LONDON, Wembley stadion:

Sting & Phil Collins: Every Breath You Take

A The Police feloszlása után Sting már szólóban vitte színpadra egykori zenekara több slágerét is, mind közül a legnagyobbat pedig jóbarátjával, Phil Collinsszal duettben adta elő egy lecsupaszított, egy szál gitáros változatban, a zseniális Branford Marsalis gyönyörű szaxofonjátékával kiegészülve.

Dire Straits feat. Sting: Money for Nothing

De nem csak a Genesis frontemberével lépett fel közösen az idén októberben nálunk is koncertező zenész, hiszen akárcsak az eredeti stúdiófelvételen, ezúttal élőben is besegített a Dire Straits MTV-himnuszába egy kis háttérvokálozás erejéig.

U2: Bad

A még a globális szupersztárság előtt álló, de már szép sikereket elért U2 merész húzással egy 12 perces verziót adott elő a heroinfüggőségről szóló, alapból 6 perc hosszúságú dalából. Bár ennek köszönhetően egy számmal kevesebb fért bele a műsoridejükbe, a szóban forgó performanszt szokás emlegetni a csapat mainstream áttörésének katalizátoraként.

Ráadásul Bono egy rajongót, akit szinte összenyomtak a körülötte lévők, ki is emelt a tömegből, majd táncolni kezdett vele, ami szintén a rendezvény egyik legikonikusabb pillanata maradt.

Queen: Bohemian Rhapsody/Radio Ga Ga/Hammer to Fall/Crazy Little Thing Called Love/We Will Rock You/We Are the Champions

Nem tudunk és nem is lehet választani Freddie Mercury-ék 20 perces szettjéből, hiszen az így egyben tökéletes. A bandáról készült életrajzi filmben is tökéletesen visszaadott minikoncertet nem véletlenül nevezik minden idők legcsodálatosabb élő fellépésének: a fantasztikusan egybefűzött dalokból álló, energikus előadás az egyik legékesebb bizonyítéka annak, hogy

a Queenél nem volt – és már nem is lesz – hatalmasabb zenekar ezen a Földön.

David Bowie: Heroes

A popzene kaméleonja eredetileg Mick Jaggerrel is fellépett volna a Dancing in the Streets című Martha & the Vandellas-dal feldolgozásával, mégpedig úgy, hogy ő Londonban, a The Rolling Stones frontembere pedig Philadelphiából jelentkezik be, azonban szinkronizációs problémák miatt végül ezt az ötletet kénytelenek voltak elvetni a szervezők. Bowie 1977-es klasszikusának energikus változata azonban kárpótolt mindenkit és a fontos üzenettel bíró dal egyik legemlékezetesebb élő előadásaként vonult be a poptörtenelembe.

Elton John & George Michael: Don't Let the Sun Go Down on Me

Az eredetileg 1974-ben megjelent klasszikus George Michael kedvenc Elton John-dala volt, így a számot az akkor még a Wham! tagjaként ismert popsztárral duettben adta elő az énekes. A kollaboráció pedig olyan jól sikerült, hogy hat évvel később ismét színpadra vitték, ráadásul akkor kislemezen is piacra dobták, ami mind Angliában, mind az USA-ban a slágerlista élére került.

Paul McCartney: Let It Be

Sir Paul az este vége felé lépett színpadra, hogy előadja a The Beatles egyik legnagyobb klasszikusát. A technika vagy ahogy mondani szokás, az élő zene varázsa azonban beleszólt a dologba, aminek köszönhetően az első két percben nem lehetett hallani a legendás zenész mikrofonját. Az utolsó refrénekben már David Bowie, Bob Geldof, Alison Moyet és a The Who gitárosa, Pete Townshend is a segítségére volt, a később kiadott hivatalos felvételen pedig már nincs nyoma az említett malőrnek.

Band Aid: Do They Know It’s Christmas

A Boomtown Ratses Bob Geldof és az Ultravoxos Midge Ure által szervezett segélykoncert himnusza zárta az estét a londoni Wembley Stadionban. Az alapból is történelmi jelentőségű esemény egyik legkülönlegesebb pillanata pedig kétségtelenül az volt, amikor egy dal erejéig közös színpadon láthattuk többek közt Freddie Mercury-t, David Bowie-t, Elton Johnt, Bonót, Paul McCartney-t, George Michaelt és Stinget is. Ilyen pedig nem mindennap történt, még a könnyűzene aranykorában sem.

