Téma: Heti hetes

1/10
toshiba321 2010 jan. 04. - 10:34:37 1/10
(9387/14087)
Még valamit megjegyeznék programja minden pártnak van olyan párt nincs amelyiknek ne lenne programja. Azt hogy megvalósítható vagy sem az egy más kérdés. Azt hogy egy párt legfõbb célja hogy hatalomra jusson ebben nem látok semmi kivetni valót mondj egy olyan pártot a Földön amelyiknek nem az a legfõbb célja hogy megszerezze a hatalmat a választásokon. Tõlünk nyugatabbra lévõ országokban sokkal durvább dolgokat is megcsinálnak és megcsináltak csak mi hisszük azt hogy eljött a rendszerváltás és akkor Magyarország egy tejjel mézzel folyó Kánaán lesz csak azt felejtjük el hogy ezért tenni is kell. (és itt most demokratikus országokra gondolok)Deákról meg annyit az igaz hogy akkor iskolázottsághoz meg vagyonhoz volt kötve a szavazati jog de ez így volt Angliában így volt Franciaországban és így volt az Egyesült Államokban is és nézzük meg õk hol tartanak és mi hol tartunk. Ha meg csak azok szavazhatnának akik tudnak olvasni vagy van pénzük akkor egyrészt nem létezne MSZP, nem lenne milliárdos a Fletó de szociálpolitika sem volna mert minek és még sorolhatnám. A demokrácia a szabadságon és az egyenlõségen alapszik és az a szép benne hogy egy egyetemi tanár 5 diplomával ugyanannyi joggal rendelkezik mint egy gyári segédmunkás aki épp le tudja írni a nevét. Köszöntelek a XXI. században.
9/10
ondok 2010 jan. 04. - 10:30:10 9/10
(9386/14087)
Hát akkor mi ez anagy görcsölés ,hogy kire szavazzunk?Amibe még Sólyom is beszált és felfestette a nagyszerû változás képét :D
1/10
toshiba321 2010 jan. 04. - 10:24:25 1/10
(9385/14087)
Már ne is haragudj de õ Öszödön nem mondott ki semmit. Amit mondott azt egy szûk csoportnak és nem az egész társadalomnak mondta. Innentõl kezdve a teoriád megdõlt. Olvasni olvastam már nem egy önmagát "zseniálisnak·" tartott politikusnak vagy inkább mára már expolitikusnak a könyvét. (neveket most inkább nem mondanék mert nem szeretnék senkit sem megsérteni ezért tartózkodom a nevesítéstõl és ezt javasolnám mindenki másnak) És meg kell hagyni hogy mindegyiknek elege volt a korrupcióból a mutyiból mindegyik "tudta" mit kell tenni annak érdekében hogy az ország talpra álljon mégis mikor hatalmon voltak kérdezem én miért nem tették meg? Egyes pártok az adócsökkentéssel kampányolnak és mikor hatalmon vannak õk az adóemelések legnagyobb támogatói. Szóval hogy is van ez? Hogy általánosítanék ezt nem hinném van egy kettõ becsületes politikus mind a két oldalon csak õk meg nagyon a háttérbe vannak szorítva és ritkán jutnak szóhoz. De azért egy dolgot megjegyeznék Gyurcsány már a múlt és nekünk nem a múlttal kellene foglalkozni hanem a jövõvel.
1/10
toshiba321 2010 jan. 04. - 10:15:07 1/10
(9384/14087)
egyetértek
1/10
toshiba321 2010 jan. 04. - 10:14:08 1/10
(9383/14087)
ebben van igazság amit mondasz. De ha az igazságszolgáltatás nem lép fel ellene akkor szerintem jóval nagyobb a baj az országban mint azt gondolnánk. Az tény hogy tõlünk nyugatabbra politikusok - nagyon magas beosztásban - sokkal kisebb fajsúlyú okok miatt önként képes volt lemondani. Ha egy országban zavargások vannak akkor el kell azon gondolkodni hogy vajon mik az okai.
9/10
ondok 2010 jan. 04. - 10:11:58 9/10
(9382/14087)
De azok nem szólhattak bele apolitikába:DD
10/10
kgyuri0 2010 jan. 04. - 00:40:48 10/10
(9381/14087)
Egyébként igaz ami igaz, a mûsort lényegében HajósA viszi a hátán, meg néha bele tud segíteni HajduSteve, ez meglep, amikor új volt, nem sokat adtam volna érte.
Bayor szegény szokás szerint harmatgyenge, Farkasházy szokás szerint fárasztó, nem túl szerencsés, hogy ennyire lealázza magát.

Egyébként még Jáksó is tetszett, nagyon találó volt a két fénykép: OV és Bajnai karácsonyfájáról.
Szerencsétlen jobbos humorharoldkáim!
Ez nem annyira kacagtató volt, inkább elgondolkodtató!
(Értitek, mi az, hogy elgondolkodtató?! Egy frászt értitek!)

Jóéjt!
10/10
kgyuri0 2010 jan. 04. - 00:26:38 10/10
(9380/14087)
Igen?
Nyugaton egy többszörös vesztes pártvezér, aki "térden állva a legerõsebb" már nem is létezner, elment volna rég magánzónak
10/10
kgyuri0 2010 jan. 04. - 00:21:35 10/10
(9379/14087)
Én azt állítom, hogy nem mertek Kende ellen pert indítani, te azt, hogy igen. Én hozzak bizonyítékot? Ezt hogy gondolod? Ami nincs azt nem lehet bizonyítani!

