális rész ismertetője: Az 1875-ben alapított Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga a nagy zeneszerző, zongorista, zenepedagógus is tevékeny szerepet játszott. Természetes, hogy a Zeneakadémia Nagytermében Liszt születésnapján évről évre ünnepi hangversenyt hallhat a közönség. Az emelkedett hangulatért 2020 októberében a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara felelt, élükön a Liszt-díjas Hamar Zsolttal. A mai adásban a hangverseny első részében elhangzott két művet közvetítjük, ezeket több szempontból is a fiatalság szelleme köti össze. Benjamin Britten 1933-34 telén, húsz évesen írta korábbi ötletei felhasználásával Simple Symphony című vonószenekari művét. Mind a négy tételben 2-2 ilyen téma jelenik meg; a tételcímek játékosan alliterálnak. Mendelssohnt Mozarthoz hasonlóan csodagyerekként tartották számon; tizenhárom éves korában írt d-moll hegedűversenyét kedves barátjának és tanárának, Eduard Rietznek ajánlotta. A versenymű szólistája a Junior Prima díjas Tóth Kristóf.
Hozzászólások