10 év után újra egy dalban a hazai MC-szcéna java, hogy elkészítse a hatályos raphimuszt. A különleges dal hossza kereken 10 perc és összesen negyvenhárman csillogtatják meg benne a mikrofonjukat. A dal címe, vagyis a „Tarolnak az emszík” nem csak a benne szereplő előadókra és csapatokra utal, hanem a teljes magyar rap szcénára.
Aprólékos és misztikus animációk - így jellemzik Ászity Boglárka munkáit, aki Indigó Northern Song című dalára készített animációs klipet az északi fény születéséről.
Tizenegy lemezzel a háta mögött, tíz év angol nyelven űzött singer-songwriterkedés után élete első magyar nyelvű dalával jelentkezik Norbert Kristof. Hazánk egyik legegyedibb és legtermékenyebb énekes-dalszerzőjének eddigi munkái a tengerentúli popkultúra iránti rajongásról tanúskodtak, ezért magyarul énekelni a nyelvválasztáson túlmutató, gyökeres változást jelent a művészetében. A „Fények nőnek” dalszövegét Szajkó András, a Blahalouisiana zenekar szövegírója és gitárosa írta, és – Norbert Kristofra jellemző témaválasztással – a szerelemről és az elengedésről szól. Az álomszerű, melankolikus új dal már elérhető a Klinik művészének YouTube-csatornáján, a Fények nőnek demo változatával megspékelt kislemez pedig az összes ismert online zeneáruházban.
A Nemzet Metronómja, ifj. Gerdesits Ferenc dobos, azaz Faszi anyazenekarának a Quimby tekinthető, ám emellett folyamatosan önálló zenei úton is tapos: saját zenekara, az idén huszonhat (!) éves Marlboro Man, mely észtveszejtő koncertjeiről közismert, bár élőben jelenleg keveset látható, a háttérben meglehetősen aktív.
Gróf Balázs ismert animációs művész készített klipet Németh Róbert közelgő új szólólemezének felvezető dalához. A táguló idő videójához a kliprendező az egykori Heaven Street Seven-basszusgitáros gyermekeinek rajzait használta fel. A nemrég a budapesti boutique kiadó Klinikhez igazolt zenész néhány hét múlva egy újabb, Petruska közreműködésével készült dalt is bemutat a 2019 tavaszán érkező második lemezéről.
Szabad? Kell? Lehet-e beszélni gyerekeknek az elmúlásról? És ha igen, akkor hogyan? Erre kereste a választ a Belvárosi Betyárok Mama című legújabb dalával, mely elsőre kissé szokatlan lehet egy leginkább gyerekeknek játszó zenekartól, de a dallal kapcsolatos élmények azt mutatják, sikerült megtalálni azt a hangot, ami nemcsak elmond egy ilyen párbeszédet, hanem el is indíthatja és segítheti is azt.
Nemsokára duplán ünnepelhet Gryllus Vilmos. Az énekes ma lett 66 éves, és idén novembertől lép fennállása ötvenedik évébe a Kaláka együttes. Még gimnazista korában kezdték a közös zenélést, és mire megszerezte az építész diplomáját, egyértelművé vált, hogy csinos házak helyett fülbemászó dalokkal teszi szebbé az emberek életét. A szülinap alkalmából összeszedtük a kedvenc gyerekdalainkat a Kalákától és Gryllus Vilmostól.
A Star Wars, az Indiana Jones és a Jurassic Park Oscar-díjas zeneszerzője váratlanul lemondta a koncertjeit is.
Ugyanabban a gyerekműsorban kezdték a karrierjüket, most Ellen DeGeneres talkshow-jában futottak össze.
Több mint három és fél évtizede, egész pontosan az 1981-es Táncdalfesztivál óta ismerjük, számtalan alkalommal láthattuk színpadon, mégis igazi meglepetés, hogy szólóalbummal rukkol elő Márton András. Persze veretes hagyománya van a popzene történelmében a dobfelszerelés mögül a mikrofonhoz előrelépő dobosnak - Ringo Starr, Phil Collins, Don Henley, hogy csak néhány nevet említsük. Márton András most első kislemezdalát, a Csak alszom című számot és annak klipjét mutatja be, a teljes album, a Szívgárda december elején érkezik.
Felpörgött világban megtalálni önmagunkat - alapvető, ám mégis bonyolult kérdés áll az Elefánt legújabb, Micsoda című dalának és klipjének középpontjában.
Kezdődik a Design Hét, a Cafe Budapest hihetetlenül sokszínű programmal, az India-imádókra is két program vár, a maratonisták kihajthatják magukat Budapest utain, szóval lesz itt minden, mint karácsonykor. Reméljük, hideg nem.
A kanadai pszichedelikus metál legenda, a Voivod 35. születésnapját egy világkörüli turnéval ünnepli, aminek hazai dátumát a rajongók már bevéshették: szeptember 15., Dürer Kert. Most, nem sokkal budapesti koncertjük előtt a csapat egy új klippel is jelentkezett, a dalt pedig már a koncerteken is játsszák.
Szeptember 13. és 16. között a tokaji borvidék aprócska települése, Tállya, kitárja nagy múltú kastélyának kapuját, templomainak ajtajait, feldíszíti utcácskáit, csinosítja dűlőit, pincészeteit. A szeptemberi napsütésben, a tokaji szőlőskertek ölelésében idén negyedik alkalommal indul útjára Észak-Magyarország leghangulatosabb őszi fesztiválja.
Az Aranyakkord Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) dalkeltetője. A duó idén adta az első koncertjét, de a hatodik fellépésük már New York-ban volt. Az Aranyakkord koncertjein a közönség közelebb kerülhet a dalok gyökeréhez, ott lehetnek egy-egy ötlet, dal születésekor. Valahogy így nézett ez ki a tavaszi amerikai turnéjuk során is, amelynek eredménye a most megjelent 69 Dollar Guitar Amp című daluk. A kettős szeptemberben újabb amerikai turnéra indul.
A TPSRPRT a Keret Kikeltetőben robbant be, most pedig itt a zenekar első nagylemeze. Az anyag az 1 címet viseli, utalva arra is, hogy ez az eddig csakis DIY felvételeket készítő formáció első stúdióban rögzített anyaga. Neutrális miniverzum, zajos megőrülés és zene introvertált pillanatokhoz a TPSRPRT-től lemezen, élőben pedig szeptember 1-jén az A38 Hajón.
A bulizás egy kicsit mindig arról is szól, hogy az ember megmutassa a többieknek, mennyire jól mozog, és mennyire érzi a ritmust. A Szombat esti láz már lepörgött, de felidézünk néhány újabb keletű figurát a B.my.Lake-re készülőknek.
A PORT.hu szerkesztőségében körbeküldött közvélemény kutatás olyan jól sikerült, hogy végül szinte mindenki kimondta féltve őrzött titkait, mi pedig most elétek tárjuk a porfelhővel övezett Nagyszínpados víziókat a jövő évi Sziget kapcsán.