bocs, korrigálom elõzõben:
...látta...helyett: kommenteli

Anno megtettem! Azért írok most be, mert valszeg én volnék az "olyan hozzászóló járt ide hangulatot kelteni, aki vélhetõen nem is látta a darabot". Most, mint látom, a szokásos lángpallossal a kézben, önt is falhoz szegezték a zord kérdéssel: "látta a darabot?" Kérdezi ezt úgy h a NSz-nak a kérdezõ maga is csupán ezen egyetlenegy produkcióját látta, mely produkció (pol. oldaltól függetlenül) szinte minden említésre méltó sajtóorgánumtól vegyes, de inkább rossz kritikát kapott, már csak azért is, mert az irodalmárok véleménye szt ez egy rossz darab. Csodák pedig nincsenek v csak elvétve avagy ahogy a régi mondás tartja, sz*rból nem lesz arany. Nem fogja fel h védhetetlent véd. Nem fogja fel azt, amire itt az 58-as hsz utal, azt h ez a bemutató nem Tamási Áronról, nem is a Vitéz lélekrõl szólt, hanem általános hitvallásnak szánták, amit a színház felszentelésével (!) "erõsített meg" az új igazgató, ezzel a nemes gesztussal megtisztítva Tháliának az Alföldi-érában megszentségtelenített templomát...Pedig, ahogy otthon, gyerekkoromban hallottam a kedves rigmust: végén csattan az ostor, a színház nem kolostor! Kár h más nem tartja ehhez magát.

Ezt az elõadást egy ártatlan, szép, megbékélést hozó elõadásnak szánták, de nem az.

Ebben az elõadásban többször is elmondják, hogy eddig ezen a helyen szenny volt, mocsok és hiányoztak az elvek, erkölcsök és ideológiák. De megérkezett egy hõs, sajátos tájszólással és rendet tesz. Tehát ugyanúgy provokál, mint azok az elõadások, amik ellen VA fel szokta emelni a szavát és amivel le akar számolni.

A különbség csak az, hogy azok "szennyes alkotások" kritikus hangvételû elõadások, azzal a céllal íródtak, majd lettek színpadra állítva hogy társadalomkritikát fogalmazzanak meg és nem árulnak zsákbamacskát. Ezzel szemben a Vitéz lélek egy bugyuta, naiv dráma (bár konfliktust nem tartalmaz és a fõhõs nem követ el benne hibát, tehát komoly kritériumoknak nem felel meg amitõl igazi dráma lenne), amit VA azért vett elõ, hogy lealjasítsa és befeketítse az Alföldi-korszak kedvelõit. Ehhez nyilván tehetség kell és nagy mûveltség, hogy találjon egy olyan mûvet ami tartalmazza ezeket az áthallásokat, majd eladta ártatlannak.

Erkölcsrõl papol, tisztaságról, de csak kevélyen álszenteskedik. Ez az elõadás túl gyenge ahhoz, hogy provokáljon és igazán megérintse a kritizált alanyokat, amit pedig a szimpatizánsoknak ad, azt már amúgy is érzik: megnyugodtak, mert "templom épült a sár helyén". Én meg színházba szeretnék járni.

megnéztük. jó volt.
itt ott kicsit vontatott, de egyébként egy nagyon kedves, szerethetõ darab.

nagyon tetszett a színpad berendezése, a szálfaerdõ-életérzés, és a fények játéka.
én elég magasan, egy páholyban ültem, és nem tudom hogy lentrõl ez látszik-e, de páholyból nagyon szép volt.

mécs károly játéka fogott meg leginkább, de trill zsolt is jól alakított, nagy anna zseniális volt, tóth auguszta pedig azzal fogott meg hogy borzasztó lazán játszott jól.

szivesen megnézném mégegyszer.

Nem Tamási Áron az egyetlen erdélyi író, akinél azt érzékelem, hogy nagyon szeret dicshimnuszt zengeni a székely emberekrõl. Erre alkalmasabb mûfaj szerintem a vers, esszé, tanmese...