Hirtelen eszembe jut egy mellékszál: Kende fontosnak tartotta foglalkozni a ficeszes pedofil onkormányzati képviselõvel, akit nem voltak hajlandók eltávolítani a pártból. Lehet, õ lesz majd az ifjúsági ügyekkel foglalkozó fõcsõvezetõ, ahogy a Ficeszkormány idején az a degenerált jogász volt a õfvárosi fõispán vaggyki anyavaja, aki a 7i7 mûsort többször...Ja! Jut eszembe: Grespik.
10/10
kgyuri0 2010 jan. 04. - 00:13:50 10/10
(9378/14087)
Teljesen így van.
GyF államférfi, OV pedig egy minden hájjal megkent raffinált politikus, abból a fajtából, amelyre el lehet mondani, hogy minél tehetségesebb, annál nagyobb pernahajder, s annál nagyobb csapás mindenkire.
Egyébként GyF bukásának oka a MaSzoP is, egy idejét mûlt kisstílû és megkövesedett társaság, akiknek olyanok kellenek,mint Szili, Karsay, stb. Kihátráltak a vezetõ mögül, amikor jött a baj, a baj jöttét is tehetségtelen félszívû politikával siettették.Egyedül tán a rettegett Lendvay normális az egész brancsból, meg tán még egy pár mezei harcos(SzabóZ,Wagner(?),meg a nemzetbiztonsági ember, nem jut eszmbe a neve, de szeretem, ha kilóg is a kapanyél a szájából.Meg persze Bárándy, Draskovics. Meg az a “molett” srác, aki ügynökügyben szokott nyomulni, meg a fiatalok Mesterházytól Vitányiig,Gráfig s budapesti izéCsaba). Ja meg az idõsebb nyanya, aki egészségügyi államtitkár és általában hülyáét csinál az orvostudomány jobbos, leginkább kdnp-s jobbos szégyeneibõl.
A többi szoci nagyjából mind csak bajnak volt(Biztos, hogy a fölasorolás nem tökéltes)
Aimernius 2010 jan. 03. - 23:17:14
(9377/14087)
Köszi szépen!
9/10
ondok 2010 jan. 03. - 23:16:11 9/10
(9376/14087)
Nos szerintem a mai Magyarországon Deákot is mocskolnák ,de nagyon.Mert sajnos amai társadalom nem áll olyan intellektuális nívon ,minta Deák korabeli.valamint akkor a szavazati jog bizonyos feltételekhez volt kötve pl iskolázottság.A túl nagy demokrácia ,ahol egy egyetemi tanár szavazata pl ugyanannyit számít mint egy félnótásé az eltorzítja az erõviszonyokat általában rossz irányba.
"hogy minden politikus hablatyol" ez egy általánosítás ,és nagyon kényelmes ,mert nem kell gondolkodni ,hanem automatikusan csak azt kell nézni ,hogy melyik ígér többet aztán oda tesszük az Xet.Tudom ,hogy abszurdum ,hogy egy "csótánynak" a könyvét el kéne olvasni,de ha valaki megteszi és elolvassa az Útközben c. Gyurcsány könyvet ,abban nem fog semmi hablatyot lelni.Mintahogy az összes politikus közül neki lett elõször elege a néphülyítésbõl, és ezt ki is mondta Öszödön.Ellenfelei viszont azóta is vastagon hazudoznak ,mert reális programjuk az nincs ,csak annyi ,hogy ha õk jutnak hatalomra ,akkor áldozatok nélkül is minden jó lesz.
Majd mindenki meglátja ,hogy nem lesz jobb ,és hiába mutogatnak majd visszafelé ,hogy nem tudták stb,ez ugyanolyan hablaty lesz mint amit ellenzékben csináltak.
Kattrin 2010 jan. 03. - 23:04:31
(9375/14087)
Lovász Lászó.
Úgy látszik, csak a rádióban nagy legény. Itt elvitte a cica a nyelvét meg a humorérzékét is.
Bár nem is csoda, elég egy idióta fazon, mert ahelyett, hogy a Class Fm-nél folytatta volna, átment a Neohoz. Meg is érdemli. :)
9/10
ondok 2010 jan. 03. - 22:53:33 9/10
(9374/14087)
Kellemes volt amai mûsor is .egy percig nem volt unalmas.Azon viszont csodálkozom ,hogy még hány lehetõséget kap ez a kuka Lovász gyerek.Kernnel mi van ? azt végleg kigolyózták ? pedig ennél a gyereknél egy picit jobb szokott lenni.
9/10
ondok 2010 jan. 03. - 22:50:55 9/10
(9373/14087)
Ráadásul,ahelyett hogy nézné a mûsort álélandóan arról liheg ,hogy ki báncccsa azt a nagyszerû vikikét:)
10/10
Rahel 2010 jan. 03. - 22:44:08 10/10
(9372/14087)
-Na most ebben ebben egyet értünk!!:))


Ciao Mindenkinek!!:))
10/10
Rahel 2010 jan. 03. - 22:37:22 10/10
(9371/14087)
-Nem, már az Andris szépsége a téma!:))
-Azaz már a széf kipakolása is szóba került!!:))
Aimernius 2010 jan. 03. - 22:35:02
(9370/14087)
De valami Lacit magyaráznak nem?:D
Aimernius 2010 jan. 03. - 22:30:38
(9369/14087)
Ki a mostani vendégszereplõ?
10/10
Rahel 2010 jan. 03. - 22:23:38 10/10
(9368/14087)
-Lemaradtam!!:((