Sztárparádé a Szerelem első vérig rendezőjének új filmjében

Eszenyi Enikő, Reviczky Gábor, Epres Attila, Börcsök Enikő – a szereposztás önmagáért beszél, Dobray György pedig interjúban mesélt a forgatásról.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, Dobray Farsang című félórás rövidfilmjében az Út az Ismeretlenbe fantázianevű kalandtúra szervezője (Börcsök Enikő) kitalálja, hogyan tehetné izgalmasabbá és főleg anyagilag kifizetőbbé kis vállalkozását. Felbérel egy munkanélküli színésznőt (Eszenyi Enikő), hogy az egyik buszos út során a pihenő alatt változtassa meg a külsejét úgy, hogy a kalandtúra résztvevői egy kiprovokált pillanatban azt gondolják, hogy az addigi alteregója eltűnt. A színésznő pedig annyira beleéli magát a játékba, hogy egyre inkább új karakterére, vagyis saját magára tereli a gyanút, miközben a túra résztvevőit a „gyilkos” felismerése durva, szélsőséges megnyilvánulásokra készteti…

A múlt vasárnap adásba került mű alkotóját a Méditanács blogja kérdezte a forgatásról. Dobray György elmesélte, hogy filmjét a valóság ihlette, de ő azért alaposan továbbgondolta a sztorit. „A valóságban nem volt szándékos az eltűnés eljátszása, egészen egyszerűen a turistacsapat tagjai azt hitték, hogy eltűnt egy tagjuk, mert annak a külsején valami megváltozott.

Még maga az eltűntnek hitt nő is kereste magát, mert nem jött rá, hogy ő az, akit eltűntnek hisznek. Egészen abszurd.

De ez a történet csak alapjául szolgált az én forgatókönyvemnek, ami szerint a kirándulást szervező iroda szándékosan, egy eltűnés eljátszásával szeretné izgalmasabbá tenni a szervezett utakat” – magyarázta a rendező, aki azt is elárulta: az fogta meg a történetben, hogy annyira nem figyelünk egymásra, hogy azt hisszük, valaki eltűnt, pedig csak megváltoztatta a külsejét. „Az emberek úgy mozognak az életben is, hogy nem tudjuk, hogy az álarcok mögött mi van valójában. Az egész film erre hívja fel a figyelmet. Ezért is lett Farsang a címe” – mondta Dobray.

Eszenyi Enikő és Reviczky Gábor a filmben. Forrás: NMHH, Kommunikációs Igazgatóság

 

A Médiatanács mecenatúra programjának támogatásával megvalósult alkotás rendezője elismeréssel szólt a programról, ugyanakkor kritikát is megfogalmazott vele szemben. „Az jó lenne, ha azon a sok csatornán, ami a közszolgálatban van, nem ilyen rossz időpontokban, éjjel és hajnalban sugároznák a magyar filmeket. Régen nagyon szerették az emberek a tévéfilmeket, a dokumentumfilmeket, és ezeket megnézhették a televízióban. Kellene teremteni ennek fórumot ma is.

Ha már ennyi pénzt szánnak arra, hogy elkészüljenek a filmek, akkor érdemes lenne arra is szánni, hogy eljussanak az emberekhez.

Ez a közszolgálat feladata, mert a kereskedelmiek erre nem hajlandóak. Szóval én nagyon örülnék neki, ha jobb időpontban lehetne látni ezeket a filmeket” – nyilatkozta az alkotó, akinek a munkáját éjjel 11-kor sugározta az M2, az ismétlésre pedig hajnali fél 4-kor került sor.

Dobray György a film forgatása közben. Forrás: NMHH, Kommunikációs Igazgatóság

 

Dobray György – akit a Szerelem első, második és utolsó vérig-trilógia, Az áldozat, a Vérszerződés és a Szerelmes szívek című kultikus alkotások rendezőjeként ismerhetünk, de az utóbbi években a kis- és a dokumentumfilmek felé fordult – elmesélte azt is, min dolgozik jelenleg. „Most szintén egy Mecenatúra-támogatott dokumentumfilmen dolgozom,

ami egy Down-szindrómás párról szól, akik ugyanúgy élnek, mint más emberek.

Az lesz a címe, hogy Ketten. (…) Nagyon kíváncsi vagyok a fogadtatására, mert szép dolgokat vettünk fel. Emellett írtam a lányommal egy nagyjátékfilmtervet is, amit most még nem árulok el, hogy miről szól, de a napokban kiderül, hogy meg tudjuk-e csinálni” – fedte fel a rendező. A teljes interjú ide kattintva érhető el.

A Farsang sztárparádéja: Kosynus Tamás, Lovász Mercédesz, Epres Attila, Székely B. Miklós, Eszenyi Enikő, Érsek-Obádovics Mercédesz, Reviczky Gábor, Monori Lili. Forrás: NMHH, Kommunikációs Igazgatóság

 


(via NMHH, Kommunikációs Igazgatóság)