De a dráma nem. A dráma akkor izgalmas, ha a fõszereplõ hibázik, ha a fõszereplõ konfliktusba keveredik, ha a fõszereplõ nem egysíkúan becsületes, hanem ha nem is gyarló, vagy aljas, de legalábbis emberi és háromdimenziós. Balla Péter nem az. Õ egy példakép és ettõl egyrészt hiteltelen, de ami rosszabb: unalmas.

Hogy Vidnyánszky miért választotta ezt az elõadást? Mert sokszereplõs és az egész újjáformálódó társulat felvonulhat benne? Erre a Vitéz lélek alkalmatlan. Mert egy újszerû energikus mû, vagy igazi klasszikus? Elõbbi nem is akar lenni, utóbbivá nem tud válni. Nemrég elkaptam a TV-ben egy határon túli magyar színház elõadását ugyanebbõl a mûbõl és arra a következtetésre jutottam, hogy a nemzetis elõadást csak a színészek mentik meg a teljes nézhetetlenségtõl, mert gyengébb színészekkel teljesen nézhetetlen. A megbékélés jó érzés, de színpadon öntömjénezésnek hat.

igaz

Johann:

elöljáróban csak annyit írok:

Vidnyánszky Borisz Godunov-jára tízest adtam, a most Nemzetiben futó rendezései közül az Egyfelvonásosokra és a Három nõvérre szintén tízest. Nem igazán értem mit néztél. A Vitéz lélekre egyest adtam, mert unalmas, giccses szépelgés. Ennyit arról, hogy lehúzom az elõadásokat. Azokat pontoztam egyessel, amiken kibuktam: a két Shakespeare, Zûrzavaros éjszaka (meg is bukott, tehát a nemzetis nézõk húzták le, õket is kritizálod egy fórumon valahol?). A Johanna a máglyán pedig egy a rendezõ talpnyalása volt az egyház felé.

"Még egy vélemény:
http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1818:a-felszabaditas-szinhaza-vidnyanszkyrol&catid=49:kultura&Itemid=72"
Megszakítom a nekem szegezett kérdések megválaszolását (és minden egyebet), és inkább gyorsan erre reagálok. Ez ugyanis lehetõséget teremt számomra, hogy újra közvetlenül a Vitéz lélekrõl (és kissé tágabban Vidnyánszky mûvészetérõl) szóljak.
Elõrebocsátom, hogy nem teljesen értek egyet az írás minden sorával, de nagyon örülök, hogy felkerült ide, már csak azért is, mert rámutat egy fontos dologra: Vidnyánszky korábbi munkásságának lelkes hívei/rajongói is örömüket lelhetik a Vitéz lélekben, és a mai Nemzeti Színházban - ha nyitott szívvel ülnek be az elõadásokra. (Ami pl. számomra nincs teljesen rendben, amikor Vidnyánszky mûvészetérõl azt írja: "amit közvetít, az nem az író (...) értelmezése, „mondanivalója”, hanem ennél sokkal több". Szerintem ez egy igen veszélyes út, ha nyíltan elszakadunk egy-egy darab színrevitelekor a szerzõ eredeti mondanivalójától... Meglehetõsen posztmodern felfogás - ami, valljuk be, sok szempontból nem is áll(t) éppen távol Vidnyánszkytól.)
Ugyanakkor a lényeg alighanem mégis inkább az alábbi mondatokban rejlik, és ezért van összességében nagyon igaza a cikknek:
"(...) még soha nem maradtam magamra az elõadásával. Mindig annyi testi-lelki energiát kaptam belõle, hogy azt éreztem, a világ teljes. (...) És az embernek valójában egyetlen dolog adhatja meg a méltóságát: az, ha szeretik. Vidnyánszky pedig (...) Képes és akar is szeretni. Nem mondja azt, hogy nem érdemes. És ezzel felszabadít az életre." Szívembõl szól. Köszönet a megosztásért!

