Egyesek szerint… jó, rengeteg ember szerint FELHÁBORÍTÓ az, amit a Kőgazdag Fiatalokban lehetett látni. Pedig annál ártalmatlanabb, reality-nek hazudott fikciós sorozatot nehéz találni. De mindegy is. Adott a kérdés, hogy mit lehetne nézni, ha ez emberek úgy irtóznak ettől a kiváló minőségű pacekban tolt rongyrázástól?

Íme:

A The great house makeover koncepciója az, hogy keresnek egy átlagos családot, akik egy kicsit az átlag alatti életkörülmények között élik az életüket. Fontos, hogy ne legyenek full csórók, az apa dolgozzon (vagy, ha nem, akkor legyen jó, szívszorító oka rá, mondjuk legyen háborús veterán, aki lerokkant), legyenek gyerekek, akiknek soha nem volt saját szobájuk, és így tovább. Röviden: érezze azt a néző, hogy akár ő is lehetne, ha hirtelen, egyik napról a másikra nem úgy adná ki az élet. (Váratlan kiadások sorozata, megugró hitel törlesztő, lassan kiapadó családi kassza…)

Na, ha megvan a kiszemelt család, akkor jön a rombolásfetisiszta, túlbuzgó műsorvezető, kiköltözteti a családot valami flancos hotelbe, aztán egy hét alatt nagyjából új házat varázsol nekik. Ez a sztori..., a valóság persze az, hogy azért ez nem egy hét alatt megy végbe. És persze ne higgye senki, hogy ez a közösség összetartó erejéről szól, merthogy MINDIG jönnek a helyiek, akik ismerik a Smith családot, és pont van nekik asztalos, burkoló, vízvezeték-szerelő meg akármilyen cégük, mert ez igazából 40 perc termékelhelyezés és építőipari önpromó. 

A végeredményben persze meg lehet hatódni, az örömükben síró családtól akarva akaratlanul is bepárásodik az ember szeme.

De hogy néz ki mindez a magyar valóságban? Iszonyat nyomorultul.

Tőzsér család házának felújítását 5 epizódon keresztül kell nézni. Már ez is nagyon furcsa, pláne, hogy az egészet megnézve azért kiderül, hogy ebben a történetben nincs ennyi. Eleve azzal kezdünk, hogy az első epizódban épphogy elkezdik lebontani a kerítést. Előtte csak a család nehéz helyzetét ízlelgetjük. Jön a harmadik gyerek, hirtelen ki kellett költözni az albérletből a megörökölt pici házba, aminek mennyezete is alig van, zacskókban tartják a ruháikat, és csak egy ágy van. 

Stohl András és Kárpáti Rebeka egy kisbuszban ülve nézik egy tableten, hogy milyen körülmények között él a Tőzsér család. A művész úr nagyon hozza a szerepet, meghatódik, picit elszomorodik. Kárpáti Rebeka meg elvan, hisz ő a dekoratív cuki csaj.  

Na, nehezen, de azért sikerül felvenni a munka fonalát, elkezdődnek a munkálatok, miközben a Tőzsér család megtudja, hogy milyen is lemenni a Balatonra. Mert igen, nálunk már ez is nagy szó, sőt, ez már-már NAGYBETŰS LUXUS. És ne értse félre senki, nem azzal van a baj, hogy a családnak megmutatják a méregdrága Balatont, hanem az, hogy ez számít extra programnak. Illetve az, hogy egy ilyen műsorban ennyire adnak arra, hogy kicsit “kényeztessék” az élőhelyükről kitoloncolt családot. (Mi kéne még azoknak, akiknek ingyen fel lesz újítva a kecója?!.) Mivel ez egy műsor, ezért lehetett volna azért erre is adni. De nem csak ennek a megúszásával van a baj. Még simán el is lehetne nézni, hogy a család kap egy kalózos hajózást, hogy a várandós feleség kap egy kis beauty kezelést, az apuka meg bemehet a tévébe, hogy Gundel-Takács Gábor mellől nézhesse az éppen aktuális focimeccset. Egyik program nyomorultabb, mint a másik. A család tagjai nem is tudják igazán élvezni, mert olyan, mintha rájuk lenne kényszerítve az egész, de minimum nem érzik komfortosan magukat ebben a szerepben. 

A család mellett a családi ház sem részesül igazán különleges bánásmódban.

Egy fal ki lett ütve, a mosógépnek szánt kiállások át lettek helyezve 50 centivel, de ezen kívül csak festés, tapétázás, bútorozás az, amin átesett a ház. Jó, egy nyílászáró csere is befigyelt, ami tényleg nem kis meló, de a lényeg, hogy

nagy átalakítás, ÚJRATERVEZÉS nem történt.

A tető nem cserélték le, a ház nem kapott sem külső sem belső szigetelést, a fűtést nem korszerűsítették (a radiátorok cseréjét ne nevezzük annak) meg ilyenek. Persze a semmihez képest ez is sok. Meg a kezdeti állapotokhoz képest ez tényleg egy kész lakás, de az itt a lényeg, hogy normál esetben egy ilyen tatarozástól nem esik le az ember álla. De ez van.

Ilyen helyzetben élnek sokan és ez a szomorú, hogy ennek is örülni kell, és a normál lakhatási körülmények elérésének is úgy kell örülni, mintha ráírták volna a nevére a Turai Kastélyt.