Aki ügyesen zsonglőrködik a vágóprogramokkal és a kamerákkal, még Hollywoodba is eljuthat. Mutatjuk a példákat!
A múltkori tucatot követően újabb 12 híres színészről és rendezőről rántjuk le a leplet. Julia Roberts, Benedict Cumberbatch és társai után Oscar Isaac, Michael Fassbender és még sokan mások árulták el, melyek a kedvenc filmjeik.
Habár QT nem szokott spórolni a játékidőn, azért van olyan képsor, ami nála is a vágószoba padlóján végzi. Sajnos!
Az ügy hátteréről az egyik rendező, James Burrows rántotta le a leplet új, Directed By James Burrows című memoárjában.
Néhány alkotónak akkorát szólt a pályáján a nagy áttörést meghozó mozi, hogy az egészen elhomályosította korábbi filmjét vagy épp filmjeit – pedig adott esetben ezek is érdemesek a figyelmünkre. Vagy pont, hogy nem, és rettenetesek. Összeállításunkból kiderül!
Tony Leung Chiu Wai, akit többek közt a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájában láthattunk, csatlakozott a Silent Friend című film stábjához.
Sokszor írtunk már forgatási balesetekről, amelyek a jelek szerint menetrendszerűek Hollywoodban, hiszen újabb színészeket találtunk, akik olyan súlyosan megsérültek egy-egy film munkálatai során, hogy a mai napig emlegetik.
Vajon kit tart ennyire nagyra a világ talán legismertebb rendezője, olyan bombasikerek direktora, mint az E.T., az Indiana Jones-filmek, a Jurassic Park, a Schindler listája vagy a Ryan közlegény megmentése? Sosem találnád ki!
Az utóbbi pár hónapban sáskaként lepték el a netet a Wes Andersont utánzó rövid videók, amelyek elsőre viccesnek és frappánsnak tűnnek – de vajon másodjára is azok? Megmutatjuk, miért tévednek hatalmasat a direktoron élcelődő mémgyárosok.
Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színművész, színházi rendező és színi igazgató, a Nemzet Színésze.
Martin Brest olyan zseniális filmeket jegyez, mint az Egy asszony illata, az Éjszakai rohanás vagy a Beverly Hills-i zsaru, de kerek húsz éve, 2003-ban elkövetett egy hibát, egyetlenegyet – és azóta sem rendezhet filmet az Álomgyárban.
A hírhedt amerikai rendező Kolozsváron tartott mesterkurzust, és nem fogta vissza magát. Beszólt Tarantinónak is.