Stohl Andrásról feltett (konkrét) kérdéseidre még nem válaszoltam. A következõket írod és kérdezed: "Ének? A Kõmûves Kelemenben fantasztikusan énekelt. István, a király? Sokat javult aug. 20. és 30. között. (...) És az õ osztályzatai a port-on? Szerinted hányan dobtak rá egy egyest, akik magánéleti okokból húzták le? (...) Te hányast adtál neki? Tippelhetek?"
A Kõmûves Kelement láttam, több szempontból fájdalmas élmény volt. Stohl ott tûrhetõen énekelt (a fantasztikustól azért messze volt), az István, a királyt viszont szerintem inkább hagyjuk... Arról meg fogalmam sincs (és nem is nagyon érdekel), hogy ki milyen okból pontozott Stohlnál úgy, ahogy. Tudod, nekem õ nem olyan fontos szereplõ az életemben, mint neked, ezért én nem túl gyakran olvasgatom azt a fórumtémát. (Nem szokásom odajárni, ahol sok jót nem tudnék írni.) Természetesen bármirõl tippelhetnél velem kapcsolatban. Viszont, ahogy látom, a helyes választ eltalálni itt nem nagyon lenne esélyed: ha jól rémlik, õrá egyáltalán nem szavaztam. De amúgy nem is értem ezt az egész témát itt. Mit számít a kettõnk közötti eszmecserében vagy éppen a Vitéz lélek megítélésében, ha esetleg mások - szerinted! - indokolatlanul húzták le ott Stohlt? Ezt milyen alapon róhatnád fel énnekem, vagy éppen Vidnyánszkynak? Továbbra is azt látom, hogy ilyen és ehhez hasonló sérelmeket emlegetsz fel és bosszulsz meg itt, és a Nemzeti Színház többi elõadásának fórumtémáiban is, ami valahol nagyon gyerekes viselkedés szerintem. Bár az is igaz, hogy ha az általad bedobott (és felvállalt) szerelem analógiát folytatom magamban, akkor tulajdonképpen érthetõ. Nagyon mély érzések fûzhettek Vidnyánszky korábbi (posztmodernhez közelebb álló, ahhoz szorosabban kötõdõ) alkotói periódusához, ezért talán a "csalódott szerelmes" elkeseredett dühe tombol most benned. Hadd biztassalak: az idõ a legtöbb ilyen sebet begyógyítja!

Folytatom kérdéseid megválaszolását. "Egyfolytában elfogultságról írsz a véleményemet illetõen, de te talán objektív vagy?" Természetesen a befogadás mindig szubjektív. Ugyanakkor egyrészt különbözõ érzelmi és ideológiai kötõdések felnagyíthatják a befogadás szubjektivitását, akár egészen torzzá téve az érzékelést. (Pl. olyan érzelmi kötõdések, amiket már-már szerelemhez is lehet hasonlítani, ugye...) Szerintem engem ilyen extrém érzelmi kapcsolat nem fûz (se pozitív, se negatív értelemben) egyetlen színmûvészhez vagy rendezõhöz sem. Másrészt viszont számos megoldás közül választhat az ember, hogy