PHILADELPHIA, JFK stadion:

Black Sabbath: Paranoid

Óriási dobás volt a szervezőktől, hogy több, már akkor legendásként számon tartott bandát is rávettek arra, hogy (szinte) eredeti felállásukban színpadra álljanak a jó ügy érdekében. Ilyen volt a Crosby, Stills, Nash & Young, a The Beach Boys, a Led Zeppelin és a Black Sabbath is. A heavy metal banda 1978 óta először lépett fel a klasszikus felállásban, majd újabb 12 évig ismét nem került sor hasonlóra a zenekar történetében.

Madonna: Into the Groove

A pop királynője éppen akkoriban vált a világ első számú szupersztárjává, így Bette Midler nem túlzott, amikor úgy konferálta fel, mint a nőt, akinek nevét mindenki kiejtette a száján az elmúlt 6 hónapban. Előadása fantasztikus lenyomata korai korszakának, és annak is szemtanúi lehetünk, ahogy éppen megszületik a modern könnyűzene egyik legnagyobb csillaga.

Eric Clapton: Layla

A már akkor veteránnak számító gitárlegenda egykori zenekara, a Derek & the Dominoes klasszikusával zárta a szettjét, ami a dal MTV Unplugged-féle akusztikus verziója mellett a szám egyik legemlékezetesebb élő változatának számít. Ráadásul a doboknál az aznap nem unatkozó Phil Collinst láthatjuk és hallhatjuk.

Mick Jagger/Tina Turner: State of Shock/It’s Only Rock and Roll

A The Rolling Stones frontember a rocknagyival duettben vitte színpadra az eredetileg a Jackson családdal közös számát, amit a Stones 1974-es klasszikusa követett a sorban. Utóbbi arról is nevezetes maradt, hogy az energikus előadás közben félmeztelenre vetkőző, majd átöltöző Jagger letépte Tina szoknyáját, így az énekesnő mindössze egy kis bodyban volt kénytelen végigénekelni a dalt.

Duran Duran: View to a Kill

Természetesen a ’80-as évek egyik első számú popzenekara sem hiányozhatott a rendezvényről, és a Halálvágta című James Bond-film betétdalával indult minikoncertjük fantasztikusan is sikerült, egy kisebb, ám annál kellemetlenebb hibát leszámítva. Rögtön a szóban forgó, éppen aznap az amerikai slágerlista élére kerülő számban ugyanis Simon LeBon énekes hangja egy magasabb hangnál elcsuklott, a közel 2 milliárd ember által hallott tévesztésről pedig később azt nyilatkozta, hogy a kis botlás kétségtelenül élete legcikisebb pillanata volt.

Led Zeppelin: Whole Lotta Love

De nem csak ők, hanem a csak erre az alkalomra összeállt Led Zeppelin is hibát hibára halmozott. Robert Plant szerint a fellépést megelőző napokban annyit énekelt, hogy megerőltette a hangszálait, így nem tudott megfelelően teljesíteni, Jimmy Page gitárja elhangolódott és még sorolhatnánk a problémákat, amik körüllengték az ikonikus rockbanda előadását, így nem is csoda, hogy a zenekar nem járult hozzá, hogy a performanszról készült felvétel hivatalos formában is megjelenjen. A doboknál az 1980-ban elhunyt John Bonham helyén egyébként a Londonból Philadelphiába átrepülő Phil Collins foglalt helyet, akit tehát nyugodtan nevezhetünk az esemény Jolly Jokerének.

USA for Africa: We Are the World

Ahogy Londonban az angol, úgy Phildelphiában az afrikai éhezők megsegítésére életre hívott segélyprodukciók amerikai különítménye gondoskodott a fináléról. S bár több mint 100 fantasztikus zenész lépett színpadra, az eredeti stúdióváltozat legnagyobb nevei közül nagyon sokan hiányoztak, többek közt a társszerző Michael Jackson is. Lionel Richie és Harry Belafonte azonban ott volt, és sereghajtóként irányították az all-star kórust, a női előadók közül pedig egyértelműen Patti LaBelle teljesítménye több mint lehengerlő volt.

+1: Bob Geldof élő adásban káromkodott

Az esemény egyik ötletgazdája, szervezője és fővédnöke, a Boomtown Rats frontembere szívét-lelkét beletette abba, hogy az esemény létrejöjjön és végül tetemes pénzösszeg gyűljön össze az éhezés visszaszorítására. Így talán érthető, hogy az esemény napján, a vele készített interjúban elragadtatta magát és vehemensen arra buzdította az embereket, hogy adakozzanak, mindeközben pedig az F-betűs szócska is kicsúszott a száján, természetesen élő egyenes adásban, több milliárd néző füle hallatára.