Capella Exclamatio - Virágvasárnap a Karmelitában

2025. április 13. (vasárnap) 19:30 Karmelita 1014 Budapest, Színház utca 5-7

Ár: 6900 Ft

Km.: Froya Gildberg (szoprán), Benjamin Glaubitz (tenor), Missuray János (basszus), Kiszty Nóra (blockflöte), vezényel: Szabó Balázs


Bach: C-dúr toccata, BWV 564.1
Bach: Komm, du süsse Todesstunde, BWV 161
Aria
Recitativo


Bach: Adagio, BWV 564.2
Bach: Komm, du süsse Todesstunde, BWV 161
RecitativoBach: Fúga, BWV 564.3
Horváth Márton Levente: Reflections (ősbemutató)
Bach: G-dúr triószonáta, BWV 530
Bach: Actus tragicus, BWV 106


Virágvasárnap alkalmából a magyar historikus zenei élet egyik új szereplője, a korhű hangszereken játszó Capella Exclamatio formáció ad ünnepi koncertet a Karmelita megújult templomterében. Vezetőjük, a nemzetközi élvonalba tartozó Szabó Balázs az előző évadban szólóest keretében mutatta be a koncertterem 2022-ben átadott orgonájának lenyűgöző hangzását és hatását. Ezúttal együttesével olyan programot állított össze, amelyben Bach szóló orgonaművei két kantátájának tételeivel és Horváth Márton Levente ősbemutatóként elhangzó darabjával lépnek párbeszédbe. A nagyhét első napján, virágvasárnap megszólaló koncert értékes alkalom – a zenei élmény közvetítésével – a hitben való elmélyülésre, az ünnepre való készülődésre.


Johann Sebastian Bach alig múlt húszéves, amikor a szó legszorosabb értelmében nagy útra vállalkozott: elindult, hogy felkeresse a nála közel ötven évvel idősebb mestert, Dietrich Buxtehudét. Az Arnstadtból Lübeckbe vezető négyszáz kilométeres út legnagyobb részét gyalog tette meg, majd több hónapot maradt az orgonistánál, hogy hallhassa őt játszani, és tanuljon a művészetéről. Ennek a különleges tanulmányútnak a hatását érezhetjük többek között a koncertet nyitó C-dúr toccatában is, amelyben Bach Buxtehude egy prelúdiumát gondolta tovább – természetesen a rá jellemző végtelen invencióval és fantáziával. A néhány perces darabban az orgonista a hangszer teljes terjedelmét bejárja, és egyúttal a közönségnek is bemutatja, mi mindenre képes a hangszer, és mi mindenre képes ő a hangszeren.


Bach kilenc évig szolgált a weimari hercegi udvar orgonistájaként és koncertmestereként, itt komponálta Komm, du süsse Todesstunde, azaz Jöjj, halálom édes órája című kantátáját, amely először 1715-ben szólalt meg a hercegi kastély kápolnájában. Ezúttal nincs sem zenekari bevezető, sem nyitó kórustétel, Bach rögtön az első áriával, két fuvola előjátékával indítja a művet. „Jöjj, halálnak édes órája...” – énekli az alt szólista, hangjában azonban hallhatjuk, hogy nem valamiféle sötét, mardosó halálvágyról szól, hanem sokkal inkább a Megváltó és az örök boldogság iránti vágyódásról. „Tedd édessé búcsúmat, ne késlekedj, utolsó fénysugár, hadd csókoljam Megváltómat végre.” Majd a tenor recitativója következik, amely a gyönyör, a vígság és a fény üzenetét a gyűlölet, a méreg és a gyötrelem képeivel állítja szembe.


A kantátát megszakítva ismét egy szóló orgonatétel következik, a BWV 564-es darab folytatása: az Adagio lassan áramló dallama és az őt szolgáló kíséret finom disszonanciái reflektálnak az alt és a tenor énekére. Ezután visszatérünk a kantátához, az alt recitativóját halljuk: „A vég elérkezett, jó éjszakát, világ! (...) Virradj fel hát, halálom boldog napja, üss hát, utolsó órám!” Akár az új élet nyitányaként is hallgathatjuk az ezután következő fergeteges zárófúgát, amelyben Bach egyedülálló technikával szövi egymásba a különböző szólamokat.


Bach művei között egy kortárs mű is megbújik, a zeneszerzőként, orgonistaként és egyházzenészként is aktív Horváth Márton Levente kompozíciója. A Reflections című darab ősbemutatóként szólal meg, lehetőséget adva, hogy megtapasztaljuk, milyen sokféle módon léphet kölcsönhatásba egymással a barokk és a ma születő zene.


Orgonára írt hat triószonátájával Bach jelentős technikai követelmények elé állította az előadókat, olyan műveket komponált, amelyekben a kezek és a lábak teljes függetlenségét követelte meg. Mindezt persze nem öncélúan, még csak nem is az orgonisták edzéséért tette, hanem azzal a zenei céllal, hogy gyönyörűen vezetett dallamokat, mesteri ellenpontot, gazdag harmóniákat és elbűvölő ritmikai játékokat mutathasson be. Ezeknek a példáit találjuk a most megszólaló G-dúr triószonátában, amelynek gyors-lassú-gyors formában elrendezett tételei a korabeli versenyművek hangulatát is megidézik.


Már az Actus tragicus kantáta első ütemeit meghallva érezhetjük, hogy a mű egészen földöntúli világba vezet minket. Bach szokatlan hangszerelési megoldást választott, elhagyta a hegedűket, és helyettük két blockflötét helyezett előtérbe – az ő különös játékuknak lehetünk tanúi a művet nyitó Sonatinában. A tétel kivételességét többek között az szemlélteti, hogy napjaink zeneszerző-legendája, Kurtág György is elkészítette belőle saját négykezes átiratát, megőrizve és egyben újraalkotva a zene egyedülálló atmoszféráját. A kantáta középpontjában az örök élet áll. Ahogy a legelső szövegsorok közvetítik: „Isten ideje a legalkalmasabb idő. Benne élünk, mozgunk és vagyunk, ameddig akarja. Benne halunk meg, amikor Ő akarja.” Az egymást követő tételekben Bach érzékletes ellentétet teremt a halál földi képei és a megváltás motívumai között. Egyfajta drámai csúcspontot képvisel ebben az „Es ist der alte Bund” kezdetű kórustétel, amelyben a halálról szóló figyelmeztetést Jézus eljövetelének hirdetése kíséri. A szólótételeket követően a mű a záró kórustételben teljesedik ki: „Glória, dicsőség, tisztelet és magasztalás legyen Néked, Atya, Fiú és Szentlélek Isten! Erőd tegyen minket győzedelmessé a Jézus Krisztus által. Ámen.”