Talán mert nagyon áthatóan jelenik meg bennük a szeretet üzenete, vagy épp egyszerűen mindig ezeket adta ilyenkor a tévé, de van pár olyan film, ami még nem szigorú mércével mérve sem minősül karácsonyi mozinak, mégis mindig karácsonykor nézzük őket.
A színész távozása hatalmas felháborodást keltett a rajongók körében, akik eddig is ki voltak akadva a sorozat miatt. A széria showrunnere most már nem tudta tovább kerülgetni a témát, muszáj volt megszólalnia.
A Far Out magazin összeállítása alapján íme a hét legkiválóbb alkotás, amit az 1980-as évek adtak nekünk – a hasonló listáktól eltérően ezúttal nem csak amerikai művek kerültek fel rá!
Mivel a franchise két részének is a héten van a premier-évfordulója (A bölcsek kövének 2001. november 4-én, A Tűz Serlegének 2005. november 6-án volt a díszbemutatója), a kekec könyvrajongók kedvéért összeszedtünk majd egy tucat olyan részletet, amit a filmesek eléggé benéztek az adaptáció során.
A PsychicWorld.com nevű site szakértői érdekes felmérést végeztek: Twitter-bejegyzések alapján megvizsgálták, kiket tartanak a netezők a legvonzóbbnak a horrorfilmes főgonoszok közül. Érdekes lista jött ki – még Freddy Krueger és Pinhead is befért a TOP5-be.
Csütörtökön Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentette, hogy idén a francia Annie Ernaux-nak ítélték az irodalmi Alfred Nobel-emlékdíjat. Ernaux regényén alapul a magyar mozikban nemrég bemutatott Esemény című abortuszdráma.
A Híd a Kwai folyón premierjének 65. évfordulója kapcsán összeszedtünk hét további olyan filmet, amely háborús közegben játszódik ugyan, de utat találhat azokhoz is, akik alapvetően nem nagy rajongói a műfajnak.
Megnéztük a Netflix Szöszi című fiktív életrajzi filmjét minden idők legikonikusabb szexszimbólumáról, és kigyűjtöttük belőle a sztár pályáját meghatározó traumákat – majd kiderítettük, hogy viszonyul mindez a valósághoz. SPOILEResek leszünk!
Az abortusz szigorítása, illetve megnehezítése mostanában nemcsak hazánkban, de Európa, sőt a világ több országában is égető kérdés Lengyelországtól kezdve az Egyesült Államokig, így nem csoda, hogy a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon már tavaly egy súlyos francia abortuszdráma nyerte az Arany Oroszlánt. Kritika az Esemény című filmről.
Az arany iránytű úgy vonult be a filmtörténetbe, mint egy bukott film, csakhogy nem azért hasalt el, mert kevesen nézték meg és azoknak se tetszett! Világnézeti problémák támadtak!
Az HBO Maxon egy nappal korábban a tervezettnél, már szeptember 14-én elérhetővé vált A szolgálólány meséje ötödik évadának első két epizódja – nekünk pedig ez elég nyomós indok volt rá, hogy összeszedjünk a sorozatról közel egy tucat érdekességet.
A legújabb film, amit a kritikusok imádnak gyűlölni, az Ahol a folyami rákok énekelnek úgy lett kudarcos könyvadaptáció, hogy hűségesen követi az eredeti regény történéseit. Ez vajon hogy lehetséges?
Sharon Tate meggyilkolásának szomorú évfordulója alkalmából (1969. augusztus 9-én ölték meg a Manson család tagjai) összeszedtük azokat a legjobb filmeket és sorozatokat, amelyek megváltoztatták a történelmet – abban az értelemben, hogy egy alternatív történelmet mutattak be. Esetenként SPOILEResek leszünk!
A Dakota Johnson főszereplésével készült Meggyőző érvek című Jane Austen-adaptáció már az előzetesével kiverte a biztosítékot a rajongóknál, majd a kritikusok alázták porig a kész filmet. Megnéztük, igazuk van-e.
Még be sem mutatták, máris mindenki gyűlöli a Netflixre érkező, Dakota Johnson főszereplésével készült Meggyőző érveket. Azok szerint, akik már látták, „ez a valaha készült legrosszabb Jane Austen-adaptáció”, amit „kínszenvedés végignézni”.
A 007 Nincs idő meghalni, A feleségem története és az Adéle élete – 1-2. fejezet sztárja a főhős, Paul Atreides egyik szövetségesét, Lady Margot figuráját fogja játszani.
A Meggyőző érvek filmverziójában A szürke ötven árnyalata sztárja, Dakota Johnson játssza a főszerepet – de nem emiatt dühösek az irodalombarátok már az előzetes után.
Az Apple TV+ most zárult hatrészes sorozatában, Az essexi kígyóban Claire Danes és Tom Hiddleston próbálják meg visszaadni Sarah Perry azonos című könyvének csodáját. Kritika.