A Másnaposok (2009) sikere után mindenki ilyen haveros, agyadat eldobós vígjátékot akart csinálni, és a Haverok harca (2018) is ilyen céllal készült, és bár nem feltétlen lett telitalálat, megvan benne a potenciál meg a jó dumák!
A filmet úgy hirdették, amikor mozikba került, hogy
igaz történeten, egy valódi, összetartó, 30 éven át folyamatosan, önfeledten fogócskázó baráti társaságról szól,
akiket aztán pár régi, szemcsés amatőr videófelvételen a legvégén meg is ismerhetünk. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy Amerikában a fogócska felnőtt társaságban is annyira népszerű volt a szép emlékű '80-as években, hogy már eddig is számos film alapjául szolgált, mint a Tag: The Assassination Game (1982) vagy a Megvagy! (1985), vagyis nem teljesen új koncepcióról beszélünk, de ez szinte mindegy is, lássuk inkább, mit hoz ki a Haverok harca az alapötletből!
Vagyis néhány gyerekkori barát megfogadta, hogy megőrzi magában a kisgyereket, és a régi haverjainak is segít ugyanebben. Így aztán minden év május hónapja számukra vadászidény, senki sem védett, ha jön a fogó, mindegy, hogy az illető éppen dolgozik, első gyermeke születésének tanúja vagy apja temetésén van. Akad azonban egy barát (az ezúttal kissé túl laza Jeremy Renner), aki annyira gyors, agyafúrt és gátlástalan, hogy még sosem sikerült elkapni, és lehet, hogy most van az utolsó alkalom arra, hogy végre megfogják, merthogy az esküvőjére készülődik.
Az egész sztori kábé 20 perc valós idejű történést tenne ki, ha nem húznák el, mint a rétestésztát, például azzal, hogy hősünk (Ed Helms) összeszedi a csapatot (Jon Hamm, Jake Johnson és Hannibal Buress, ami ezért nem egy rossz felállás). Vagy azzal, hogy magukkal cipelnek egy újságírónőt, akinek újból és újból hangosan kimondják, hogy ez a játék tartja össze őket, ez a barátságuk záloga. Talán feleslegesen sok a fordulat is egy viszonylag egyszerű történethez képest, sok az alig használt mellékszereplő is, de a nagy szentimentális, őszinte, összeborulós haverfilmben ott van egy másik, szemtelen, szokatlan és tiszteletlen film is. Amiben amiben a szereplők néha olyan váratlan dolgokat mondanak vagy csinálnak, hogy néha el kell telnie pár másodpercnek, hogy mindezt felfogjuk és a helyére tegyük. Mindezért elsősorban a végig beállt, hatalmas füstfelhőket eregető cimborát alakító Jake Johnson felel, de az egyetlen fekete srácot játszó Hannibal Buress is elképesztő blődségekkel tud előrukkolni, és Isla Fisher is nagyon jó túlságosan harcias feleségként.
A furcsa kettősség jó eséllyel nem másnak, mint az itt producerként tevékenykedő, bár eredetileg szereplőként is feltűnő Will Ferrellnek köszönhető, ezek a váratlan poénok az ő specialitásai – és ha magára osztja a főszerepet a jócskán túlértékelt Ed Helms helyett, akkor egy új vígjáték klasszikusról beszélnénk.
A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.
