Június 5-én volt 14 éve, hogy bemutatták ezt az őrült vígjátékot, amelynek a harmadik részét pedig épp tíz éve láthattuk először. Ennek örömére ajánlunk még 10 olyan filmet, amelynek hasonlóan gátlástalan a humora.
Megmutatjuk néhány vicces példán, hogyan adnak címet a külföldi filmeknek a francia forgalmazók. Plusz: hasonlóan szórakoztató megfejtések Kínától Argentínáig.
Az egyik legtöbb félelmet kiváltó orvosi szakma a filmesek fantáziáját is megmozgatta: van itt daloló szadista, vallató kínzómester, olyan, aki önmagát csonkítja meg részegen, és persze olyan fogorvos is, aki teljesen bekattan, és a páciensein áll bosszút.
A Cool túra nem az Amerikai pite koppintása, hiszen kevesebb mint egy év van a kettő megjelenése között. A maga idejében rengetegen szerették, és akkor még nem is említettük, hogy ki rendezte!
A szilveszter vagy az újév ideális alkalom, hogy újranézzük a Netflixen elérhető Másnaposok-trilógiát, vagy legalább a kultikus első részt. De előtte teszteljük a tudásunkat!
Az Énidőben Kevin Hart Amber Heard nyomdokaiba lép, miközben a film komoly dolgokról (is) akar beszélni. Kritika a Netflix új vígjátékáról.
A Másnaposok (2009) sikere után mindenki ilyen haveros, agyadat eldobós vígjátékot akart csinálni, és a Haverok harca (2018) is ilyen céllal készült, és bár nem feltétlen lett telitalálat, megvan benne a potenciál meg a jó dumák!
Egy felmérés során megszavaztatták a tíz legviccesebbnek gondolt filmet, majd megmérték, mennyit nevetnek percenként.
Az Apavadászat kiindulópontja ugyanaz, mint az Abba musicalé: az anya elárulja gyermekének, hogy nem tudja, ki az apja, csak a gyerekből kettő van, ráadásul fiúk és nem túl okosak.
A Lupa Autósmozi augusztus 14-i műsorán a Másnaposok-trilógia legjobb, első része lesz látható, 20:45-ös kezdettel.
Van világnapja minden ökörségnek, de a barátság nagy dolog, és nem véletlen, hogy annyi film szól róla. Mindenki más listát rakna össze a gyerekkori vagy életre szóló barátságokról, mi ezeket a filmeket választottuk.
Van olyan, hogy Jack Nicholson vagy Leonardo DiCaprio a film főszereplője, de mégsem őket szoktuk felemlegetni a mű kapcsán. Íme 9 olyan mellékszereplő, aki csak pár percet kapott, de abból a legtöbbet hozta ki!
Az egykori bokszoló majdnem nem is ment el a forgatásra, mert elfelejtette. Aztán végigkokainozta az egészet.
A komédiák újranézése mellé mi mindenképpen ajánljuk ennek a tucatnyi bizarr ténynek és érdekességnek az áttanulmányozását is, amiket összeszedtünk a forgatásról.
Todd Phillips egy váratlan fordulattal (anti)szuperhősfilmbe oltott súlyos karakterdrámát rendezett – és erre jó oka volt.