"Tudjuk, hogy Höllering 1934 nyarán – akkori szóval - kultúrfilm-felvételeket készített a Hortobágyon, a tájról, a lovakról, tehenekről, a madarakról és a pusztai emberekről. Ezeket a felvételeket mutatta meg Móricz Zsigmondnak 1934 késő őszén, aki az év karácsonyán publikálta Komor Ló című filmnovelláját. A terv átalakult: kultúrfilm helyett - mai szóval - dokumentum-játékfilm készült. Ehhez a filmhez keresett Höllering zenét, így jutott el Bartók közvetítésével Lajtha Lászlóhoz. 1935 nyarán ismét hetekig forgatott a Hortobágyon: ezúttal a játékfilmes részeket, főleg civil szereplőkkel, helybeli csikósokkal, gulyásokkal, parasztokkal. De hogyan alakult ki a Hortobágy mint zenés film szerkezete? Az eddigi és a most feltárt forrásokból ez, ha nem is teljesen, de megbízhatóan rekonstruálható.
Nyilvánvaló, hogy Lajtha (valamikor 1935 első felében) megtekintette a felvett kultúrfilm-anyagot. Ennek alapján alakították ki Hölleringgel azt a zenei koncepciót, hogy a filmben lesznek szimfonikus zenei blokkok, de szöveges és instrumentális népdalok is, eredeti (azaz nem feldolgozott) formában. Az is kiderült, hogy nem elég azokból a népdalokból válogatni, amelyeket a civil szereplők maguk is ismertek, énekeltek. A kész filmben elénekelt népdalok között alig van ilyen. A dalok többségét be kellett tanítani a film szereplőinek. Ehhez pedig egy zenei szakértőnek tartósabban jelen kellett lenni a forgatáson. Lajtha László erre a feladatra nála tizenhat évvel fiatalabb tanítványát, Balla Pétert javasolta, akin ezzel segített is. Bár Hölleringék is szűk büdzsével készítették a filmet, a fiatalember számára jelentős volt a filmesektől kapott tiszteletdíj.
Balla Lajtha tanítványa volt, maga is sikeres népdalgyűjtő, tudós, hegedűművész, »a népdaltanítás apostola«. Talán a legalkalmasabb ember arra a feladatra, amelyre Lajtha kiszemelte.
A Hortobágy-film dokumentumainak többsége (a cenzúraanyagok kivételével) elveszett. Ami megmaradt, azt három hagyaték őrizte meg: Móricz Zsigmondé, Balla Péteré és Passuth Lászlóé. A film forgatókönyvének utolsó változatát, melyből 1935 nyarán végül is dolgoztak, Balla Péter családja őrizte meg. Mit árul el ez a forgatókönyv a zenei konstrukció
alakulásáról?
Közvetlenül keveset, áttételesen, kikövetkeztethető módon nagyon is sokat. Számos hivatkozás van benne zenére, de a népdalutalások soha sem konkrétak. A szimfonikus blokkokra nyilván nem lehetett konkrétan utalni, de a népdalokról is legfeljebb csak annyi található a forgatókönyvben, hogy »pásztordallam«  vagy »régi népdal« vagy »rezes banda«. A megvalósult filmbeli éneklések egy része egyáltalán nincs feltüntetve, más része pedig csak általánosságban: »a lányok éneke«, »Juliska éneke«. Ez azért fontos, mert komoly helyszíni (hortobágypusztai) művészi alkotótevékenységre utal. Ha a forgatókönyv nem jelez dalolást, de a filmbe mégis bekerült; vagy jelez ugyan, de a filmben végül nem - vagy másképp szerepel zene, akkor a felvételkor kellett átírni a forgatókönyvet:
»A csárdában. Pista ül egy liter bor mellett. Könyökére támasztja fejét, és bánatosan néz maga elé. A prímás valami hallgatót húz a fülébe.« 
Ehelyett Pista állva, a kamerával szembenézve énekel, egyáltalán nem bánatosan, és egyáltalán nem hallgatót - de erről még később.

A Lajthával közösen kialakított koncepció a Hortobágy esetében merített az Eisleréből, de el is tért attól.
1. Lajtha is ír hosszabb összefüggő zenei blokkokat (kihajtás, vihar, lótemetés). Azonban Höllering ezeken belül időnként hangsúlyosan elhelyez életbeli zajokat (paták dobogását, állatok hangjait), sőt dialógusokat is. Lajtha a jelek szerint ezeket nem tekintette a zene integritását csorbító mozzanatoknak, minthogy nem is azok: a képek logikája alapján beilleszkednek a hangszövetbe.
2. Személytelen műzenei balladákat Lajtha nem használ, viszont a filmben a fontosabb felnőtt szereplők, »saját« népdalokban is megfogalmazzák lelkiállapotukat.
3. Műzenei tömegdalok sincsenek, viszont vannak kórus - mindig férfikar - által énekelt népdalok és egy népballada.
A továbbiak megértéséhez szükségünk van a film eseményeinek vázlatára. A Hortobágy három generáció történetét jeleníti meg. Van egy idős pár, akik egymásra találnak. Van egy fiatal lány, Juliska, aki kiharcolja, hogy ne Pistához, a gazdag paraszthoz kelljen mennie, hanem Mihályhoz, a vagyontalan csikós fiúhoz, akit szeret. És van Juliska öccse, Jancsi, aki már nem akar csikós lenni, gépésztanoncnak áll a pusztában földgázt kereső fúrótoronyhoz. Főszereplő továbbá Czinege számadó, Juliska és Jancsi édesapja, aki a hagyományos életformát és szokásokat képviseli, de a film végén mégis enged a fiataloknak.
