Bár filmes újságíró vagyok, manapság már nem nézem meg minden héten a legújabb premiereket a moziban. De nem volt ám ez mindig így! Emlékszem, 20 évvel ezelőtt, filmrajongó szolnoki középiskolásként a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy csütörtökönként este 8-ra a Tallinn moziba menjek, ahol a popcornszagú előterében addigra már spontán összeverődött a fél iskola. Igazi közösségi élményként éltük meg ekkoriban a mozizást, az pedig teljesen mellékes volt, hogy vígjátékot, akciófilmet vagy háborús drámát nézünk-e épp a kedvezményes árú diákjegyeinkkel.

Épp ezért kevés olyan film akad a '90-es évekből, amit ne a Tallinnban láttam volna, ráadásul ekkoriban még abszolút mindenevő voltam, és ugyanúgy imádtam az I. Q. – A szerelem relatívot vagy a Nekem 8-at, mint az első sor széléről végigizgult Jurassic Park 2-t. Az 1998-as filmtermés pedig különösen közel áll a szívemhez – megdöbbentő belegondolni, hogy úristen, milyen régen is volt mindez... Lássuk, mit néztünk 20 évvel ezelőtt a moziban!

Hétfő: Az utolsó dobás

A '90-es évek egyértelműen Nicolas Cage nagy évtizede volt. A Veszett a világ és a Tolvajtempó között olyan máig emlékezetes filmeket forgatott le, mint A szikla, a Con Air vagy az Ál/Arc, és még egy Oscar-díj is összejött neki a Las Vegas, végállomással. Az utolsó dobásban Cage egy svindlis nyomozót alakít, aki több időt tölt a csillogó Atlantic City kaszinóiban és bokszarénáiban, mint a bűntények helyszínein. Mindenkit ismer, mindenki a haverja, minden meccsen ott van, és minden pénzt bekasszíroz, amihez egy rendőr törvényes vagy törvénytelen úton hozzájuthat.

Amikor azonban 14 ezer néző várja az évszázad bokszmérkőzését, halálos lövés éri az első sorban ülő, magas rangú katonatisztet (Gary Sinise), aki a meccs díszvendégének, az Egyesült Államok védelmi miniszterének biztonságáért felel. Az arénában kitör a pánik. A korrupt zsaru élete legnagyobb próbatétele elé kerül: 14 ezer ember között kell megtalálnia a miniszter gyilkosát, magányos harcában csupán néhány videofelvétel és egy rejtélyes nő segíti.

Kedd: Zorro álarca

A '90-es években sokan öltöztek Zorrónak az iskolai farsangon, hiszen egy egész generáció ült minden vasárnap a Disney-mesedélután előtt, hogy láthassa, hogyan leckézteti meg a sármos Don Diego de la Vega a köpcös Garcia őrmestert és a szegények fölött zsarnokoskodó kaliforniai nemeseket. Naná, hogy '98 őszén is tódultunk a moziba, amikor híre ment, hogy készült egy új Zorro mozifilm, ráadásul a Desperado és A bárányok hallgatnak főszereplőivel, Antonio Banderasszal és Anthony Hopkinsszal!

A sztorit bizonyára mindenki ismeri. A legyőzhetetlennek hitt Zorrót Kalifornia gonosz kormányzója sarokba szorítja és megfosztja a legfontosabbtól: a családtól és a szabadságtól. Megöli a feleségét, sajátjaként neveli fel a lányát, Don Diegót magát pedig börtönbe záratja. A hős Zorro 20 év múlva megszökik ugyan, de már túl öregnek érzi magát az egyszemélyes szabadságharcához. A véletlen azonban útjába sodor egy útonállót, Alejandro Murrietát, akiben meglátja a lehetőséget, hogy sok tanulás és hosszas gyakorlás után örökébe léphessen. Érdekesség, hogy eredetileg Sean Connery lett volna az idős Don Diego, a lehetséges rendezők közt pedig ott találjuk Spielberg és Robert Rodriguez nevét is.

Szerda: Truman show

A maszk, Dumb és Dumber, Ace Ventura 1-2, A kábelbarát, Hanta Boy – a gumiarcú Jim Carrey tagadhatatlanul a '90-es évek legnépszerűbb komikusa volt, épp ezért lepődött meg mindenki, amikor az ő főszereplésével került mozikba a Truman show. Emlékszem, nagyot nőtt a film után a szememben, mert iszonyúan gyűlöltem őt a Mindörökké Batman miatt, ahol ripacskodó bohócként játszotta el Batman egyik legagyafúrtabb főellenségét, Rébuszt (aki a Sötét lovag, sötét város című képregényben például sátánista szertartást celebrált)! A Truman show-ban viszont bemutatta, hogy tud drámai hős is lenni, nemcsak bohóc.

A filmben Truman Burbank (Jim Carrey) nem is sejti, hogy békés szülővárosa egy óriási stúdió, amit egy jó fantáziájú producer-rendező (Ed Harris) ötlött ki. Truman a műsor főszereplője, de nem tud róla, élete egy véget nem érő tévéshow, melyben az őt körülvevő emberek mind hollywoodi színészek. Érdekes, hogy ez a film úgy is nagyon betalált anno nálam, hogy '98-ban még azt se nagyon tudtuk, mi az a valóságshow (a Big Brother és a Való Világ 2002-ben indult el). Emlékszem, a suliban másnap nagyon rápörögtünk arra, hogy mi van, ha a mi életünk is csak egy tévéműsor, amit az űrlények nevetgélve néznek a nappalijukban.

Csütörtök: Pókerarcok

Matt Damon! John Malkovich! Edward Norton! John Turturro! Famke Janssen! Igazi sztárparádét vonultatott fel 1998-ban a Pókerarcok, ez a New York-i kaszinóvilágban játszódó, izgalmas krimi. A még szemtelenül fiatal, de ekkor már Oscar-díjas Matt Damon Mike-ot, a zsugást alakította benne, aki már feladta pókerszenvedélyét, és beiratkozott helyette a jogi egyetemre.

Csakhogy egyre inkább hiányzik neki a titkos hátsó szobák pókercsatáinak izgalma. Amikor régi barátját, Férget (Edward Norton) kiengedik a börtönből, Mike válaszút elé áll: visszatérjen-e a kártyások veszélyes világába a barátja kedvéért.

Péntek: Penge

Bizony, telik az a rohadt idő, a Blade-trilógia eseményei is 20 évvel ezelőtt kezdődtek el! Azt viszont talán nem mindenki tudja, hogy már a Penge is képregényadaptáció volt, ez volt az összekötő kapocs Joel Schumacher béna Batman-filmjei, valamint a képregényes blockbusterek máig tartó özönét elindító, 2000-ben bemutatott X-Men között. 

A '70-es évek Marvel-hőse, Penge (Wesley Snipes) félig ember, félig vámpír. Erős és gyorsan gyógyul a sebe, tud a fényben is járni. A vámpírok ellen harcol gyerekkora óta, ő a kulcs és a kiválasztott a két faj között. A vérszomjas, átalakult Frost (Stephen Dorff) a vámpírok uralmát akarja megteremteni a Földön – de Penge felveszi vele a harcot!