a lehetõ legkisebbre csökkentse e torzítás mértékét. Pl. többször elmehet ugyanarra az elõadásra, illetve többekkel megnézheti és megvitathatja. Olyanokkal is, akikkel amúgy számos kérdésben nem ért egyet. Én a Vitéz lélek esetében (és általában a számomra fontos elõadásoknál) mindkét módszert alkalmaztam (és szoktam alkalmazni). Nagy örömömre szolgált megtapasztalni a Vitéz lélek kapcsán, milyen elismerõen nyilatkozott az elõadásról jó néhány olyan ismerõsöm is, akikkel egyébként másként ítélünk meg (számomra) fontos dolgokat. Az is sokat mondó tény, hogy a Vitéz lélek korábbi, soproni színpadra állítása is igen nagy siker volt, olyannyira, hogy annak az elõadásnak az itteni átlagpontszáma kereken 10. Ennyi élmény, eszmecsere, utánaolvasás és gondolkodás után nyugodt szívvel mondhatom, hogy saját mûfaján belül a Vitéz lélek az egyik legjobb színdarab, amit ismerek.
(A következõ kérdéscsokrot megbontva tárgyalom, hogy szétválogassam a benne összekevert, tartalmilag eltérõ szálakat.)
"Amikor adtál egy tízest a Vitéz lélekre, akkor abban nem volt semmi (...) dac a gyenge osztályzatokkal szemben? Nem akartad kompenzálni a sok egyest?" Ezekre a kérdésekre egyértelmûen nemmel válaszolhatok. Határozott nemmel! Én - ahogyan korábban is írtam - annak vagyok a híve, hogy az egyes elõadásokat elsõsorban önmagukban ítéljük meg. Szerintem ne korábbi (vélt vagy valós) sérelmek megbosszulására törekedjünk, miközben egy konkrét alkotásról nyilatkozunk! Attól tartok, alapvetõen magadból indulsz ki, amikor ezeket a kérdéseket intézed hozzám. Félõ, hogy Alföldi és csapata iránti szereteted tesz sértetté és ezért húzod le ennyire ezt az elõadást (is), és Vidnyánszky Nemzetijének lényegében összes elõadását, ahogy látom...
"Amikor adtál egy tízest a Vitéz lélekre, akkor abban nem volt semmi elragadtatás (...)? (...) Nem a mámortól megrészegülve osztályoztad?" Ezek ellen a kérdések ellen már kevésbé kell tiltakoznom. Ha "elragadtatás" alatt nagyfokú lelki és szellemi töltöttséget értünk, akkor azt készséggel elismerem. Hiszen éppen ezért adtam tízest! Ahogyan mondtam is: életem egyik legnagyobb színházi élménye volt. A "mámor" kifejezést viszont szerencsétlennek tartom. Semmit nem ad vissza abból az érzelmi emelkedettségbõl, amit kaphat az ember egy-egy ilyen elõadástól - ha nyitott szívvel ül be rá és képes befogadni azt. Szent Ferencrõl ugyanakkor úgy fogalmaz egy régi himnusz: "nem italtól részeg". Úgyhogy ez a párhuzam már nem lehet ellenemre. :)