A Hortobágyban kialakul egyfajta zenedrámai szerkezet. Lajtha nagyzenekari tablói mintegy megemelik a filmet, és erre a megemelt alapzatra épül a kétféleképpen használt népdalok struktúrája: a személyes-vallomásos és az általános-kollektív népdaloké.
Elmondható, hogy a szimfonikus tablókhoz csatlakozó népdalok végső soron korai folklór-musical műfajiságot valósítanak meg. És nem is akárhogy. A folklór bartóki-kodályi-lajthai szinten jelenik meg. Nincsen a filmben semmi »völkisch« , semmi népieskedő, semmi operettes - az életesemények néprajzi hitelességgel jelennek meg. A musical műfajából pedig a Hortobágy nem saját korának amerikai vagy európai filmjeire hasonlít, hanem inkább a West Side Storyval kezdődő újabb stílust előlegezi meg, amely nem az operettből, hanem, merész vállalással, az operából merít inspirációt.
A musical egyszerű meghatározása szerint » ...olyan film, amelynek jelentős részében diegetikus (a filmen látható szereplők által játszott) zene szól.«  A szórakoztatóipari musicalfilmekben éppen ezért állandó erőfeszítést látunk, hogy a szereplők dalra fakadhassanak. Höllering, Lajtha és Balla ezzel szemben két megoldást is tud alkalmazni: egyrészt a szereplők bemennek a hídi vásárba, ahol a mulatás, az éneklés hozzátartozik a naphoz, másrészt a harmincas évek Magyarországán az sem számított kirívónak, ha valaki, például szekérhajtás közben, kedvére énekelgetett.
1. Személyes népdal, énekli Juliska, a szekéren:
»Ihajla, ezt a kislányt nem az anyja nevelte
Ihajla, zöld erdőbe a vadgalamb költötte
Nem kell néki édesanyja cifra selyem dunnája,
Ihajla, betakarja szeretője subája.« 
2. Személyes (mert hortobágyi) népdal, énekli Czinege számadó, Juliska apja:
»Elkurjantom magamat a nagyiványi utcán,
Hadd hallja meg az a lány a maga udvarán.« 
3. Személyes népdal, az előzőnek második versszaka, énekli Mihály, Juliska kedvese:
»Én voltam az apámnak a legkedvesebb fia
Mer' éngem a szerelem vezetett a rosszra.
Mer' éngem a szerelem vezetett a rosszra.« 
4. Személyes népdal, énekli Kovács Imre, az öreg számadó, részlet:
»Zöld a pázsit, megnőtt a fű,
Az én rózsám kökényszemű,
Haja szívem, fáj a szívem,
Vajon ki gyógyít meg engem?« 
Figyeljünk fel a dalok filmbeli alkalmazásának finomságaira! Czinege számadó dala alig személyes, csak a nagyiványi utca érinti őt, meg talán az emlékezés legénykorára, amikor kurjangatott... Mihály ennek a dalnak második versszakát vállalja fel, egy apja korú emberrel - mai szóval -, a »főnökével« táncol, aki reménye szerint apósa is lesz. Ebben az erőtérben kap sajátos villódzást, hogy ő az apja legkedvesebb fia, akit a szerelem vezetett a rosszra.
Az utóbbi fél mondat sejteti, hogy itt még lehet konfliktusa apa-apósával. Végül pedig az öreg számadó vénségére talál rá (újra) párjára, a fiatalok szelíd iróniával figyelik, hogy az ő rózsája kökényszemű, a párja viszont igazi szeretettel mosolyog rá.
A következő percben kibomlik a konfliktus Mihály és a számadó által kiszemelt leendő férj, Pista között.
A kezdet: Mihály rágyújt Juliska nótájára (Ihajla, ezt a kislányt…), amitől a nóta kettejük nótája lesz, majd felkéri a lányt, és hosszan táncolnak. A felpaprikázott Pista megpróbálja lekérni. Dulakodásra kerül a sor, Pista berepül a kármentőbe.
Ami ezután következik, azt a film zenedramaturgiailag egyik leginkább figyelemreméltó mozzanatának tartom. Ugyan az apa elválasztja Juliskát Mihálytól, de a nők hazamennek, Pista egyedül marad a vereségével. És ekkor énekelni kezd.
5. Személyes népdal, énekli Pista, a vesztes udvarló:
»Kiesett a Britannika szivar a zsebemből
Kiestem én a rózsám kegyéből
Ha kiestem, nem leszek azért árva,
Jajj de szépen 'ongerálnak' az új kávéházban.« 

Lajtha, Balla és Höllering a vesztesnek, a negatív hősnek is adnak egy alkalmat, hogy megmutassa magát, hogy meglepő módon visszanyerje megtépázott emberi-férfiúi méltóságát. Ez csak a jobb operákra jellemző nagyvonalúság, a negatív hős emberként mutatása hitelesebbé teszi a film összes többi, többnyire pozitívként ábrázolt szereplőjét is.
Összefoglalásul: sohasem fogjuk megtudni, hacsak elő nem kerül egy eddig nem ismert dokumentum, hogy a fent elemzett zenedramaturgiai struktúra pontosan mennyit köszönhet Hölleringnek, mennyit Lajthának, és mennyit Balla Péternek. Azt viszont remélem, sikerült érzékeltetnem, hogy mindhármuk kontribúciója jelentős volt. A Hortobágy kultúrfilmnek indult, de a tehetségek szerencsés összjátéka folytán - Schäffer László zseniális képeiről most nem is beszélhettünk - korát sok tekintetben megelőző, műzenét és népzenét szervesen ötvöző folk-musical lett belőle."