Discmannel és kinyithatós telefonokkal a kézben eredünk utána, mit is eszik a kétezres éveken a Z-generáció, amely nem is emlékezhet még rá.
A Whiplash, a Szemtől szemben, a Truman show vagy a Holt költők társasága lezárása anno egytől egyig a nézők lelkébe égett. Nos, garantáljuk, hogy ezúttal sem lesz ez másként – csak éppen eufória helyett totális döbbenet társul mindehhez.
A Városháza Kiadó által megjelentetett Váltójel. Budapest mozikultúrája a rendszerváltás idején című kötet újabb ékes példáját nyújtja annak, hogy RÉGEN MINDEN JOBB VOLT!
Következzék néhány szilveszteri epizód, amikor a teleregény szereplői elfeledkeztek a nyomasztó közüzemi számlákról, és 200 méteres siránkozásban csak bronzéremre futotta nekik!
A Netflixre érkezik, Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley címmel, 2024 nyarán – és most kijött az első teaser hozzá. Nosztalgia ON!
És mondjuk le az összes kedd esti programunkat, hiszen leadja a FilmMánia a Házibulit, 18:45-ös kezdettel.
Nem harsogó finálé, csak nosztalgikus utóirat lett a Now And Then, amit a Beatles utolsó dalának mondanak.
A több mint tíz év után újrainduló tudományos-ismeretterjesztő műsor nemcsak a régi, kultikus főcímet nem őrizte meg az eredetiből, hanem a címet leszámítva semmit. Kritika a Duna tévén látható szégyenfoltról.
Visszatér a köztévé képernyőjére az egykori legendás tudományos-ismeretterjesztő műsor – a nem kevésbé legendás műsorvezető, Kudlik Júlia nélkül.
Magyarországot nem mindig jellemezte megosztottság. A korai 90-es években péntek esténként pl. egy ország számára jelentett kohéziós erőt Jockey Ewing kollektív utálata. Ezt pedig az a tény sem igazán ellensúlyozta, hogy a Dallas legjobb humorérzékkel megáldott szereplőjéről volt szó. A következőkben ezt bizonyítjuk be néhány emlékezetes jelenettel.
Annyira szeretjük ezt az évtizedet, hogy még a hibáival együtt sem tudunk igazán rosszat mondani róla.
Idézzünk fel néhány klasszikust Sas István reklámjai közül, melyek különös kegyetlenséggel próbáltak „finomságokat” lenyomni a torkunkon!
Jóbarátok, Vészhelyzet, Miért éppen Alaszka?, Twin Peaks – anno biztos rengeteget nézted ezeket a szériákat. Na de vajon figyelmesen is hallgattad őket?
A Truman show, a 2001: Űrodüsszeia és a Mátrix hatása persze egyértelmű, de most Greta Gerwig rendező a Collidernek személyesen is elmesélte, milyen nehezebben tetten érhető inspirációi voltak még sikert sikerre halmozó filmjének.
Következzék öt 90-es évekbeli előadó az Music Televisionről, akik egyetlen slágerükkel anno egy komplett generáció tudatába égtek bele. És amit legvadabb ozorás vízióinkban sem hallucináltunk volna: a szóban forgó one hit wonderek a mai napig aktívak.
Rockenbauer Pál országjáró sorozatában a községekben élő emberek is megszólaltak, így lett a széria a hetvenes-nyolcvanas évek vidéki krónikája is.