denilson!

Ezzel a (megítélésem szerint kirívóan otromba) hozzászólásoddal eléggé megfogyatkozott az értelmes párbeszéd lehetõségébe vetett hitem februárban, ezért akkor el is ment a kedvem pontról pontra válaszolni és cáfolni vadul sorjázó kérdéseidet és állításaidat. (Pl. az én fejemhez vágod, hogy "arrogáns vagy", miközben süt az indulat a soraidból... Bizonyára ez az érzelmi fûtöttség okozta, hogy néhány óra elteltével - éjnek évadján - újabb indulatos - és egyébként szakmai tévedésekkel tarkított - hozzászólást intéztél hozzám.) Most viszont úgy döntöttem, hogy újra nekiveselkedek, végigolvasom az egész fórumtémát és lehetõleg megválaszolom itt feltett sajátságos kérdéseidet is (vagy azok zömét). Kezdjük hát!
"Honnan tudod Te, hogy ki kire szavaz? Honnan tudod Te, hogy Dr Petõvári és a többi kritikus, akiknek bedobod a nevét, kire szavaz?" - kérdezed. Természetesen nem tudom, hogy ki kire szavaz. De nem is állítottam ennek az ellenkezõjét (tehát azt, hogy tudom), sem pedig azt, hogy ez lenne a döntõ bárki véleményének vagy teljesítményének megítélése szempontjából. Nem is értem, mire föl e kérdések! Fogalmam sincs, mi okunk lenne valakinek a szellemi függetlenségét pusztán azon lemérni, hogy hogyan voksol. Szerintem én sehol se ezt írtam, de még csak nem is utaltam ilyesmire! Amúgy, ha már Dr. Petõvári Ágnes _pártpolitikai_ hovatartozását kérdezed, elárulom, hogy egy-két megjegyzésébõl egyértelmûen azt érezni, hogy kifejezetten kritikus a jelenlegi kormányoldallal szemben! Tehát egyáltalán nem mernék fogadni rá, hogy õrájuk szavazna. De igazából nem tudom a pártszimpátiáját (hogy egyáltalán van-e neki olyan) és annyira nem is érdekel. A szellemi függetlensége a meggyõzõ.
"Honnan tudod, hogy xy, akiket én név nélkül hoztam fel, nem független-e? És honnan tudod, hogy õk hiteltelen rossz kritikusok? Nem tudhatod, csak tippelsz." Ez az a pont, ahol határozottan vissza kell utasítanom a valótlan állítást/utalást. Sehol sem írtam, hogy "hiteltelen rossz kritikusok" lennének! De amíg név nélkül utalsz valakire a saját baráti körödbõl, miért hiba, ha jobb támpont híján azt feltételezem, hogy valószínûleg tehozzád hasonló szellemi beállítottságú az illetõ? (Remélem, azért az világos számodra, hogy a "politika" fogalma nem egyenlõ a "pártpolitikával".)
"Egyébként rengeteg kritikát olvasok, nem kell senkit sem a figyelmembe ajánlanod. Ez is csak egy tipp volt részedrõl? Feltételezted, h nem ismerem Dr Petõvárit, vagy Osztovits Ágnest?" Egyáltalán nem világos, hogy miért feltételezel ilyen feltételezést. :) (Talán magadból indulsz ki.) Kénytelen vagyok most már megállapítani, hogy ez nálad valamilyen visszatérõ rögeszme... (vö. januárban is azt hitted, "tippelem a korodat"... De, hogy miért és mi alapján? Rejtély.) Amúgy éppen, hogy nem én, hanem Edmond Dantes feltételezte, hogy Dr. Petõvári Ágnes kevéssé ismert... Mindenesetre érdemes lenne neked is újra végigolvasni az egész fórumtémát. Talán feltûnne, hogy én itt általában nem tippelgetek, hanem többnyire érvelek, esetleg idézek, néha kérdezek. Szóval próbálom rendeltetésének megfelelõen használni a fórumot. De provokatív és indulatos kérdéseid sajnos egyáltalán nem arról tanúskodnak, hogy kölcsönös volna ez a konstruktív eszmecsere folytatására történõ törekvés.
"Vagy akkor én miért nem vagyok független és elfogulatlan (...)?" - teszed fel a lényegretörõ kérdést. Ugyanakkor kicsivel lejjebb szerintem te magad válaszolod meg, hogy miért nem vagy elfogulatlan Stohl Andrással kapcsolatban: "Szeretni egy mûvészt, az mindig elfogultság, mert olyan, mint a szerelem." Magamtól nem mertem volna a Stohl Andráshoz fûzõdõ viszonyodat szerelemhez hasonlítani, de így, hogy te magad jelented ki mindezt, megkönnyíted helyzetemet. Valóban olyan vehemens a reakciód, ami ilyesfajta érzelmi elkötelezõdést feltételez. És így már sokkal jobban érthetõ az a sértettség is, ami kiérezhetõ a soraidból a Nemzeti jelenlegi vezetésével kapcsolatban. Köszönöm az õszinteségedet ezzel kapcsolatban! (Remélem, nem baj, ha én viszont máshogy közelítem meg e kérdést, és a számomra kedves színészek iránt sem érzek hasonlót.) Mindenesetre ha tudom, hogy milyen fontos számodra Stohl András személye, óvatosabban adok hangot az általad maximális pontszámmal díjazott színész énekesi teljesítményével kapcsolatos fenntartásaimnak... [folyt. köv.]

Még egy vélemény:
http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1818:a-felszabaditas-szinhaza-vidnyanszkyrol&catid=49:kultura&Itemid=72

* javítás: "ellene megy a realista-naturalista 21. századi színházi irányzatnak"

Johann!

