Bizony, Gibson a Bounty legénységét vezeti zendülésre a brutális Anthony Hopkins ellen, de mégis az utóbbi jön ki jobban a dologból!
A legendás George S. Patton háborús éveit feldolgozó A tábornok, 7 Oscart zsebelt be, nyitójelenete azóta is hivatkozási pont, de nálunk valahogy kevésbé ismert, de most pótolható, ugyanis felkerült a Disney+-ra.
Hősünk ártatlan civilként kerül egy szigorított fegyházba, ahol még újabb "pluszpontokat" is kap, de innen igazán szép felállni - Val Kilmer és Stephen Dorff párosa a rács mögött.
Nyakunkon van Christopher Nolan újabb szuperlátványos csúcsmozija, az Oppenheimer, mi pedig megnéztük, eddig hány filmes idézte meg az atombomba születésének körülményeit. Elég sok!
Christian Bale-ről már kiskorában is lehetett tudni, hogy egy istenáldotta tehetség, amit Steven Spielberg elsőre nem ismert fel, pláne úgy, hogy Bale elrontotta a film legdrágább jelenetét.
Az aprócska, bántalmazott árva kislány, Csöre története szívfájdítóan tragikus, ráadásul az 1976-ban bemutatott film alapjául szolgáló Móricz Zsigmond regény egy ugyanilyen lány életét feldolgozva készült.
Hogy milyen lehetett Harvey Weinstein áldozatának lenni, arról a tanúvallomások és beszámolók alapján lehet némi – szerencsére minimális – fogalmunk. Most megnézhetjük, milyen volt lebuktatni a szexragadozó producert. Kritika az Azt mondta című filmről.
Íme, egy olyan sorozat Zámbó Jimmyről, ami még azoknak is tökéletesen élvezhető, akik soha nem szerették Zámbó Jimmyt, ami visszaadja a kort, az énekes felemelkedését, és ami nagyon fontos, a hangot!
A világ legismertebb kommandós egysége, a SAS legendás kezdeteiről készítettek sorozatot a Peaky Blinders készítői, ami így együtt azért elég vagánynak hangzik. Vagány is!
A Barry Seal: A beszállító ugyan igaz történetet dolgoz fel, de nem ragaszkodik körömszakadtáig az igazsághoz, a cél a szórakoztatás, de a 80-as évek elbaltázott amerikai külpolitikájába is bepillanthatunk.
Ez a Netflixen futó ausztrál dráma, az Idegenek egymás között alapvetése: egy beépített rendőrnek össze kell haverkodnia egy gyerekgyilkossággal gyanúsított férfival, hogy annak bizalmát elnyerve megoldhassa az ügyet.
Ez volt az a film, amit talán a legjobban vártunk idén, ehhez képest kaptunk egy furcsa, sokszor széteső történetet nagy sztárok silány alakításaival, de Christian Bale még sosem okozott csalódást - most sem.
1990. Moszkva bekeményít, és nem küld olajat, megugranak az üzemanyagárak, a taxisok pedig megbénítják az országot - mire a beteg, ágyhoz kötött Antall József miniszterelnök olyat tesz, amit ma már nehéz elképzelni: az érdekeltekkel egyeztetve megállapodást köt.
Az HBO Max után a Disney+ is csatlakozik az eddig főleg a Netflixről érkező true crime-áradathoz. A Jessica Biel címszereplésével készült Candy: Halál Texasban öt epizódban meséli el egy 1980-ban gyilkossá vált háziasszony történetét.
A Pók Gyilkosnak nevezett iráni sorozatgyilkos azt állította, városa utcáit akarta az erkölcstelenségtől megtisztítani, de valójában aljas kéjgyilkos volt, aki meg volt győződve arról, hogy mindent megúszhat - derül ki a Szent pók című filmből.
Joszif Visszarionovics Sztálin egy este rosszul lett és összeesett. Az ajtaja előtt álló katonák hallották a zajt, megmenthették volna, de nem mertek bemenni, reggel pedig elkezdődött a marakodás a hatalomért
Megnéztük a Netflix Szöszi című fiktív életrajzi filmjét minden idők legikonikusabb szexszimbólumáról, és kigyűjtöttük belőle a sztár pályáját meghatározó traumákat – majd kiderítettük, hogy viszonyul mindez a valósághoz. SPOILEResek leszünk!
Az átlagos külsejű, jellegtelen Dahmer, aki soha semmilyen eredményt nem tudott felmutatni, végül sorozatgyilkosként írta be magát a történelembe, de még annak is különösen undorító volt. Ezt nem is fél megmutatni a Netflix új sorozata.
Evan Peters egy 4 perces kisfilmben meséli el, milyen volt a felkészülés a rettenetes gonosztetteket elkövető pszichopatáról szóló sorozatra – ami máris a Netflix egyik legnézettebb szériája lett.
Bár nyilván nem ez volt a szándék, de a valós események alapján készült netflixes Az eltűnt feleség valójában a norvég rendőrség alkalmatlanságának állít örök emléket.