STÍLUSOK: A költõi színháznak semmi köze nincs a posztmodernhez. Semmi ellentmondás nincsen abban, amit írtam. Vidnyánszky stílusa pont, hogy ellene megy a realista-naturalista 21. századi színházi irányzathoz, amihez passzol a modern felfogás és gyakran modern jelmezek, díszletek, vagy díszlethiány (lásd az Alföldi rendezte Szent Johanna). Ezt elégszer hallottam az õ szájából stúdióbeszélgetéseken. Úgyhogy nem a posztmodernt kérem számon a Vitéz lélek c. elõadáson, hanem elsõsorban azt, hogy egyáltalán miért kellett ezt megrendeznie, másrészt, hogy miért nem ismerete fel, hogy ha már mindenképp ezt rendezi, akkor miért pont most vált az általa lenézett trendi realista stílusra. De ne udvariaskodjak! Felismerte és azért rendezte így, mert ezt várták tõle. Ha valami elemelt, látomásos elõadást hozott volna létre, azt sokan nem értették volna. Ez a kis egyszerû mese így mindenki számára befogadható. A Három nõvérnél is kiemelte VA egy interjúban, hogy a dramaturgia csavar nem modern és megbotránkoztató (esetleg posztmodern), mint Alföldi színháza, hanem egy bátor rendezõi húzás tõle, amit valamiért logikusnak érzett meghúzni (gondolom ezt hívják ihletnek). Magyarul én pont egy vérbeli VA-t láttam volna szívesebben, ami nem olyan, mint ami lett és nem posztmodern, hanem költõi. A fák és a beszûrõdõ fény némileg emlékeztetett rá. A Három nõvérre sem mondanám egy percig sem, hogy modern, de kreatív, feszes és színvonalas volt.

ÚJSZÍNHÁZ: "Pedig az igazság az, hogy számos európai fõvárosban létezik olyan színház, ami kizárólag a nemzeti drámairodalom legjavát játssza (és ez nem azonos a helyi nemzeti színházzal)". Akkor én ezeknek a színházaknak sem értek egyet a mûsorstratégiájával. A mûsorpolitika mûsorstratégiát jelent. Amit pedig állítok, az kifejezetten mûvészeti érv. Legalábbis én nem tudtam, hogy Shakespeare-t, Csehovot és Moliére-t és Beckett-et szeretni politikai állásfoglalás. Azért emeltem ki ezt az egy kifogásolandó tényt a repertoárt illetõen, mert egyedül ez zavar. A kortárs és klasszikus irodalom arányával nincs bajom, ha erre gondolsz. Ez a redukálódáshoz vezetõ koncepció. Pesten pedig valószínûleg azért nem volt ilyen korábban, mert csak most lépett színpadra egy olyan igazgató, aki lenézi a külhoni irodalmat és a gyenge magyar darabokat (nem mind ilyen, hangsúlyozom, az Újszínházban is játsszák sok remek szerzõ remekmûvét) preferálja. Ez is arrogancia. És/vagy politika.

U.i.: már Újszínház és nem Új Színház

Szia!
Különös, arról írsz, hogy miért nem tartod jó ötletnek a kritikusokra való hivatkozást - majd pedig éppen azt teszed. (Ezek szerint neked szabad.) Persze - név nélkül - kijelented róla, hogy politikailag független és hogy rossz véleménnyel van a darabról. Felteszem, kb. annyira független politikailag, mint te. (Mivel közösséget vállaltok egymással, ez talán nem légbõl kapott feltételezés a részemrõl.) Sajnos azonban a saját politikai függetlenségedrõl eddig egyáltalán nem gyõztél meg. Sõt. Amúgy - természetesen - én is tudnám bõvíteni a kört, és idézhetném pl. Osztovits Ágnest, aki hosszú évek óta ír kritikákat, nem kizárt, hogy a legismertebb név az eddig itt elhangzottak közül, és legalább annyira elismerõen fogalmazott a Vitéz lélekrõl, mint Dr. Petõvári. De szerintem sem ez a cél. Azzal kapcsolatban viszont - úgy látom - éppen a lényeget nem érted, miért tartottam figyelemre méltónak a Petõvári-kritikát (vélelmezhetõ és érzékelhetõ elfogulatlanság). Máskülönben nem hasonlítanád mindezt az "apuka-effektushoz": minden normális édesapa elfogult a gyermekével.
Láttam, Stohl Andrást 10/10-re értékelted. Ez igencsak meglepõ számomra, tekintve pl. hogy énekes színészként nyújtott teljesítményeirõl túl sok jót nem tudnék mondani. Itt bizonyára némi elfogultság munkálkodik benned, ami nem bûn (és teljesen egybevág itteni megszólalásaiddal), csak éppen az elfogulatlanságtól távolabb esik.
Azt egyébként értékelem, hogy a kezdõstílusból - némiképp - visszavettél, de azért mosolyogva olvastam, amikor azt írod nekem: "ne ragadtasd el magad". :) Ráadásul minden ok nélkül: kifejezetten precízen fogalmaztam a "részben már megbánt" megnyilvánulásaiddal kapcsolatban (te magad azt írtad: "sokat" megbántál közülük).

Mostani bejegyzésed több ponton súrolja a nyilvánvaló önellentmondást. Néhány ezek közül.
Azt írod, "rengeteg" olyan Vidnyánszky-rendezést láttál, amiben "semmi posztmodern" sincs. Ez azt feltételezné, hogy ezek a rendezések nem ama bizonyos "költõi színház" stílusjegyeit hordozták magukon (amit ugyanis a posztmodern egy sajátos válfajaként értelmezhetünk) - ezt pedig aligha hihetjük el neked. (Ráadásul külön kiemelve említed a Három nõvért, ami kifejezetten nevezetes a felvonások sorrendjérõl felcserélésérõl - tehát a nem-lineáris történetmesélésrõl.) Majd hozzáteszed: "azt a Tamási-darabon sem kérem számon". Lentebb viszont: "pont akkor lett volna jól megrendezve, ha VA nem szakít saját magával és látomásos, költõi színházi stílusban jeleníti meg Tamási Áron mûvét". Tehát teljesen egyértelmû, hogy igenis Vidnyánszky korábbi, posztmodern(nel is rokonítható) világát kéred számon ezen a darabon. Ahogyan azt már vitánk legelején is megéreztem/megállapítottam.

Vagy az Új Színházzal kapcsolatban: "Szerintem abban semmi politika nincs, hogy a változatos repertoárt szeretem." Dehogynem. Úgy hívják, mûsorpolitika. Ráadásul esetedben a változatosságnak is konkrétan egy bizonyos dimenzióját emeled ki - és állítod be _minden_ színházra _egyformán_ érvényesnek. Ez kifejezetten politikai érv. Pedig az igazság az, hogy számos európai fõvárosban létezik olyan színház, ami kizárólag a nemzeti drámairodalom legjavát játssza (és ez nem azonos a helyi nemzeti színházzal). Pesten korábban ilyen nem volt. Most már van. És éppen ezáltal lett változatosabb a fõvárosi színházak kínálata.

Természetesen szíve joga, hogy mely mondataimra (és kérdéseimre) válaszol, és melyekre nem. (Ahogyan már korábban is megállapítottam, több kérdésemre sem válaszoltak az itteni vita során. Ehhez tehát már hozzászoktam.)
Abban is egyetérthetünk, hogy mindenki a saját tetteiért és mondataiért felel. Mivel hosszabb ideig nem tudtam írni, mostani bejegyzésem elõtt újra végigolvastam az egész vitát. Tanulságos volt. Nyugodt szívvel mondhatom: minden állításomért vállalom a felelõsséget. Ugyanakkor viszont úgy látom, hogy Ön több igaztalan állítást is megfogalmazott. Mindezek miatt nem tudok õszintén búslakodni afelett, hogy "nem felel" értem. Nem is kell.
Ezek közé a valótlan állításai közé sorolom, miszerint a Nemzeti elõzõ vezetése ellen még "ádáz" ellenfelei részérõl is csak az lett volna az ellenérv, hogy "lejárt a mandátuma most jöjjön egy másik". Közel sem csak errõl volt szó. Szintén nyilvánvalóan hamis állítást tett, amikor úgy fogalmazott, hogy Vidnyánszky "nem válik (...) támadások célpontjává" - Ezzel szemben az igazság az, hogy a Vidnyánszky elleni támadásokat egy bizonyos kör (melynek egyébként Alföldi is tagja) még nemzetközi színtérre is helyezte és elérte, hogy értékes magyar színházi produkciók (a korábban rögzített meghívások ellenére) végül mégse jussanak el Nyugat-Európába. Vagyis súlyos károkat okoztak a magyar színházi életnek. Vajon megérte?
Azon túl pedig, hogy tényszerûen sem igaz, amit állít (a támadások létérõl, intenzitásáról), módszertanilag sem tudom elfogadni, hogy azt tekintsük értékesebb mûvészetnek, amelyik nagyobb port kavar. Hogy idézetre idézettel válaszoljak: "Mily kevés zajt csapnak az igazi csodák!" (Antoine de Saint-Exupéry) - értve ezt a Vitéz lélekre (is).

Szia Johann!

Sajnálom, de továbbra is úgy érzem, hogy felesleges egy akármilyen kritikust bevonni a vitába. Az én faces csoportomban is van kritikus, aki vezet egy blogot, politikailag független, havi 20 elõadást néz meg és elmarasztaló kritikát fogalmazott meg a Vitéz lélekrõl. De nem szeretném megidézni õt, mert akkor ez átmenne a "kinek van erõsebb apukája?" c. ovis játékba. Ez a fórum rólunk szól, a mi véleményünkrõl. Engem a tiéd jobban érdekel.

Én debreceni vagyok és majdnem harminc VA-elõadást láttam. Sok általa rendezett alkotást magas osztályzattal honoráltam, pl: Csattanuga Csucsu, Három nõvér, Egyfelvonásosok, Tóték, Borisz Godunov (opera) stb. Ezek közül rengeteg teljesen lineáris történetvezetésû és semmi posztmodern nincs benne, azt a Tamási-darabon sem kérem számon. Ahogy van néhány Alföldi-rendezés ami nagyon nem tetszett és alacsony számmal illettem. Szívbõl kívánom neked, hogy láss jobbakat a Vitéz léleknél! Azért ne ragadtasd el magad, nem minden osztályzatom bántam meg.

Újszínház: Szerintem abban semmi politika nincs, hogy a változatos repertoárt szeretem. Én nem számûzném Shakespeare-t, Moliére-t, Shaw-t, Tennessee Williams-et, von Kleist mûveit, vagy az ókori görögöket. Ennyi.
Dörner pedig olyan színházat teremtett, amiben egy igényes színmûvész nem lenne hajlandó dolgozni, legfeljebb kenyérkényszerbõl. Ez azóta bebizonyosodott. A vígjátékok humortalanok: A bolondok grófja, A vörös bestia..., a tragédiák súlytalanok és semmi titok, nincs bennük: Bodnárné, Árva Bethlen Kata, Földindulás...
A színészeket én sosem láttam a gyenge sorozataiban (Rátótit sem), hiteltelenek voltak az Újszínház elõadásiban, ezért utánanéztem korábbi munkásságaiknak.

Mint már említettem, nem annyira a Vitéz lélek megrendezésével van a bajom, hanem a darabválasztással. Egyszerûen életképtelen színmû a 21. században. Nincs benne konfliktus. Shakespeare is posztmodern akkor? Vagy Euripidész, Camus és Beckett? Mert õk írtak bele a mûveikbe olyat is. Egyébként lehet, hogy pont akkor lett volna jól megrendezve, ha VA nem szakít saját magával és látomásos, költõi színházi stílusban jeleníti meg Tamási Áron mûvét.

A Vitéz lélek c. elõadást nem hasonlítom Alföldi rendezéseihez. Viszont VA életmûvében elhelyezem és kritizálom. VA Nemzetijét viszont összehasonlíthatom Alföldijével. Ebben semmi politika nincs. A csokonais emlékkönyvemet aláírattam Vidnyánszkyval és a nemzetis emlékkönyvemet Alföldivel, mert mindketten fontos alkotók az életemben. A Mephisto után még védtem is a jelenlegi igazgatót, elhiheted, nem lettem népszerû általa.
És az, hogy olvasok a sorok között, nem azt jelenti, hogy belelátok olyat, ami nincs benne. A Vitéz lélek a kritikája Alföldinek és a Nemzetijének. Nem véletlenül ajánlotta Eperjes (aki nagyon hevesen támadta Alföldit) Vidnyánszkynak ezt a vérszegény alkotást elsõ elõadásnak. Ez nem politika, csak egy kritikai üzenet észlelése.

Csak az utcsó mondatra reagálnék: Spes occidit ultimo avagy Dum spiro spero. :o)
(Ja: ki támadta itt Vidnyánszkyt v bármely produkcióját? Én ugyan nem. Másért pedig nem felelek. Ki támadta Alföldit? Hááát...ÉN õt se. Másért pedig nem felelek. Pl. Johannért se.)